Tananyag választó:
Gazdasági és Monetáris Unió
Jegyzet szerkesztése:
Történelmi háttér
Eszköztár:

Bretton Woods-i rendszer

A II. világháború után kialakult pénzügyi rendszer, az 1945 és 1971 között működő Bretton Woods-i pénzrendszer biztosította a gazdasági folyamatok stabil pénzpiaci alapját. A Bretton Woods-i rendszer jellemzői:
 az amerikai dollár a kulcsvaluta, s a rendszerben résztvevő országok jegybankjai számára biztosítja a dollár aranyra való átválthatóságát (meghatározott áron);
 a résztvevő országok valutáját rögzítette, csak szűk sávban engedte ingadozni, ezzel biztosította a gazdasági kapcsolatok kiszámíthatóságát, stabilitását;
 a résztvevő országok valutája fokozatosan és részlegesen vált konvertibilissé, ezzel biztosította az önálló monetáris és költségvetési politika kialakítását.
A Bretton Woods-i rendszer működtetését nemzetközi intézményrendszer biztosította (IMF, Világbank, GATT).
A rendszer működését azonban nehezítette, hogy az USA folyó fizetési mérlegének deficitessé kellett válnia, s a nemzetközi áruforgalom olyan mértékben megnövekedett (ezzel együtt a dollárigény is), hogy nem volt elegendő az aranytartalék az igények kielégítésére. Az Egyesült Államok kénytelen volt megszüntetni a dollár aranyra való átválthatóságát (ezt gazdasági, politikai, hidegháborús okok is gyorsították). Ezek ellenére a dollár továbbra is tartalékvalutaként működik. A rögzített valutaárfolyamokrendszerét felváltotta a lebegtetés.

EMS létrehozása

A valuták közös lebegtetésének sikertelensége, az integráció további fejlődése szükségessé tette, hogy létrehozzanak az Közösségen belül egy stabil monetáris rendszert. Ennek eredményeként 1979-ben megkezdte működését az Európai Monetáris Rendszer (EMS). Az EMS három pillérre épült:
 Európai Valutaegység (ECU)
 Árfolyam-mechanizmus (ERM)
 Európai Monetáris Együttműködési Alap (EMCF)
Az Európai Valutaegység – az ECU – az euró bevezetéséig a pénz szerepét töltötte be a Közösségen, majd az Unión belül. Az ECUelszámolási egység volt, kosárvalutaként működött, s a tagországok egymás közötti fizetésének elszámolására szolgált, s a valuták egymáshoz viszonyított ingadozásának kiigazításának szerepét töltötte be. Az ECUkészpénz formájában nem működött, csupán elszámolási eszközként funkcionált. Árfolyamát a tagállamok valutaárfolyamának súlyozott átlaga adta, melyben az egyes valuták különböző súlyokkal szerepeltek. Az ECU volt a központi devizája az Átváltási Árfolyam-mechanizmusnak (ERM), mely a valuták lebegési sávjának rendszere, ha valamelyik valuta átlépte a kijelölt sávot, az ország központi bankjának intervencióval kellett visszaterelni az eredeti határok közé az árfolyamot. Az ERM felügyeletét az Európai Monetáris Együttműködési Alap (EMCF) látja el, feladata az ECU kibocsátása. Mivel az ECUszámlapénz, a könyvelési feladatokat az EMCF látja el.

Valutakígyó

A valuták fix árfolyamánakrendszere felgyorsította azt az igényt, hogy Európán belül valuták árfolyamának egymáshoz viszonyított mozgása kiszámítható legyen, ezzel biztosítva a kereskedelmi és gazdaságistabilitást. A tagországok 1972-ben létrehozták egy olyan árfolyamrendszert, a „valutakígyót”, melynek keretében a valutákat kollektíven lebegtették, fenntartották szűk sávban ingadozó belső árfolyamrendszert, de más országok valutája esetén a piac alakította ki az árfolyamot. Mivel a rendszerben csak a német márka és a kis államok valutái vettek részt (angol font, a francia frank, olasz líra nem) nem bizonyult hosszú életűnek az árfolyamok ilyen módon történő meghatározása.