Bolti teszt
Bolti tesztnél azt mérik meg, hogy a termék vagy márka milyen teljesítményt nyújt a vizsgálatba bevont boltokban.
Termékteszt
Termékteszt: olyan kísérleti módszer, amikor egy újonnan kifejlesztett vagy megváltoztatott terméket, amelyet még nem dobtak piacra, kontrollált körülmények között ellenőriznek a használati-fogyasztási szokások szempontjából.
Várakozás
A tervezett eredmények reménye.
Reklámfilm
Az eladótól a vevő felé irányuló információ kibocsátás, annak érdekében, hogy a vevő attitűdjét és magatartását befolyásolja egy kisfilm segítségével, mely kihangsúlyozza a reklámozott termék előnyeit.
Piacteszt
Piacteszt: kontrollált kísérleti módszer alkalmazása kevés számú, kontrollált tesztpiacon, ahol bevezetünk egy országos szinten tervezett marketingprogramot.
Kutatás
A kvalitatív és a kvantitatív kutatás eljárások egymásra épülő kutatási módszerek, amelyek inkább kiegészítői, semmint helyettesítői egymásnak.
Kísérleti eljárás
A kísérleti eljárások olyan ok-okozati kutatások, melyekben a kutatók megvizsgálják, hogy adott feltételek között a fogyasztók (tesztszemélyek) hogyan viselkednek, és miképpen változtatják meg magatartásukat.
Zárt kérdés
A zárt kérdés az előre megadott alternatívák közötti választásra egyszerűsíti a válaszadó dolgát. Gyakran használják osztályozott, rangsorolt adatok összegyűjtésére. Feldolgozása egyszerűbb és olcsóbb, mint a nyitott kérdéseké, ezért a nagyméretű megkérdezéses felmérések elterjedt vizsgálati eszköze.
Strigula
Vonás.
Kérdőív
A kérdőív az írásban vagy szóban feltett kérdések sorozata.
Adatfelvétel
Az a folyamat melynek során a kérdezőbiztosok kapcsolatba lépnek a válaszadókkal, kitöltik a kérdőíveket vagy a megfigyelési adatokat, rögzítik őket, majd a kitöltött kérdőíveket és adatlapokat feldolgozásra visszajuttatják. Adatgyűjtés történhet primer és szekunder forrásból, attól függően, hogy elsődlegesen vagy másodlagosan használjuk-e fel. Adatot gyűjthetünk házon belül és kívül is.
Strigulás módszer
Az kézi adatfeldolgozás egyik módszere, melynek során minden válasz után egy strigula (vonás) segítségével jelölik az adott választ, majd a végén összeszámolják és összesítik, feldolgozzák az eredményeket.
Kódolás
Az információ jelekké alakítása.
Adatellenőrzés
Az adatbevitel során rögzített adatok helyességének ellenőrzése.
Feldolgozás
Kérdőív adatait elemzik.
Nyitott kérdés
Olyan kérdés, ami lehetővé teszi a válaszadónak, hogy szavakba öntse gondolatait és érzéseit, megmagyarázza viselkedését, kifejthesse indítékait stb.
Személyes megfigyelés
Személyes megfigyelésnél a vizsgált személyt, illetve helyzeteket saját, természetes környezetükben figyelik meg.
Nyomelemzés
Nyomelemzés: olyan megfigyelési eljárás, amikor az adatgyűjtés valamely múltbeli viselkedés fizikai nyomain, bizonyítékain alapul.
Panel
A kutatócég alkalmazásában álló auditorok végzik az ún. kis- vagy nagykereskedelmi paneleket, míg a fogyasztói vagy háztartási panelek felvevői legtöbbször maguk a háztartások.
Mystery shopping
Más néven álcázott vásárlás, amikor a célszemély ténylegesen nincs tisztában a megfigyelés céljával (nem áttekinthető vagy kvázi szituáció).
Tartalomelemzés
A tartalomelemzés a kommunikáció megfigyelhető tartalmának objektív, szisztematikus és kvantitatív elemzése.
Kereskedelemi audit
A kereskedelmi audit a kis- és nagykereskedelmi üzletek termékmozgásának megfigyelése az áruk fizikai mozgásáról szóló nyilvántartás és az időszaki leltárok alapján.
