Lyme kór (borreliosis)
A betegséget, illetve annak terjesztését szintén az Ixodes ricinus (kullancs) rovására írjuk. A kórokozó ebben az esetben baktérium, “aki” spirális alakja miatt a Spirochetaceae családba tartozik, és Borrelia burgdorferi névre hallgat. Elterjedési területe a mérsékelt égövön (Európa, Ázsia, Észak-Amerika, Ausztrália), a kullancsénak megfelelő. Lappangási ideje átlagosan 5 hét (8 naptól 3 hónapig). Habár tünetmentes fertőzés is előfordul (17%-ban), a fertőzöttek 60-80%-ánál kifejlődik a kullancs csípésének helyén az erythemás (vöröses) folt. Majd a betegség I. fázisában ez a vörös körkörös gyűrű egyre nagyobb lesz (erythema chronicum migrans, ECM), végül hetek, vagy hónapok alatt spontán eltűnik. Ezalatt egy influenzaszerű betegség is lezajlik a betegnél (láz, fejfájás, levertség, végtagfájdalmak, illetve néhány esetben megfigyeltek többszörösen kialakuló vörös foltokat a bőrön. A betegség II. stádiumában (mely az első vörös folt megjelenésétől számítva néhány hét vagy fél év után jelentkezik) több perifériás idegen jelentkező ideggyulladás lesz feltűnő, mely gyakran az arcideget is érinti, illetve lymphocytás meningitis (Garin-Buiadoux-Bannwarth szindróma) alakul ki. Ezt a stádiumot kísérheti még meningitis (agyhártyagyulladás), encephalitis (agyvelőgyulladás), arthritis (ízületi gyulladások), myocarditis (szívizomgyulladás), iridocyclitis, keratitis, szemideggyulladás is. A késői, vagy III. stádiumban már az egyre rosszabbodó idegrendszert érintő tünetek dominálnak, illetve a szívizomgyulladás szövődményei tarkíthatják a képet. A betegség átvészelése esetén sem alakul ki immunitás a későbbiekre. A betegség felismerésében elsődleges fontosságú az előzetes információ: arról, hogy kullancsos területen járt, arról, hogy kullancs megcsípte, arról, hogy a bőrön milyen folt jelent meg a csípés helyén. Antibiotikumokkal (penicillin, doxycyclin, amoxicillin, III. generációs cephalosporinok) gyógyítható akkor, ha időben észlelik, és elkezdik kezelni. A kezelés korai fázisában mindenképpen a penicillin lenne az elsőként választandó szer, majd doxycyclin. Idegrendszeri szövődmények vagy az előzőek hatástalansága esetén a III. generációs cephalosporinok jöhetnek szóba.
Lyme kór (borreliosis) megelőzése
A Lyme-kór egyre növekvő előfordulása, valamint a diagnosztika és a megelőzés körülményessége miatt vakcinát (védőoltást) fejlesztettek ki a betegség ellen (Lymerix) az Egyesült Államokban. Vegyes életkorcsoportokon történt vizsgálat során azt találták, hogy az első két dózis után a szervezet immunválasza 50%-ban védett, a harmadik dózis után ez 79%-ra emelkedett.
Ha a vizsgálatból a 65 éven felülieket (akiknél az immunválasz lassabb, kisebb) kivették, a hatékonyság 88%-ra emelkedett. Érdekességképp megemlítendő, hogy a tünetmentes fertőzéseket a vakcina 100%-ban kivédi. Bár a vakcina elsősorban az USA-ban élő Borreliák ellen hatásos, gyermekek oltása után (Csehországban) a vakcina szintén igen jó immunválaszt eredményezett. A védőoltást a tervek szerint hamarosan több országban törzskönyvezik majd, egyelőre a vizsgálatok folynak.