A politikai kommunikáció áramlatai
Mazzoleni rendszere szerint a politikai rendszertől a médiarendszere felé áramlókommunikáció formája lehet a szabályozás (a médiatevékenységétbefolyásoló nyilvános politikai lépések), a média tevékenységének saját javára történő befolyásolása és a politika fontos információsforrást is jelent a média számára.
A politikai rendszertől az állampolgár-választópolgárig áramló kommunikáció megnyilvánul közérdekű vagy intézményes kommunikációban, személyes kapcsolatban és hirdetésben. A propaganda nem tartozik a politikai kommunikáció formái közé, mivel elsősorban diktatórikus rendszerekben és kiélezett konfliktushelyzetekben jellemző.
Az állampolgár-választótól a politikai rendszer felé a következő válaszok érkezhetnek: szavazat, nyilvános vita, közvetlen interakció, véleményszondázás.
A politikai kommunikáció definíciói
A politikai kommunikáció definíciója Mazzoleni szerint: a politikai rendszer, a médiarendszere és az állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai tartalmak cseréje és konfrontációja.
Gerstlé a politikai kommunikáció három dimenziójáról beszél. A pragmatikusdimenzióban a politikai kommunikáció a kibocsátó és a befogadó közötti interakció eszköze, melyet olyan változó modalitások jellemeznek, mint rábeszélés, meggyőzés, tájékoztatás, irányítás. A szimbolikus dimenzióban a politikai kommunikáció rítusokon és jellegzetes megnyilatkozásokon keresztül működik. A strukturális dimenzió az intézményi, szervezeti, mediális és személyközi csatornák rendszerére utal.
A politikai kommunikáció szereplői
A folyamat jellegét meghatározza három szereplőjének identitása. A politikai rendszeren olyan politikai intézmények összességét értjük, melyek egy ország politikai életének vázát alkotják. A hatalmi ágak sorában megtaláljuk a parlamentet, a kormányzatot, az igazgatási szerveket és az igazságszolgáltatást.
A médiarendszere alatt az üzenetek kibocsátóinak és létrehozóinak intézményeit értjük. Ezek a kultúra, tudás és információelosztását és termelését végzik. A különböző médiumok eltérő szerepet töltenek be a politikai kommunikációban, a szórakoztatóeszközök például a politikai rendszerrel korlátozott, az állampolgárokkal viszont intenzív kapcsolatban állnak.
A politikai kommunikáció harmadik jelentős szereplője az állampolgár-választópolgár. Ők alkotják a közvélemény kissé virtuális fogalmát. Virtuálisnak azért nevezhetjük, mert igazából csak konkrét közvéleménykutatások alkalmával létezik. Lényegét tekintve a „választópolgár” fogalma is csak a szavazás pillanatában létezik.
Mediatizált nyilvánosság és politikai kommunikáció
Haberma szerint az állampolgárok közössége a letéteményese a demokrácia struktúráinak és folyamatainak, azaz a hatalom irányításának és ellenőrzésének. Dahlgren megkülönböztet kulturális és politikai nyilvánosságot. A kulturális nyilvánosságban elképzelések bontakoznak ki és viták folynak az irodalomról és a művészetekről, de az ott folyó diskurzus politikához, demokráciához legfeljebb csak közvetve kapcsolódik.
A politikai nyilvánosság alkotja azt a teret, ahol az állampolgárok részt vesznek a közérdekű kérdéseket érintő társadalmi párbeszédben vagyis a politikában. Az eszmék piacán ideális esetben állampolgárként hozzáférve az információsforrások sokaságához kialakíthatjuk önálló véleményünket a legfontosabb ügyekkel kapcsolatban
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