Megfigyelés
A megfigyelés az emberek magatartásának, tárgyaknak, eseményeknek szisztematikus módon történő rögzítése egy adott jelenséggel kapcsolatos információszerzés céljából.
Műszeres megfigyelés
Műszeres megfigyelés során nem emberek, hanem valamilyen technikai eszköz (videokamera, film, magnó) segítségével rögzítik a folyamatokat.
Fogyasztói panel
A fogyasztói panel olyan adatgyűjtési technika, mikor állandó kutatási objektum megismétlését végezzük egy konstans háztartáscsoporton belül.
Audit
Az audit olyan primer adatgyűjtés, ahol a kutató nyilvántartás vagy leltárelemzés alapján rögzít információkat a megfigyelés tárgyáról.
Termékkatalógus
Termékjegyzék, amit eljuttatnak a fogyasztóhoz, hogy informálják és vásárlásra ösztönözzék.
Torzítás
A kultúra, a nem, a végzettség és a személyiség különbségei egyaránt okozhatnak torzítást a válaszadásban. A torzítás tehát megváltoztatja az információk igazságtartalmát.
Kapcsolatfelvétel
A kívánt személlyel illetve intézménnyel való kapcsolat teremtés.
Ösztönzés
Egy adott tevékenység elvégzésére irányuló hatás.
Tölcsérmódszer
A kérdések sorrendjének megállapításakor az általános témaköröktől haladunk a konkrét kérdések irányába.
Válaszadási arány
A válaszadási arány a megvalósított interjúk százalékban kifejezett aránya a tervezett interjúk számához képest.
Nyitókérdés
Az interjú első kérdése, mely meghatározza a témát.
Visszautasítási arány
A visszautasítási arány azoknak a felkeresett személyeknek az aránya, akik visszautasították a részvételt.
Megkérdezés
A megkérdezés a válaszadók megkérdezésén alapuló információszerzési mód ® strukturált adatgyűjtés, azaz a kérdéseket előre meghatározott sorrendben teszik fel (standardizálás) a sokaság egy mintájának.
Információszelektálás
A szükséges adatok kiválasztása, típusok szerinti szétválasztása.
Gyakoriság
A reklámnézők átlagos értéke.
Piaci információ
A piaci környezetet jellemző hír, adat.
Kutatási hely
A térség, ahonnan a kutatási alanyokat kiválasztják.
Kutatási irány
A kutatás vonala, témája.
Információszerzés
Adatgyűjtés.
Kutatási alany
Az a személy, akinek információszerzés céljából kérdéseket tesznek fel.
Vállalat
Termelő és szolgáltató tevékenységet folytató gazdasági szereplő.
Megszerzett adat
A kutatás során kapott válaszok, adatok halmaza, eredménye.
Szekunder információ
Szekunder adatok „másodkézből” származó adatok, amelyeket valaki már korábban összegyűjtött, feldolgozott és valamilyen formában elérhetővé tett. Gyorsan, könnyen és viszonylag kis költséggel megszerezhetőek, elég, ha „íróasztal mellől” keressük meg őket. Hátrányuk, hogy nem az adott téma kapcsán gyűjtötték össze őket, így nem biztos, hogy megfelelőek az adott probléma megoldására.
Kutató személyzet
A kutatást végző személyek csoportja.
Primer információ
A tapasztalati úton, empirikusan szerzett adatgyűjtést és feldolgozást nevezzük primer kutatásnak, s az eredményül kapott aktuális, érvényes és autentikus információkat primer információnak.
Információgyűjtés
A szükséges adatok beszerzése.
Kutatási terv
A kutatás írásos előütemezése.
Segédanyag
A szervezet működéséhez szükséges anyagok, amelyek nem épülnek be az újonnan előállított termékekbe.
Minta
A termékminták a fogyasztóknak díjtalanul felajánlott termékek, amelyeket személyesen vagy postán házhoz szállítva, az üzletben másik áruhoz csatolva vagy árubemutatás során juttatnak el a fogyasztóhoz.
Prognózis
Előrejelzés, jóslat.
Primer
A tapasztalati úton, empirikusan szerzett adatgyűjtés.
Marketingstratégia
A marketingstratégia a vállalat értékesítési módjának, fokozásának stratégiája, tartalmazza a mariketing-mixet.
