A normák rendszere
A környezetvédelmi szabályozás célja, hogy a vállalatok úgy folytassák tevékenységüket, hogy az a természeti környezetben kárt ne okozzon, annak állapota megfelelő minőségben fennmaradhasson. Ez pedig csak bizonyos környezeti normák betartásával valósulhat meg. A szabályozásnak két fő, egymást kiegészítő formája:
- a közvetlen, vagy normatív szabályozás,
- ill. a közvetett, vagy gazdasági szabályozás.
A közvetlen, vagy normatív szabályozás a legelterjedtebb szabályozási forma, amely jogszabályok útján valósul meg és eszközei a normák. A szabályozás tilalmakon, korlátozásokon alapul, megakadályozva vagy korlátozva ezzel a környezetre káros tevékenységeket.
Négy környezeti normát különböztethetünk meg:
1. Célok: A társadalom által kitűzött célok egy adott környezeti minőség elérésére, melynek érdekében hajlandó anyagi áldozatokat is vállalni.
2. Kritériumok: Az egyes környezeti elemek felhasználhatóságának mértékét adja meg bizonyos műszaki paraméterek segítségével. Így például a víz csak akkor iható, ha a benne levő szennyező anyagok koncentrációja nem halad meg egy adott határértéket.
3. Imissziós (vagy környezetminőségi) normák: Egy adott területre, térségre vonatkoztatva koncentráció egységben megadva kifejezik, hogy a levegő, a víz, vagy a talaj a különböző szennyező anyagok milyen koncentrációját tartalmazhatják meghatározott ideig vagy akár tartósan, anélkül, hogy ezzel valamilyen kedvezőtlen ökológiai folyamatot váltanának ki, vagy az élővilágot veszélyeztetnék. A levegőáramlás, a domborzati adottságok, a különböző szennyező anyagok egymásra hatása stb. befolyásolhatják az imisszió mértékét.
4. Emissziós normák: Kéményenként vagy üzemenként előírják az egyes szennyező anyagokra vonatkozó maximálisan kibocsátható mennyiséget.
A közvetlen szabályozás eszközei
A közvetlen szabályozás eszközei:
1. Egyik eszköze az utasítás, amelynél bizonyos szintű környezetterhelés még megengedett.
2. A tiltás tisztán hatósági szabályozóeszköz, és a termelőt a tevékenység azonnali abbahagyására kötelezi, a környezetterhelés tilos.
3. Az engedélyeztetési eljárás az új vállalatok létesítésénél merül fel. A kivitelezési terveket, az alkalmazni kívánt technológia leírását engedélyeztetni kell egy szakhatósággal, amely szükség esetén környezeti hatásvizsgálat készíttetését írhatja elő. A környezeti hatásvizsgálat alapján a későbbi működést engedélyezhetik, elutasíthatják, vagy bizonyos feltételekhez köthetik.
4. A normák állítása a leggyakoribb eszköz. Több lépésből áll:
- az imissziós normák, a levegő és vízminőségi normák meghatározása, célok kitűzése,
- az emissziós normák, technológiára vonatkozó normák meghatározása,
- egy monitoring, ellenőrző hálózat telepítése, amely a későbbiekben a normák betartását kontrolálhatja. Az ellenőrzés általában szúrópróbaszerűen történik.
- a norma betartatása, leggyakrabban bírságolás által. Bírságot csak az fizet, aki túllépi a norma alapján megengedett szintet. Gondot okoz, hogy a bírság összege alacsonyabb, mint az okozott kár vagy a helyreállítás költsége, ezért a szennyezőnek nem érdeke a szennyezés csökkentése ill. megakadályozása.
A közvetlen szabályozás hátrányai
A közvetlen szabályozás hátrányai:
1. a normák mértékének megállapítása nehézkes,
2. magas adminisztrációsköltségek,
3. a környezetvédelmifejlesztésekösztönzésének hiányosságai,
4. a normák , szabályok nemzetközi összehangolása hiányos,
5. társadalmi-politikai problémák: a normák szigorításakor egyes vállalatok csődbe juthatnak, mivel a korábbi gazdasági megfontolások érvényüket vesztik,
6. a környezethasználat ingyenes azok számára, akik a meghatározott norma alatt szennyeznek.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
