Elmélet

A lelki élet működése a pszichiátereket mindig is erősen foglalkoztatta, közülük Freud volt az, aki újszerűen állt ennek megvilágításhoz. Megállapította, hogy bizonyos betegségekben vagy akár a magatartásban is nagy szerepe van azoknak a nem tudatos lelki történéseknek, melyek csak különleges módon elemezhetők. Freud a tudat, az észlelés és az emlékezés kognitív folyamatait egyesítette, a biológiai nyugvó ösztönök gondolatával. Az életösztön a teremtő, a halálösztön pedig a romboló erők forrása. A legerősebb életösztön a szexuális ösztönzés, amely nagy energiával (libidó) bír.

Freud éppen ezért minden tudattalan tartalmat a szexualitásra vezetett vissza. Ennek megfelelően, az emberi fejlődés szakaszait a következőképpen vázolta fel: egyéves korig az egyén az autoerotikus szakaszt éli, azaz önmagának okoz, még tudattalan, kielégülést, például a cumizás során. Ekkor a libidó magára az egyénre irányul, később azonban tárgylibidóvá alakul.

Egyéves kor körül az egyén az orális szakaszba lép, hiszen ebben az életkorban ezekhez a tevékenységekhez kapcsolható az egyén örömforrásainak igen nagy százaléka: az evés, a nyelés, a rágás és egy-két évvel később a beszéd megjelenése a száj működésére alapul.

Kétéves korban lép az egyén az úgynevezett anális szakaszba, ebben az időszakban a végbél működésének szabályozásával kapcsolatos folyamatok okoznak örömet és kínt együttesen.

A következő, fallikus szakaszban, ami körülbelül három éves korban jellemző, kialakul a nemi szervek iránti érdeklődés, illetve a nemi szerepek felismerése. Az ellenkező nemű szülővel az egyén gyengéd magatartást tanúsít, míg az azonos neművel rivalizál. Freud ez utóbbi jelenséget Odipusz-komplexusnak nevezte el, ugyanis a versengésből kialakuló konfliktus után – csakúgy mint a görög történetben – a gyermek azonosul az azonos nemű szülővel.

A fallikus szakasz hatéves korig tart, amikor az egyed a látens szakaszba lép, mely tízéves korig jellemző. A nemi fejlődés tekintetében ez az időszak nem számottevő, inkább egyensúly helyzetként értelmezhető. Freud tehát elméletét körülbelül hatéves korig tartó időszakban keletkező, a későbbiekben elfojtott emlékek felkutatására alapozta.

Az emlékek elfojtódása különböző okokra vezethető vissza. Az ok pontos megállapításához Freud kidolgozta a személyiség szerkezetét, melyet három részre osztott fel: ösztön-én, én és felettes-én. Ezekhez a részekhez tudatelőttes, tudattalan és tudatos lelki folyamatok kapcsolódnak. Az ösztön-én a személyiség legősibb része, mely öröklött jellemzőket (ösztönök) és tapasztalatokat tartalmaz. Ez az én a vágyak gyors kielégülésére törekszik, és az örömelv alapján tudattalanul működik. A kielégülés reflexek útján valósul meg, ez az elsődleges folyamat. Az ösztön-én vágyai fantáziával is teljesíthetőek.

Az én a belső történések és a külvilág közötti kapcsolat, amely a realitáselv alapján működik. Az ösztön-énből fejlődik ki, és a külvilág hatására módosul. Funkciója, hogy a világból kiválassza azokat az eszközöket, tárgyakat, melyekkel öszön-énje kívánságait teljesítheti. Ez a személyiség szempontjából a másodlagos folyamat. Az én az ösztön-énnel egyensúlyra törekszik, ha ezt nem sikerül megvalósítania, az egyénben szorongás keletkezik. A szorongás ellen a személyiség elhárító mechanizmussal reagál. Ez lehet elfojtás, reakcióképzés, projekció, identifikáció, szublimáció és regresszió. Ha a szorongások elhatalmasodnak, létrejön a személyben a fixáció. Ha egy állandóan csokoládét majszoló embert látunk, Freud elmélete alapján arra következtethetünk, hogy egyéves kora körül (orális szakaszban) alakult ki benne valamiféle frusztráció. Freud vizsgálatai során ezt a frusztrációt okozó emléket kereste a páciensben.

A felettes-én az én felett áll, azaz azt irányítja. Funkciója az én kontrollálása, tudatos folyamat során: sokszor szívesen kirabolnánk egy boltot, az ott található dolgokért, de mégsem tesszük. Az én és a felettes-én viszonya hasonló a gyerek-szülő viszonyhoz. Az ösztön-én tehát a szükségletek kielégítésére törekszik, az én célja az élet fenntartása, a felettes én pedig mindezeket kordában tartja.

Freud

Freud tanait sokan szidják, és sokan magasztalják anélkül, hogy valójában ismernék. Számos példa áll rendelkezésre freudizmus jelentkezésére a mindennapi élet különböző területein. Sigmund Freud (1856–1939) a Morvaországi Freiburgban zsidó kereskedő családban született. Az orvosi egyetemet Bécsben végezte. Neurológusként kezdte pályafutását, de állás hiányában a tudományos pálya helyett áttért a gyakorló, magánorvosi pályára. Praxisában főként hisztériás betegekkel foglalkozott. A hisztériát akkoriban organikus, szervi eredetű betegségnek tartották. Breuerrel közösen kezelt neurotikus, hisztériás betege Anna O. esetében vették észre a lelki folyamatok szerepét a hisztéria kialakulásában. Ezt az elvet Freud később egyéb neurotikus kórképekre is kiterjesztette. Kezdetben főleg az 1888-ban Nancy-ban, Charcotnál szerzett tapasztalatai alapján, hipnózissal dolgozott, majd fokozatosan kidolgozta saját módszerét a szabad asszociációt, és elméletét a pszichoanalízist. 1900-ban jelent meg az Álomfejtés című könyve – ezt tekinthetjük a pszichoanalízis kezdetének. Nézeteivel sok támogatót, de igen sok tudományos ellenfelet is szerzett. Számos követője révén Bécs vált a pszichoanalitikus mozgalom középpontjává. 1909- ben Stanley Hall meghívta a Clark Egyetemre előadást tartani Junggal és Ferenczivel együtt így a század első fele USA is megismerkedhetett a pszichoanalízis tanaival. Sikerei teljében de már súlyos betegen a fasizmus elől Londonba menekült, és néhány hónapon belül meghalt. A pszichoanalízist ma egyrészt mint a személyiség működését megmagyarázó elméletet, másrészt, mint pszichoterápiás irányzatot ismerjük.

Sigmund Freud munkásságáról link