A tanulás

A tanulás szóval sokféle viselkedésváltozást ki tudunk fejezni. Megtanulunk járni, beszélni, írni, biciklizni, úszni, autót vezetni, varrni, futballozni, pingpongozni, olvasni, írni, stb. A tanulás általános dolog. Mégsem minden viselkedés tanult, vannak öröklött, születéskor adott állatokra jellemző viselkedések, amelyeket impriting viselkedésnek nevezünk. A fejlődés alacsonyabb fokán álló madaraknál ugyanis egyes folyamatok, viselkedések készsége "beépített" (ugyanúgy, mint az elektronikai áramkörök "előre huzalozottak"), és így viszonylag független a tapasztalattól. A kacsafiókák életük korai szakaszában - a szülőállatok hiányában - minden mozgó tárgyat követnek, mert életben maradásukhoz alapvető a szülőktől nyert, erős követő-ragaszkodó viselkedést indító, első érzéki benyomás. Ha egy kritikus időszakban csak más tárgyat láthatnak, ahhoz fognak úgy ragaszkodni, mint a szülőállatokhoz. A törzsfejlődés során az alacsonyabb rendű állatok merevebb viselkedésmintái mutatják az utat a magasabb rendű szervezetek hajlékony és alkalmazkodó viselkedése irányába.

Korai bevésés. Az etológiában fiatal állatoknál bizonyos kritikus periódusokban megfigyelhető tanulási forma. A tanulás gyors és általában visszafordíthatatlan. Például Konrad Lorenz kísérlete a kiskacsákkal.

Hajlékony és alkalmazkodó viselkedés

A tapasztalatok hasznosításának képessége emelt egyes állatokat más állatok fölé. Ez a képesség a tanulás. Tehát a tanulás a tapasztalat eredményeként bekövetkező, viszonylag tartós (alkalmazkodó) viselkedésváltozás, amelyhez próbálkozások, megfigyelés, gyakorlás vagy ismétlés szükséges. Természetesen az egyedfejlődés során bizonyos fejlődési szintet kell elérnie a tanuláshoz. Például nem taníthatunk meg egy újszülöttet beszélni, vagy egy bölcsödést olvasni.

Ismeretek, gyakorlati készségek, jártasságok, meghatározott viselkedésformák elsajátítása.

Kioldó ingerre való reakció mozgókép...

Az tanult viselkedés

Nem minden tanult viselkedés alkalmazkodó jellegű. A tanulási folyamat olyan, hogy ugyanúgy kialakulhatnak "rossz" szokások is, mint "jó" szokások. Értelmetlen félelmek ugyanolyan könnyen kialakulhatnak az emberben, mint az, hogy automatikusan felkapcsoljuk a villanyt, ha egy sötét szobába lépünk, vagy felemeljük a telefonkagylót, ha cseng. Az ilyen dolgokat szokásnak nevezzük a mindennapi életben. A szokás biztos kapcsolatot, asszociációt rejt magában az inger (S) és a reakció (R) között. Rögződött cselekvéssor, amit gépiesen, anélkül végrehajtunk, hogy a részműveletekre figyelnénk. A tanulás több mint 100 éves kutatása során kiderült, hogy az állatok tanulásával kapcsolatban megfigyelt működések az emberre is alkalmazhatók. Ezek szerint két alapvető tanulási folyamatot, a tanult viselkedések két osztályát különböztetjük meg, s ez a két kategória két alapvető válaszmódra épül. B. F. Skinner ezt a kétfajta viselkedést válaszoló és tevékeny (operáns) viselkedésnek nevezte. Az utóbbi egyben "célirányos" viselkedést jelent. A válaszoló típusú viselkedésnél a meghatározott választ automatikusan váltja ki vagy hívja elő a megfelelő inger, ahhoz hasonlóan, ahogy a mozgás a kiskacsák követési reakciójának kioldó ingere. Ez a viselkedés nem akaratlagos, általában a simaizmok és mirigyek működésével kapcsolatos, amelyek a kéreg alatti központok szabályozása alatt állnak. Az embernél ilyenek a reflexek (pl. pislogás, a fájdalomingertől való menekülés vagy térdreflex) és a félelem, a düh, az öröm stb. érzelmi reakciói. Ha undorodunk a csúszómászóktól, ha feldühít egy előadás, ha izgalomba hoz egy ígéretes tekintet stb., reakcióink lényegében válaszok (a helyzetre).

Az operáns viselkedés

Az operáns viselkedés Skinner szerint inkább akaratlagos (pl. a kar, a nyelv, a fej, a láb, a hangszalagok mozgatása), olyan cselekvés, amelyet főleg az agykéreg mozgató területei szabályoznak. Ezt a viselkedéstípust kevésbé szabályozza a külső inger, csak a szervezet állíthatja elő, de mindig a helyzethez igazítva. Például erős zaj (pisztolylövés) automatikus félelmi, megriadási reakciót (válaszoló viselkedést) kelt, de hogy elfutunk-e vagy sem, azt több külső és belső tényező határozza meg. A válaszoló viselkedések csaknem kiteljesednek a csecsemőkorban, az operáns viselkedések viszont egész életünkben alakulnak. Mindkét viselkedésforma változik a tapasztalattal. A tapasztalat hatásának értelmezésére két tanulásformát feltételezhetünk; klasszikus (pavlovi típusú) kondicionálásnak nevezzük a válaszoló viselkedés módosulását, és instrumentális (vagy operáns) kondicionálásnak nevezzük az operáns módosulását.