Racionalizáció
Racionalizáció: hamis, de elfogadható igazolást keres egy nem elfogadható viselkedésre. (pl. tanulás helyett TV-t nézünk és ezt úgy magyarázzuk, hogy már úgysem megy a fejünkbe semmi, és ezzel a tevékenységgel is tanulunk)
Reakcióképzés
A reakcióképzés során a személy a nem kívánt ösztönkésztetéssel szemben ellentétes irányú késztetést állít, és azt hangsúlyozza annak ellensúlyozására.
Projekció és reakcióképzés
Az egyik legősibb védekezés a kivetítés, a projekció. A csecsemő fejlődése kezdetén saját magát és a külvilágot nem tudja megkülönböztetni. A benne lévő tartalmak a külvilágban vannak, s a külvilág is - az anya révén - éppúgy szolgálatára áll, mint a saját szervezete. Miként a primitív népek animizmusa "belelkesíti a környezetét". Miután végbemegy a saját személyének - az énnek és a külvilágnak - egymástól való elválása, továbbra is megmarad az a képessége, hogy a számára nem elfogadható, a nem tudatképes, elfojtott tartalmakat a külvilágba vetítse. Így történhet, hogy esetleg egy teljesen szelíd emberről úgy véli, hogy haragszik rá. Nem pusztán indulatokat, hanem konfliktusokat is kivetíthetnek a külvilágra. Így a kóros féltékenykedők, akik a saját hűtlenségi impulzusaikat projiciálják házastársukra, s faggatják, hogy "kivel csalták meg őket". Hiába tiltakozik az ártatlanul meggyanúsított, ez a konfliktusát kényszerűen kivetítőt nem nyugtatja meg. Sőt ha "bevallja", amit nem tett, minden folytatódik tovább: a féltékenykedő újabb részletekre kíváncsi, s az újabb "bevallást" újabb vallatás követi. A tudattalan konfliktus állandó cselekvésre készteti a projiciálót. Ez a mechanizmus a paranoid kórképekben alapvető: a beteg ellenséget, üldöztetést vél ott, ahol nincs. A diktátorok között nem egy paranoid személyiség, sőt elmebeteg is volt, akiknél nagyzás és üldöztetés egymás mellett szerepelt.
Intellektuálizáció
Az intellektualizáció lényege az, hogy a személy oly módon próbál elhatárolódni a stresszhelyzettől, hogy absztrakt, intellektuális fogalmakban kezeli azt. A hárításnak ezt a formáját gyakran élik meg olyan személyek, akiknek munkájuk során élet-halál kérdésekkel kell foglalkozniuk.
Tagadás
Az egyik legalapvetőbb, legősibb, s a mindennapi életben előforduló védekezési mód a tagadás. Már maga Freud is (1925, 1927) kétféle formát különböztetett meg; az első esetben valaki egy állítást tagadóan mond el (Verneinung), a másikban pedig nem létezőnek vél valamit, ami tulajdonképpen a tudatában van (Verleugnung).
Áttolás
Az utolsó elhárító mechanizmus oly módon teljesíti funkcióját (a szorongáscsökkentést), hogy a személy részlegesen kiéli az elfogadhatatlan késztetését. Az áttolás mechanizmusa során az a motívum, amely egy adott formában nem kerülhet felszínre, átirányítódik egy másik csatornára. Az áttolás egy példáját mutattuk be, amikor azt mondtuk, hogy az a düh, amit nem lehetett a frusztráció forrása felé kifejezni, egy kevésbé fenyegető tárgy felé terelődött.
Freud jól ráérzett arra, hogy az áttolás az agresszív és szexuális impulzusok leginkább kielégítést nyújtó kezelési módja. Az alapvető ösztönkésztetéseket ugyan nem változtathatjuk meg, azt a tárgyat viszont igen, amely felé a drive irányul. A szülők felé irányuló szexuális vágyakat nem lehet biztonságosan kiélni, de ezeket az impulzusokat áttolhatjuk egy alkalmasabb szerelmi tárgyra. A közvetlenül nem kifejezhető erotikus impulzusok kifejezést nyerhetnek olyan kreatív tevékenységekben, mint a művészet, a költészet vagy a zene. Az ellenséges impulzusok pedig küzdősportokban való részvétel útján találhatnak szociálisan is elfogadható kifejeződési formát.
Valószínűtlennek tűnik, hogy az áttolás ténylegesen megszünteti a frusztrált impulzusokat, a helyettesítő tevékenységek azonban segíthetnek a feszültség levezetésében olyankor, amikor az alapvető drive akadályokba ütközik. Például az anyai gondoskodás, az ilyen gondoskodás elfogadása vagy a társasági élet csökkentheti a kielégítetlen szexuális szükségletekkel kapcsolatos indulati feszültségeket.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
