Agresszív viselkedés
Az agresszív viselkedés szintén szélsőséges és szintén ősi, ösztönös alapokkal rendelkezik, az ősember korában a támadó, harcoló jellegű akciókban nyilvánult meg. Ma agresszivitásnak tekinthetünk minden domináns viselkedésmódot, a fogalom tehát tágabb értelmű, mint a hétköznapi szóhasználatban ahol csak a nyíltan agresszív viselkedést értjük alatta.
Ebben a szélsőséges esetben a viselkedéses jegyek nyilvánvalóak: erős szemkontaktus, széles gesztikuláció, hangos és felcsattanó beszédmód. Ugyanakkor rejtett agresszivitásról beszélünk, amikor az irányító vagy gondoskodó jellegű viselkedésben megnyilvánul „az én OK vagyok, te nem vagy OK” viszonyulás.
Asszertív viselkedés
Egyedül a másikat egyenrangú partnernek, felnőttnek tekintő, tanult viselkedésforma és kommunikáció tekinti mindkét felet – magamat és a másikat is – OK állapotban lévőnek. Ezt a felnőtt viselkedéstípust nevezzük asszertivitásnak, azaz önérvényesítő, határozott, hatékony hozzáállásnak.
Az asszertív soha nem hagyja magát eltéríteni az alapproblémától, nem személyeskedik. Kommunikációját a természetesség, határozottság, szélsőségektől való tartózkodás jellemzi. Az asszertivitás alapjait gyermekkori szocializációnk során sajátítjuk el és folyamatosan, felnőttként is dolgoznunk kell tudatosabbá tételén és folyamatos alkalmazásán.
Asszertivitás mint hitelességi tényező
Az asszertív viselkedés hitelességének alapja a természetességen, kiegyensúlyozottságon túl az a jellemzője, miszerint amíg a viselkedésében a két szélsőséget megjelenítő személy megéli érzelmeit, az asszertív képes szavakban kommunikálni azokat. Ha például valaki nyugodt hangon és természetes testbeszéd kíséretében azt mondja, hogy „dühös vagyok”, asszertívan viselkedik.
A nyíltan agresszíven viselkedő személyen egyből észre vesszük szélsőséges érzelmeit, akkor is nyilvánvaló a dühe, ha azt ismételgeti, hogy „nem vagyok ideges”, hiszen szinte kiabál, vörösödik a feje és hevesen gesztikulál. A rejtett agresszió esetén általában egy apró jelzés árulkodik az erőteljes érzelmekről, például egy ideges, türelmetlen doboló mozdulat a mutatóujjal. A passzív viselkedés jegyeiből szintén kiolvashatók az érzelmek, leggyakrabban a félelem.
Passzív viselkedés
A passzív viselkedésre a gyermeki alárendelődés jellemző. Ősi, ösztönös késztetésünk van arra, hogy fenyegető, kellemetlen helyzetekből elmeneküljünk. A legtöbb mai kommunikációs szituáció nem tesz lehetővé szó szerinti elmenekülést, tehát a passzívan viselkedő személy fizikailag jelen van, de viselkedéséből, testbeszédéből látjuk, hogy nem szeretne ott lenni, túl akar lenni a helyzeten.
A passzivitás szélsőségét hétköznapi szóval a „nyuszi” címkével szoktuk illetni, ilyenkor jellemző a görnyedt testtartás, a kevés szemkontaktus, a halk beszéd és a lefelé menő hangsúlyok. A passzivitás megnyilvánulása nem mindig ennyire szélsőséges és nyilvánvaló, ide soroljuk például a dacos viselkedést is reaktív jellege és gyermeki mivolta miatt. A passzív viselkedések közös jellemzője, hogy azt sugallják: „én nem vagyok OK és te OK vagy.”
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