Marketing
A marketing mindazon műveletek végrehajtása, amelyek irányítják a termékek és a szolgáltatások áramlását a termelőtől a fogyasztóig.
Primer piackutatás
Ha a felmerülő marketingprobléma megoldásához nem áll rendelkezésre adat, vagy a megszerzett információk elavultak, pontatlanok, esetleg nem megbízhatóak, akkor a vállalat elsődleges, közvetlen információkat próbál szerezni saját munkatársai vagy piackutató cégek kutatása révén. Ezt a tapasztalati úton, empirikusan szerzett adatgyűjtést és feldolgozást nevezzük primer kutatásnak, s az eredményül kapott aktuális, érvényes és autentikus információkat primer adatoknak.
Stratégia
A stratégiai tervezés során a vállalatvezetés elemzi a vállalat külső és belső környezetét, az információkat egységes keretbe foglalja, és érthető, jól megfogalmazott, életképes stratégiai jövőképet alakít ki belőlük. A vállalati küldetés ennek a jövőképnek a megfogalmazása és közvetítése valamennyi szervezeti egység felé.
Primer módszer
A tapasztalati úton, empirikusan szerzett adatgyűjtést és feldolgozást nevezzük primer kutatási módszernek.
Marketingkutatás
Marketingkutatás: a speciális vállalati marketinghelyzettel kapcsolatos információk szisztematikus, objektív feltárása, összegyűjtése, elemzése, közlése, valamint felhasználása.
Kvantitatív kutatás
A kvantitatív kutatás olyan kutatási módszertan, amely számszerűsíti az adatokat és általában statisztikai elemzést alkalmaz.
Kvalitatív kutatás
A kvalitatív kutatás strukturálatlan, feltáró kutatási módszer, amely kis mintán alapul, és a probléma természetének megértéséhez járul hozzá.
Fogyasztás
A fogyasztó jövedelmét szükségletei kielégítésére fordítja.
Szekunder piackutatás
A szekunder piackutatás mások által , más célra már összegyűjtött adatok , információk marketing - célú hasznosítását jelenti.
Kereslet
A kereslet egy vagy több jószág azon mennyise, amit adott ár mellett az adott jószágból megvásárolni képes és hajlandó.
Szekunder
Másodlagos információ, melyet már valaki korábban feldolgozott, így közvetlenül hasznosítható.
Külső információ
A vállalat külső környezetéből érkező adatok.
Forrás
Azon tényezők, melyek közül a vállalat válogathat a hatékony termelés érdekében. Alapanyagokat gyűjthet, pénzügyi támogatásokért folyamodhat.
Belső információ
Minden cégnek vannak adatai a vevőiről és partnereiről, rendelkezésre állnak értékesítési számlák, szállítólevelek, költségadatok, mérlegadatok, a raktárkészlet változásai, vevői panaszok stb.
Szekunder kutatás
Másodlagos kutatás, mások által más célra korábban összegyűjtött adatok másodszori, újbóli felhasználása.
Információfeldolgozás
Az ismert adatok felhasználása.
Szekunder adat
Szekunder adatok: „másodkézből” származó adatok, amelyeket valaki már korábban összegyűjtött, feldolgozott és valamilyen formában elérhetővé tett.
Adatbázis
Nagytömegű, feldolgozott és rendszerezett adat és információ halmaza.
Marketing információs rendszer
Marketing információs rendszernek nevezzük a külső és belső vállalati környezet folyamatos megfigyelésének, az adatok gyűjtésének, feldolgozásának, tárolásának és publikálásának koordinált rendszerét.
Modell
A gazdasági jelenségeket leegyszerűsítve ábrázolja, mérhető változókat használ a jelenségek leírására és matematikai módszerek segítségével figyeli a változók alakulását.
Külső adat
Külső forrásokként használhatóak tájékoztató kiadványok, címjegyzékek, szakbibliográfiák, statisztikai adattárak, amelyek releváns információkat tartalmaznak a megoldandó kérdést illetően.
Vállalati környezet
Üzleti környezetnek tekintjük mindazokat a gazdasági, kulturális, politikai és technológiai tényezőket, amelyek között a vállalati marketingrendszer működik és fejlődik.
Információ
Rendelkezésünkre álló adatok a termékről / szolgáltatásról.
