A fantáziahazugság
A hazudozás, hallgatás, elhallgatás: a közlés valóság-tartalmára utal és kapcsolatainkban félreértésre ad okot. A szándékos megtévesztés, félrevezetés számos metakommunikációs jelzésből felismerhető, viszont az interakciót megakasztja, "rövidre zárja." Más a helyzet az óvodáskorú gyermekeknél, mert az igazság elferdítése ebben a korban az erőteljes fantáziaműködéssel, és a gyenge tudati kontrollal magyarázható. Fantáziahazugság esetén a gyermek maga is elhiszi azt, amit a felnőttnek mond, a félrevezetés szándéka nélkül. Érzelmei alapvetően befolyásolják. Az óvodás erős érzelmek hatására felnagyít dolgokat. (Pl.: az óvodába jövet óriási kutyával találkozott, de nem ijedt meg tőle. Valójában egy kis kutyával találkozott.)
A szándékos megtévesztés
A problémaviselkedés (Jessor és Jessor) a serdülők és fiatal felnőttek társadalmi norma szegése, a helytelenítéstől a bebörtönzésig. A problémaviselkedés a normatív serdülőkori fejlődés alternatívája (lehet alkoholfogyasztás, cigarettázás, marihuánahasználat, korai szexuális aktivitás, antiszociális, diszociális cselekmények). A problémaviselkedés tehát a normától eltérő, problémás viselkedést jelent, mely egyes cselekedeteket vizsgálva diagnosztizálható deviánsként is, valójában csak életkor-specifikus, határfeszegető, én-kereső cselekményekről beszélhetünk valós, hosszú távú veszélyforrás, deviancia helyett. A kockázati tényezők sorában azonban megemlítendő.
Hazudós csecsemő nem születik, ez a tulajdonság egyénileg alakul ki a környezet és a neveltetés hatására. A gyakori hazugság általában akkor alakul ki, ha a családi rendszer működésében olyan zavar van, melyből a gyerek egészen kis kortól arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes őszintének lenni. Például, ha a szülők túl szigorúak, nagy elvárásokat támasztanak vele szemben, vagy esetleg indulatos felnőttek veszik körül. Tudatos hazugságról, pszichés manőverekről a kicsiknél körülbelül hatéves kortól beszélhetünk. Az e kor előtti füllentések inkább a fantázia szülöttei. A hazugságok életkori sajátosságai is eltérőek. A szülőknek a gyermekkori hazugságot nem ajánlott szigorúan büntetni. Lényeges, hogy nem szabad a gyermeknek azt mondani, hogy hazudós, mert ezzel minden felelősséget a kicsire hárítanak.
Számos érv szól a hazudozás mellett. Általa a kamasz elkerülheti a büntetést, megtarthatja titkait – a serdülőkor egyébként is a titkok időszaka –, független maradhat, s jó fejnek tűnhet a haverok szemében. A gyerek ráérez az önállóság és a felnőttség ízére, azt hiszi, hogy senkinek sincs joga dolgokat számon kérni tőle. A felügyelet – úgy véli – fölösleges korlátozó erő, s hazugságaival próbál menekülni.
Nemcsak a függetlenedés vágya vezet hazugságokhoz, hanem a szégyentől való félelem is. A serdülő lelki életét ugyanis durván megbolygatja, ha rendre rajtakapják, hogy folyamatosan és mindenért „gyanús”.
A hazugság okai
A serdülőkori krízisek többsége arra vezethető vissza, hogy a vágyak (felnőttség elérése), ill. a lehetőségek nem felelnek meg egymásnak, ezért a fiatalok a vágy szimbolikus kifejezőeszközeihez nyúlnak, mint pl. az alkohol vagy a cigaretta. A másik jelenség a szociális környezet összetartó ereje, amely könnyen meggyengül, ha nincsenek útmutatást és jövőperspektívát nyújtó intézmények, közösségek. A harmadik pedig a szocializáció során közvetített értékrend stabilitása, és a konvencionális társadalmi értékekkel való azonosulás mértéke, amelynek egyik megnyilvánulása az iskolai értékrend elfogadása, az iskola és a tanulás iránti elkötelezettség.
A környezetben lévő kockázati tényezőket szokás szociális mérgeknek is nevezni, mely kifejezés kellőképp illusztrálja a kapcsolati diszfunkciók, zavarok és egyéb környezeti anomáliák egészségkárosító hatását.
Magatartászavarok kialakulásához vezet a gyermekbántalmazás, érzelmi elhanyagolás, büntetéstúlsúlyú nevelési stílus, biztonságos kötődésre lehetőséget nem adó környezet. A személyiségvonások és a családi háttér összefüggéseinek vizsgálatával lehet megelőzni a veszélyeztetettség kialakulását.
