A rádiósok szakértelme a televízió szolgálatában
A CBS rádiótársaság a 40-es években a televíziós műsorkészítésben próbál a filmipar szakmai tudására és infrastruktúrájára építeni, a filmstúdiók azonban megfizethetetlen áron dolgoznak. Ebből következően a rádiótársaságok saját stúdiókat építenek szem előtt tartva az új műfaj jellegzetességeit és saját rádiós tapasztalataikat. Fontos szempont volt a közönségnek kialakított tér és a gyors díszletcsere megoldhatósága.
A legsikeresebb rádió-show-ikat a társaságok televízióra adaptálták. A rádióműsorokat maguk a reklámügynökségek készítették ekkoriban, a költséges tévéadások gyártását azonban nem tudták vállalni. A műsorkészítést tehát szükségszerűen a hálózatok munkatársai közvetlenül szervezik és valósítják meg.
A nézettség felmérése
A kereskedelmi televíziózás, akárcsak a kereskedelmi rádiózás a reklámozásra épül. Éppen ezért nélkülözhetetlen a nézettség minél pontosabb mérése, azaz célcsoport létszámának és összetételének vizsgálata. Ekkoriban a hirdetők kizárólag a felnőtt lakosságot tekintették célcsoportjuknak. Az Egyesült Államokban a kereskedelmi rádiózásban korábban már pontosan kidolgozott hallgatottsági statisztikák módszerét a televíziózás apróbb változtatásokkal át tudja venni a második világháborút követő időszakban.
Nielsen 1950-ben végzi az első nézettségi felmérést 1200 háztartásban elhelyezett számláló segítségével. Ez a teszt még nem jelzi a háztartáson belüli nézők számát, illetve nem és életkor szerinti összetételét. A rendszer finomítása elsősorban ezekre a célokra irányul, kiegészítő felmérésekkel és a mintába bevont háztartások 1700-ra növelésével sikerül több és pontosabb adatot nyerni.
Az új nyilvánosság Amerikában
A televíziózást lehetővé technikai fejlődés egyik mérföldköve a Zvorikin által 1923-ban szabadalmaztatott ikonoszkóp volt. Ez volt az első képfelbontásra és helyreállításra alkalmas elektroncső. A rendszeres tévéadások beindulásáig ekkortól még több mint két évtizednek kell eltelnie, az egyik legnehezebb feladatot az országonként egységes szabványrendszer létrehozása jelentette.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi alapon működő rádióhálózatok idejekorán meglátják a televíziózásban rejlő lehetőséget, és befektetnek az új médium fejlesztésébe. Ugyanez nem mondható el a filmiparról, Hollywood érdeklődése a televíziózás iránt mérsékelt, nem tölt be jelentős szerepet fejlődésében. Az Egyesült Államok televízióhálózatát a nagy rádiótársaságok építették ki.