Reklámstruktúra
A tengeren túli rádiósok már a húszas években a hallgatottsági mutatókat figyelték, mivel a reklámipar fontos partner volt: az ügynökségek ügyfeleket közvetítettek és piaci alapon szervezték az adásidőt. Angolszász területen modern formában már a 19. Század végén kialakultak a reklámügynökségek.
A reklám különösen fontossá vált egymástól nehezen megkülönböztethető tömegáruk esetén. A nyomtatott sajtó fogyasztótáborát a reklámszakemberek felmérésekkel folyamatosan vizsgálták. Az ilyen jellegű kvantitatív és kvalitatív vizsgálatok a rádiózás esetén különösen fontosak, hiszen a hallgatók esetén nem állnak rendelkezésre „példányszám” adatok. Áttörést jelent a mérésben a rádiókészülékre kapcsolható audiométer. A rendszeresen mért hallgatottság erőteljesen meghatározta a kereskedelmi rádiózás jellegét, a reklámszakemberek az egyes műsorok szerkesztésében is közreműködtek.
Sajtókapcsolatok
A 20-as, 30-as évek Amerikájában a rádiózás a szórakoztatás mellett fokozatosan a közéletnek, politikának, tájékoztatásnak is teret engedett. A politikusok kihasználták az új médiumot, és mind gyakrabban rádióbeszédben fordultak a néphez. Elsőként Eisenhower elnök választja ezt a közvetlen formát. A rádiók fokozatosan újságírókat, riportereket kezdtek alkalmazni és beszámolókat készítettek politikai és egyéb eseményekről.
Mindez korábban a nyomtatott sajtó feladata és piaca volt, így erős versengés indult a két médium között. A harc tétje a reklámpiac tortája mellett a hírügynökségi hírekhez való hozzájutás volt. A konfliktus folyamata bojkottok és megegyezések után oda vezet, hogy a második világháború idejére a nagy rádióállomások hírhálózat fejlettségi szintje eléri, sőt megelőzi a nagy hírügynökségekét.
A műsorszolgáltató rádió
Az ipari könyvkiadás nélkülözhetetlen eleme a terjesztés és a reklám. A terjesztés azért válik kulcskérdéssé, mert hatékony működése esetén nagy példányszámot lehet gyorsan piacra dobni. A német könyvkereskedői hálózat központja Lipcse, innen példás szervezettségük és a fejlett infrastruktúra révén Európában néhány napon belül, az Egyesült Államokba két hét alatt képesek szállítani.
A kiadók egyre szélesebb körben használják a reklámeszközöket. A hagyományos hírverés mellett a kiadók tiszteletpéldányokat küldenek, illetve befolyásos embereket alkalmaznak, akik társaságban és irodalmi díjak bizottságaiban egyaránt képviselik a kiadó érdekeit.
A hallgatótábor egysége
A korabeli marketingszakemberek a hallgatók tetszési indexét is egyre pontosabban tudták mérni. 1935-ben Elder és Lazarfeld egy kísérlet során piros és zöld gombok segítségével mérték kísérleti személyeik viszonyát adásba még nem került műsorokhoz. Tesztjük eredménye 85%-ban megerősítést nyert .
A hallgatótábor egységesítése érdekében az egyre finomodó mérési eljárások és a reklámozás műsorokba épülése mellett további eszköz volt a fokozódó sztárkultusz. A személyhez kötődő hallgatók nagy száma akkor vált bizonyossá, mikor a CBS az NBC-től megvette a komikusként dolgozó Jack Bennyt, és a sztár személyes sikere a hallgatottsági adatokban is markánsan megjelent.