A szorongás és légzés
A szorongás objektív-fiziológiai paraméterei között a légzésfrekvencia is gyakran szerepel a különböző kísérleti vizsgálatokban. Még egy fejszámolási feladat is megváltoztatja a légzésgörbe jellegét. A vizsgálati helyzet is lehetőséget ad számos olyan megfigyelésre, mely a légzéssel kapcsolatos. Ezek a jelenségek a beteg számára többnyire nem tudatosak, megfigyelésük annál inkább értékes. A légzésfrekvencia változásai általában nem olyan mérvűek, hogy egyszerű megfigyeléssel észrevehetnénk. Kivéve, amikor a légzésfrekvencia nagymérvű fokozódását látjuk szorongásos-hisztériás pánikállapotokban. Annál inkább értékes jelek a légzés mélységének változásai, a légvétel harmonikus voltának, a beszéd-levegő gazdálkodásának zavarai. Leggyakoribb jel az interjú helyzetben jelentkező mély légvétel és sóhajtás. Tudjuk, hogy ez neurotikus panasznak is lehet alapja, a szorongás szubjektív légszomjjal jár, ezt a beteg mély légvétellel, "állégzéssel" kompenzálja. A sóhajtás is elég jól követi az emocionális történéseket, erőteljesebb emocionális állapotban nem egyszer a beszéd folyamatosságát is megtöri.
Szorongó betegnél megváltozik a légvétel folytonossága, szaggatottá válhat. Ez különösen jól észlelhető akkor, ha sóhajtásra rakódik rá, mert ekkor jól hallható. Általában hevesebb szorongás esetén figyelhetjük meg.
A beszédfunkció és a légvétel harmonikus együttese nemegyszer felbomlik szorongás esetén. Ilyenkor a beteg mondat közben szokatlan szünetet tart, levegőt vesz, sóhajt, súlyos esetben a mondatokban gondolati egységek, sőt szavak szakadnak ketté levegővétel vagy sóhajtás miatt.
A légzés ezen súlyosabb zavarai többnyire az interjú elején, a beteggel való első találkozások alkalmával észlelhetőek. A későbbiek folyamán többnyire csupán a sóhajtást figyelhetjük meg. A sóhajtásnak szorongáscsökkentő hatása is van. A feszes légzésritmus megtörése, a levegő erőteljes kifújása szubjektíve megkönnyebbülés, ellazulás érzését kelti. Ezt különféle szuggesztív kezelésekben, autogén tréning esetén tudatosan használjuk fel.
A szorongó beszéd
Tudjuk, hogy az emocionális stressz állapotában a környezeti ingerekre adott lehetséges válaszok száma, az alternatívák lehetősége lecsökken. Szorongó embernél ez néha a viselkedés sztereotipizáltságában juthat kifejezésre. Különösen könnyen észrevehető ez a verbális viselkedés síkján. A szorongó egyén egyes fordulatokat, sajátos szófűzéseket, egyénieskedő, modorosnak látszó kifejezéseket használ.
A szorongás és a beszűkült viselkedés
A szorongás általában a viselkedésrepertoár fixációjával, szűkülésével jár. Különösen érvényes ez az emocionális megnyilvánulásokra, de egészében is. A szorongó egyén visszafogottabb, gátolt benyomást kelt. Egyéni, sajátos viselkedési megnyilvánulásai gátlódnak először, igyekszik minél konvencionálisabb lenni. Minél inkább szorong, annál inkább uniformizálódik. Mind fizikai, mind emocionális mozgásainak amplitúdója csökken. Ülve is mereven tartja magát, kényelmes fotelnek is csak a szélére ül.
A szorongást enyhítő mozgásos manőverek
A viselkedési megnyilvánulások másik csoportját azok a manőverek képezik, amelyek a szorongás csökkentését célozzák. Ezek általánosságban valamely mozgási, mimikai, vagy emocionális plusz tünetek, szemben az előbbi, inkább mínusz változásokkal. A szorongás - mozgásgátlás. A mozgás bármely formája ezért a szorongást enyhíti. A szorongó egyén gyakrabban mozog, ha teheti, fel-alá járkál, hogy kínlódását csökkentse. Ha járkálásra nincs lehetőség, ülőhelyében végez különböző mozgásokat. Kezével, ujjaival dobol, lábát sztereotip módon rázza, túlzottan, modorosan , igyekszik "lezser" lenni, a széken állandóan változtatja helyzetét, egymáson átvetett lábait gyakran cseréli stb. Ebbe a szorongáselhárító mozgáscsoportba tartozik a dohányzás is, mely a maga rituáléjával, nyugodt, kellemes környezethez kondicionálódik, így nagyon intenzív szorongáscsökkentő hatása van. Számos egyéni jellegzetességet is felsorolhatnánk, amelyek szinte mindenkinél mások.
A szorongásban megnyilvánuló érzelmi kifejezések
Szorongás esetén az érzelmi kifejezés többnyire visszafogott, egyéni színe elvész. Az egyén alig gesztikulál, súlyos esetben egyáltalán nem. Arca merevebb, alig, vagy egyáltalán nem mosolyog. Mimikai izmai általában kevésbé kifejezőek. Beszéde halk, modulációja hiányosabb, színtelenebb. A beteg néha olyan halkan beszél, hogy nehéz megérteni. Ha felszólítjuk, hogy hangosabban beszéljen, még inkább visszafogja a hangját. Beszédének érzelmi tartalmát mimikája alig, vagy egyáltalán nem követi. A normál-konvencionális beszélgetéshez még hivatalos keretek között is hozzátartozik bizonyos mennyiségű mosoly, vagy nevetés. Ez a szorongóknál hiányzik.
Amennyiben pontosabban akarunk tájékozódni a szorongó egyén érzelmi gátoltságáról, a következő egyszerű próbával éljünk. Beszélgetés közben (természetesen megfeIelő verbális tartalommal kísérten) mosolyogjunk a betegre. Először csak egészen finoman, majd mosolyunk legyen egyre kifejezettebb, esetleg enyhébb nevetésbe menjünk át. Figyeljük meg, a szorongó egyénnél mikor jelenik meg a viszontmosoly. Minél erősebb a szorongás, annál később. Esetleg egyáltalán nem képes visszamosolyogni. A mindennapi életben ugyanis a beszélgetést kísérő mosoly reflexesen mosolyt vált ki a partnerben is.
A szorongás okozta érzelmi gátoltság olyan mértékű lehet, hogy téves diagnózisra vezet: az érzelmi visszafogottság érzelemhiánynak tűnik, a mimika és pantomimika merevsége a pszichomotorium primér zavarának stb. A beszédmoduláció amplitúdója lecsökken. Jellegzetes, elsősorban depressziósoknál, de szorongóknál sem ritka a mondatok fokozatos elhalkulása, amely érthetetlen suttogásba mehet át. A szorongó hajlamos rövid tőmondatokban beszélni.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
