Dob- és tárcsafék
A dobfék a súrlódó fékek egyik fajtája, amelynek a tengelyre erősített súrlódó felülete henger alakú. Fékezéskor a fékpofa – amelyre ragasztással vagy szegecseléssel fékbetétet erősítenek – a fékdob külső vagy belső palástfelületéhez szorul.
Személygépkocsikban általában belső pofás fékeket alkalmaznak, a külső pofás fékek ipari járműveknél jellemzőek. Tehergépkocsikban és más nehézgépjárművekben többnyire légnyomásos féket alkalmaznak.
A gépjárművekben a dobféket elsőként 1902-ben a francia Renault autógyár alkalmazta, ugyanakkor ma már egyre elterjedtebb a dobfékektárcsafékekkel való helyettesítése.
A tárcsafék a forgó alkatrészekre közvetlenül ható fékfajta. A fékhatás az egymáson súrlódó féktárcsa és fékbetét között jön létre, amelyet kézzel vagy lábbal működtetik. A fékbetétet mechanikus, hidraulikus vagy pneumatikus erőátviteli szervek szorítják a féktárcsához. A fékezés során a kevésbé kemény anyagból készült fékbetét kopik, amelyet egy bizonyos pont után emiatt ki kell cserélni.
Fékbetétek
A fékbetét a fék nélkülözhetetlen szerkezeti eleme, amely nagy súrlódási tényezőjű, különlegesen hő- és kopásálló tulajdonságú anyag. Sokféle alakban állítják elő, a fékbetét lehet lemez, szalag, tábla, tekercs, tárcsa, szegmens, kúp. A gépjárművek esetében megkülönböztetünk dob- és tárcsaféket.
A megfelelő alakú és méretű fékbetétet ragasztással vagy szegecseléssel erősítik a fékpofára. Alapanyagát tekintve azbeszt-, réz- vagy gyapotszövetből sajtolással készül.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
