Az érzékelés

Minden élőlény számára lényeges, hogy az érzékelésen és észlelésen keresztül információkat szerezzen a fizikai és a társas környezetéről. Enélkül lehetetlen lenne a tanulás, a képzelet és a gondolkodás. Az ismeretek, a tudás megszerzésének, szervezésének, alkalmazásának ezen folyamatait megismerési (kognitív) folyamatoknak nevezzük. A megismerési folyamatok között nagyon szoros kapcsolat van; sőt bizonyos értelemben nem is választhatók el egymástól, például az észlelés és a gondolkodás. A szoros kapcsolatokat a következőképpen foglalhatjuk össze. A megismerés vagy tanulás elsajátításának alapvető folyamata az észlelés, amelynek segítségével a szervezet információt "emel ki" környezetéből. A felvett információt a szervezet a tanulás és az emlékezet révén tárolja. A tanulás eredménye így segíti a további és pontosabb ismeretszerzést (információfelvételt), mivel a már tárolt tények olyan további lehetőségeket, szerveződést vagy modelleket biztosítanak, amelyek segítségével további hasznos valóságmozzanatok megbecsülése, felmérése, besorolása, osztályozása mehet végbe.

Az érzékszervekre ható energiák

Az érzékelés válasz az érzékszervekre ható energiákra. A környezet mechanikai, hő-, kémiai és fényenergiát szolgáltat, amelyekkel a receptorrendszernek meg kell birkózniuk. Az érzékelő rendszerek a biológiai fejlődés hosszú útján alakultak ki. Így fejlődött ki a nehézségi erőhöz való alkalmazkodásban a testtartást biztosító egyensúlyérzékelés. Más energiaformák pedig más válaszformákat, tapintási, ízlelő és szagló, halló és látó érzékelési formákat eredményeztek. Ehhez társul még a test belső, "közérzeti" rendszere. Az érzékszervi adatokra épülő észlelés a szervezet és a környezet aktív kapcsolatának megnyilvánulása. Ez a kölcsönhatás az alkalmazkodás szolgálatában áll, és lényege az információfelvétel.

Az érzékletek jellemzői

Az érzékletnek minőségi és mennyiségi jellemzői vannak. Az elemi látásbenyomások között szerepel a szín, a telítettség (a rózsaszín és a vörös vagy a sárgásbarna és a barna különbsége) és mint mennyiségi jellemző, a fényesség (vagy világosság). A hallásban mennyiségi jellemző a hangerő (hangosság) és minőségi a hangmagasság. Az ízlelés elsődleges minőségei a sós, a savanyú, az édes és a keserű jellegek, bár bonyolítja a helyzetet, hogy ezek a tiszta minőségek társulnak a szag-, szerkezeti- és hőmérséklet-benyomásokkal is. A szaglás esetében már nehezebb ilyen tiszta benyomásokat kapni, és más érzékleteknél, mint a nyomás, fájdalom, hőmérséklet inkább az ingerlés fajtája és helye lesz a meghatározó. Igaz, van olyan érzékleti benyomás, mint a csiklandozás vagy a vibráció, amelyekben a helyen túl a nyomási hatások időben ismétlődnek. Fájdalomérzéseink is kétfélék, van éles, szúró fájdalom vagy mély, tompa fájdalom. Általában tehát a különböző érzékszervi benyomásokat minőségeik különböztetik meg egymástól.

A környezet ingereinek tudatosulása.

Az ingerküszöb

A legkisebb ingerhatást, amit a szervezet felfog, ingerküszöbnek vagy abszolút küszöbnek nevezzük. A küszöb a receptorrendszerek érzékenységétől függ, és érzékszervenként változik. Az embernél a látás és a hallás csaknem olyan érzékeny, mint amit a fizikai inger természete megenged. Ideális körülmények között már a "fény" látását eredményezheti egyetlen kisebb fényenergia-egység (foton), és ha a hallásunk is ilyen finomságú lenne, "hallanánk" a molekulák véletlen mozgását a levegőben. Hogy ez a finom érzékenységet el tudjuk képzelni, gondoljunk a bőr nyomás érzékeny pontjaira, amelyeket mondjuk egy hajszállal izgatunk. Ezeknek az abszolút küszöbe mégis milliószor nagyobb energiát igényel, mint amennyi a látás vagy a hallás receptorait működésbe hozza.

Hangok erőssége

Az érzékszerv által közvetített, az agykéregben tudatosult információ.

Látásban: szín, telítettség. Hallásban: hangmagasság.

Látásban: világosság. Hallásban: hangerő.

A látás és a fény

Az érzékelés