Gátlásosság
A szégyenlősség, gátlásosság olyan kommunikációs zavar, amely az érzelmi élet zavarából adódik. Jól leolvasható a gesztusokból, a mimikából, a tekintetből, a hangszínből és a vegetatív tünetekből. A szorongás hiánya éppúgy gátló tényező lehet, mint annak megléte, így ne törekedjünk a szorongás teljes megszüntetésére. A túlzott szorongást elkerülhetjük alapos felkészüléssel, tervezéssel, természetes viselkedéssel. A tényleges beszédzavarban megnyilvánuló gátlásosság a dadogásban nyilvánul meg. Egyes kutatók szerint a beszédzavar nem más, mint a beszéddel szembeni gátlás, amely lehet egy konfliktus következménye, amely személyiségben jelentkező ellentétes érzelmekhez, kudarchelyzetekhez kapcsolódik. A dadogás lehet neurotikus tünete az érzelmi alkalmazkodóképesség zavarának, de elfojtott érzelmeknek is (pl. bűntudat, gyűlölet, kíváncsiság). Sok esetben a dadogás egy fejlődésbeli visszalépés, amely összefügg az én-bizonytalansággal, és a nem kielégített megkapaszkodási igénnyel. Fontos lehet a beszédzavar kialakulásában a korai anya-gyermek kapcsolat zavara is.
A zavar okai
A kommunikáció finom zavarai a gyakoribbak. A verbális kommunikációban zavart okozhat a nyelvi szocializáció hiányossága, felnőttkorban is. Ismert, hogy a hiányos nyelvi szocializáció (például a megfelelő iskolázottság hiánya) nagy kommunikációs zavarforrás a segítő szakmák munkájában, különösen a pszichoterápiában, pszichiátriában. A szakemberek általában a felső-középréteg tagjai, a problémás emberek pedig az alsó rétegekből vagy a szubkultúrákból jönnek, és emiatt nagyon nehezen értik meg egymást a segítés interakciói során. Ez általában közrejátszik abban, hogy az alsó rétegek tagjai ritkábban részesülnek pszichoterápiás kezelésben, és rendszerint súlyosabb diagnózist kapnak.
A verbális kommunikáció zavarai ezenkívül részben pszichopatológiai állapotokban, részben konfliktushelyzetekben, súlyos neurotikus kórképekben vagy közvetlen viszonyfeszültségben fordulnak elő. Súlyos depresszióban ismeretes a beteg teljes gátoltsága, a kommunikációból való visszahúzódás kísérlete. Ismert a kommunikáció alapkutatásaiból, hogy nem lehet nem kommunikálni, vagyis a kommunikáció szükségszerű viselkedési megnyilvánulás, ezért természetszerű, hogy a teljes visszahúzódás lehetetlen, és az ilyen helyzetekben is ad a kommunikáció támpontokat legalább a személyiség lélektani állapotának felismerésére, de legtöbbször még a konkrét problématartalom valószínűsítésére is. Hasonló a helyzet a skizofrén viselkedés szélsőséges változatában, a teljes mutacizmus, illetve autizmus eseteiben. Ezek rendszerint rövid ideig tartó állapotok, kivéve a gyermekkori autizmus eseteit. Ez utóbbira az jellemző, hogy a kisgyerek teljesen megközelíthetetlen, nem kommunikál, miközben figyelme élénk, és nem verbális síkon van kapcsolata környezetével. Ebben az állapotban szervi okokra gyanakodnak, de vannak pszichogén momentumok is benne.
A szorongás általában lassítja, nehezíti az interperszonális folyamatokat, így a kommunikációt is. A figyelmet túlzottan köti a saját viselkedéshez, így vagy a visszajelentésektől von el figyelmi energiát, vagy pedig a visszajelentésekre figyelve a saját kommunikáció válik görcsösebbé. Ez általában növeli a másik embertől való érzelmi távolságot, és a kapcsolatkötésekben, a kapcsolatszabályozásban válik hátránnyá. A neurotikus, illetve az éretlen személyiség tehát nehezebben és bizonytalanabbul alakít ki kapcsolatokat, és nehezebben képes megoldani a kapcsolatok feszültségeit és problémáit. Ebből ismét anticipatív szorongás, gátlásosság támad, amely bűvös körhöz hasonló mechanizmusokkal fokozza a bajt. Innen ered, hogy a betegség vagy a klinikai méretű neurózis általában megállítja vagy lassítja a személyiség fejlődését. A tüneti következmények azután változatosak, néha csak bizonyos szférákra terjednek ki (például a kommunikáció zavaraira, bizonyos szociális helyzetektől - fellépéstől, közlekedéstől stb. - való félelmekre, speciális gátlásokra stb.).
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
