A méreganyag
A méreganyag nemcsak az emberi szervezetbe kerülve jelenthet veszélyt, de illatanyagai további, meglehetősen ingerült méheket csalogathatnak oda. Tekintettel arra, hogy méhek igen ritkán repkednek magányosan a mezőkön, számíthatunk arra, hogy percek alatt 10-100 méh tűnik fel közvetlen közelünkben. Ezért a méhcsípés észlelésekor (ugyan, ki ne észlelné?) a fullánk eltávolításával egyidőben a színhelyet pánikszerű visszavonulással hagyjuk el. Ha a fullánk még a bőrben van, a méreganyag illatfelhője a méheket szinte pórázon húzza a menekülő után, akit így nem lesz nehéz utolérniük, alaposan helybenhagyniuk. Egy átlagos felnőtt biztonsággal (életveszély nélkül) elvisel 10 csípést testsúly-kilogrammonként, ha nem allergiás a méreganyagokra. Ugyanez a felnőtt képes túlélni több, mint ezer csípést is, de egy gyermek kb. 500 szúrással már sajnos nem tud megbirkózni. Ilyenkor akkora mennyiségű méreganyag jut be a szervezetbe, ami általános allergiás reakciót indít el, s ezt nemigen lehet időben megállítani. Az úgynevezett anafilaxiás reakciók már akár egyetlen csípéstől beindulhatnak. 50-100 csípés esetén még időben, gyógyszeresen kordában tartható a szervezet szétrombolása. Az adatok tájékoztató jellegűek: ne próbálja ki, hogy mi történik a 701. csípés után…
Afrikai méhek
Az afrikai, dél-amerikai területeken, és az USA déli államaiban előforduló afrikai méhekkel feltétlenül óvatosabban kell bánni, mint az idehaza megszokott aranyos kis csíkos potrohúakkal. Az egyik legagresszívabban támadó méhcsoportról van szó. Méreganyagaik durvább allergiás jelenségeket provokálhatnak, tömeges támadásuk gyakrabban fordulhat elő, és sokkal veszélyesebb.
A tűzhangyák
Az Egyesült Államok déli államaiban, különösen a Mexikói-öböl partjainál az úgynevezett tűzhangyák jelentenek veszélyt az utazókra. Évente több ezer csípés regisztrálnak. A tűzhangyák nemcsak a ritkán lakott térségekben, de a városokban is elterjedtek már. A “fertőzött” városi kerületekben élők csaknem fele szenved el minden évben csípéseket, és legkevesebb 30 haláleset írható e hangyák számlájára évente. A tűzhangya csípése azonnali fájdalommal jár, vörös duzzanat alakul ki, de ez 30-40 percen belül megszűnik. Majd egy hólyag marad vissza, ami 2-3 nap alatt felszakad, és ilyenkor el is fertőződhet. Néha nem hólyag, hanem egy vörös, duzzadt, viszkető folt alakul ki. Az arra érzékenyeknél életveszélyes anafilaxiás reakció is előfordulhat. Ez az emberek kevesebb, mint 1%-ánál lép fel. Szövődményként idegek gyulladása is előfordulhat, és epilepsziás rohamok is megjelenhetnek a tűzhangya csípések következtében.