Belső adat
Belső adatok: legegyszerűbb és legolcsóbb, ha megvizsgáljuk, hogy az adott témához kapcsolódóan mit találunk „házon belül”.
Adat
Egy információ számmal, betűvel vagy más jellel történő ábrázolása. Lehet mennyiséget jelentő szám, szó, név, cím, stb.
Értékesítés
A terméknek a gyártótól a fogyasztóhoz való eljutását biztosító szervezetek és funkciók összessége.
Potenciális
Lehetséges, lehetőségként létező.
Szállítás
Szállításnak a személyek és a dolgok eszközökkel megvalósított tömeges helyváltoztatását nevezzük.
Kormányzat
Az állam, az ország hatalmi szerve.
Termelés
A javak előállításának folyamata.
Erőforrás
Szellemi vagy anyagi tényezők amely egy cél megvalósítását segítik elő.
Versenykörnyezet
Az adott vállalattal azonos piacon működő vállalatok összessége.
Export piac
Kivitelre termelő áruk összessége.
Piaci trend
A piac jellemző fejlődési vagy haladási iránya.
Projektív technika
A tudattalan folyamatok formális mérésének módszerei.
Interjúhelyszín
A nyilvánosságnak szánt beszélgetés helyszíne.
Mélyinterjú
A mély interjú kétszemélyes beszélgetés, ahol a kiválasztott fogyasztót profi interjúkészítő kérdezi, hogy feltárja nézeteit, motivációit, érzéseit és attitűdjeit a kutatási témáról. A mély interjúnál a kérdező egyfős mintával dolgozik, s bár minőségi adatokat kapunk, ezek nem általánosíthatóak a fogyasztók alapsokaságára.
Fogyasztó
Az a személy, aki jövedelmét szükséglet-kielégítés céljából, árukra és szolgáltatásokra fordítja.
Helyszín
Egy adott tevékenység felhasználási területe, helyszíne.
Vezérfonal
Interjúvázlat vagy guide. Az interjúk a megbízóval egyeztetett vezérfonal alapján kerülnek levezetésre, amely nagy vonalakban meghatározza a feltárásra váró kérdéseknek a megrendelő által elfogadott listáját, s megjelöli, hogy melyek azok a pontok, amikor bevethetőek a kutatási stimulusok vagy a projektív technikák. Sok a nyitott kérdés, ami lehetővé teszi a válaszadónak, hogy szavakba öntse gondolatait és érzéseit, megmagyarázza viselkedését, kifejthesse indítékait stb.
Adatrögzítés
A kérdezés során megszerzett információk feldolgozása, számítógépes adatbevitele a megkönnyített kiértékelés érdekében.
Kommunikáció
A kommunikáció információ átadása szimbólumok használata révén.
Márka
Árujelzés a cég áruinak/ szolgáltatásainak megkülönböztetésére.
Spontán reakció
Egy adott ingerre a fogyasztóban kiváltott természetes viselkedés.
Fókuszcsoport
A fókuszcsoport olyan kvalitatív eljárás, amikor a válaszadók kis csoportjával egy képzett moderátor beszélget a vizsgálat számára érdekes témakörről.
Projektív technika
A tudattalan folyamatok formális mérésének módszereit projektív eljárásoknak nevezzük.
Vélemény
Szubjektív ítélet, nézet valakiről vagy valamiről.
Detektívtükör
A fókuszcsoportos interjúk egyik lehetősége az ún. detektívtükör használata, amikor a megbeszélést külön szobából figyelik az ügyfelek és kutatók, amit az interjú helyiségétől egyirányú tükörablakkal választanak el.
Asszociáció
Az asszociáció nem más, mint egy adott képzetre, gondolatra a személyeknek először eszükbe jutó fogalom.
Asszociációs módszer
Az asszociációs módszerekben a vizsgálati személyek a hívó szóra, gondolatra vagy képzetre azzal válaszolnak, ami először eszükbe jut.
Konstrukciós módszer
Konstrukciós módszereknél történeteket kell alkotni. Ez a projektív technika komplex és irányított szellemi tevékenységet követel meg a tesztszemélyektől, akik egy ábra, kép, szituáció bemutatása után, képzeletüket szabadon engedve válaszolnak.
- 3 animáció
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)