Mozgásos tanulás
Piaget elmélete szerint az élet első két éve az ún. szenzomotoros szakasz. Ekkor óriási a jelentősége a csecsemők mozgástevékenysége és érzékelése közötti szoros kölcsönhatásnak. Ebben a szakaszban a gyermek hallatlan szorgalommal fedezgeti fel a cselekvése és cselekvése következményei közötti kapcsolatot. Felfedezi például, hogy milyen messzire kell nyúlnia ahhoz, hogy egy tárgyat elérjen, mi történik, ha tányérját az asztal szélén meglöki, és felfedezi, hogy a keze a teste része, az ágy rácsa viszont nem. A tíz hónapos gyermek aktívan elkezdi keresni a tárgyat a rongy alatt vagy az ernyő mögött, ahová elrejtettük. Az idősebb gyermek láthatóan megérti, hogy a tárgy akkor is létezik, ha kívül esik a látókörén. A csecsemő tehát rendelkezik a nem látott tárgy mentális reprezentációjával. Kialakult a tárgyállandóság-fogalma. A keresés azonban még ebben az életkorban is korlátozott. A gyermek a korábban sikerre vezető cselekvést ismétli, ahelyett hogy ott keresné, ahol utoljára látta. Csupán egyéves korától keresi a tárgyat mindig ott, ahol legutóbb eltűnt a szeme elől, függetlenül attól, hogy korábban mi történt.
Perceptuális tanulás
A percepció egyik ősi kérdése, hogy észlelési képességünk velünk született vagy tanult. Manapság már tudjuk, hogy mind az öröklődés. A csecsemők észlelésének tanulmányozásához olyan viselkedésformát kell találni, amely jelzi, hogy mit tud megkülönböztetni a baba. Az e célra leggyakrabban használt viselkedésük azon hajlamukon alapszik, hogy ha választhatnak, gyakrabban vagy kitartóbban néznek bizonyos tárgyakat, mint másokat, és e viselkedést a pszichológusok a nézéspreferencia vizsgálatában használják ki. Ha a gyerek következetesen többet nézi az egyik ingert, mint a másikat, arra következtethetünk, hogy különbözőnek látja őket (különbséget tud tenni közöttük). Ezekkel a módszerekkel a pszichológusok a csecsemők számos perceptuális képességét tanulmányozták. Ezek közül néhány képesség a felismerés feladatához hasznos; mások, különösen a mélységészlelés, lokalizációs feladatokban játszanak szerepet; továbbiak viszont az észlelt tárgyak megjelenésének állandóan tartásához (a konstanciához) járulhatnak hozzá. Egy hónapos korban nem látják az apró részleteket, látásuk csak a nagyobb tárgyakat képes megkülönböztetni. Ez a látás is elég azonban ahhoz, hogy egy tárgy (mondjuk egy arc) fő jellemzőit észleljék. Három hónapos korra a látásélesség annyira fejlődik, hogy a csecsemő már sejtheti az arckifejezéseket is. Egyes formákat érdekesebbnek találnak, mint másokat. A csecsemők hajlamosabbak többet nézni az emberi arcra emlékeztető formákra.
Verbális tanulás
Kérdés, hogy hogyan sajátítjuk el az általunk használt fogalmak tömegét? Azt állítják, hogy egyes fogalmak, mint a tér és idő, velünk születnek, míg a többit tanulni kell. A fogalomelsajátítás két alulról felfelé haladó módja, a példánystratégia és a hipotézis-ellenőrzés az agy más-más területeihez kötődik. Ezt az állítást legjobban a felnőtt agysérültek vizsgálatai igazolják, amikor különféle fogalmakat kísérelnek meg megtanulni. A példánystratégia a tanulónak azon a készségén múlik, hogy elő tudja hívni a fogalom ismert példányait. Amikor például el akarjuk dönteni, hogy egy tárgy edény-e, felidézhetjük az lábasok és tálak ismert példányait. A hipotézis-ellenőrzés a homloklebeny működéséhez kötődik. Ezt az állítást azok a kutatások igazolják, amelyekben egészségeseket és homloklebeny-sérülteket hasonlítottak össze egy olyan fogalomelsajátítási feladatban, amelyről ismert, hogy a hipotézis-ellenőrzés stratégiáját hívja elő. A vizsgált személynek a feladat minden próbájában egy kártyát mutatnak, amelyen 1-3 színes idom látható (például 2 piros négyzet). Az idomok száma (1, 2 vagy 3), alakja (kör, négyzet vagy háromszög) és színe (piros, zöld vagy kék) próbáról próbára változik. A személy feladata annak meghatározása, hogy a három tulajdonság közül melyik a releváns, és a kártyákat eszerint kell három kupacba rendeznie. Miután a személy egy bizonyos számú kártyát helyesen sorolt be, a vizsgálatvezető megváltoztatja a releváns tulajdonságot, amit a személynek fel kell fedeznie. Miután például megtanulta, hogy a fogalom a „szín”, és helyesen osztályozza a kártyákat piros, zöld és kék kupacba, a releváns tulajdonság mondjuk az alakra változik, és mostantól a személytől azt várják el, hogy a köröket, a négyzeteket és a háromszögeket rakja azonos kupacba. A homloklebeny-sérültek feltűnően rosszul teljesítenek ebben a feladatban az egészségesekhez képest. A beteg ugyanolyan könnyen képes megtanulni a kezdetben releváns tulajdonságot, mint az egészségesek, de súlyos nehézséget okoz nekik az új tulajdonságra váltani, amikor a vizsgálatvezető azt megváltoztatja. Annak ellenére, hogy a vizsgálatvezető ismételten mondogatja a személynek, hogy rosszul rendezi a kártyákat, a beteg kitart a már nem érvényes tulajdonság alapján történő osztályozás mellett. Olyan ez, mintha nem lenne képes hipotézisét a visszajelzés alapján megváltoztatni.
Kapcsolódó információ
Kapcsolódó animáció:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
