Tananyag választó:
Önértékelés
Jegyzet szerkesztése:
Összehasonlítás
Eszköztár:

Saját reakciók

Az egyén önértékelése nemcsak kívülről vett információk alapján, hanem belső folyamatok segítségével is jellemezhető. Az ember önmagát belső, saját maga által kialakított normákhoz viszonyítva értékeli. Az önértékelés egyénenként változó, különleges érzelmi hatással is jár. Előfordul, hogy egy mások által kiemelkedő teljesítményűnek tartott ember fél attól, hogy teljesítménye nem megfelelő (pl.: művészek, sportolók). Az önértékelés során tehát saját magunk mércéjének kívánunk megfelelni. Ezek a mércék a személyes normák, melyeket más néven selfvezérlőknek nevezünk. A selfvezérlők kialakulása az ideális én és az elvárható én különböző arányú szintéziséből alakulnak ki. Az ideális énkép meghatározza, hogy milyenek szeretnénk lenni, és céljaink megvalósításában segít. Az elvárható én a személy által kialakított kép, amely megmutatja, amilyennek lennünk kell. Az elvárható énkép a kötelességek teljesítéséhez járul hozzá. A selfvezérlők és a tényleges, önmagunkról alkotott véleményünk közötti különbséget selfdiszkrepanciának nevezzünk. A különbség mértékének függvényében különféle érzelmeket élünk át. Ezeknek az érzelmeknek a milyensége függ attól, hogy az eltérés ideális vagy elvárható énünkhöz képest nagyobb. Ha ideális énünktől tér el tényleges véleményünk, frusztrációt élünk át, mely szomorúságban, levertségben nyilvánul meg. Egy túlsúlyos ember, aki sovány szeretne lenni, ideális énjének nem tud megfelelni, ezért rosszul érzi magát. Ha az elvárható énünktől tér el reális énképünk, szorongáshoz vezethet, melynek következtében bűntudatot és szégyent érzünk. A selfdiszkrepancia szélsőséges esetben önbecsülés csökkenéshez, depresszióhoz vezet. A selfdiszkrepanciára a személy figyelmét a selfre irányuló gondolatok hívják fel. Ha egy olyan emberről látunk mogorva képet, akihez hasonlítani szeretnénk, öntudatlanul mi is mogorvának tartjuk magunkat. Az éntudatosság fokozódása szintén figyelemfelhívó erejű: ha egy személy figyelme önmaga belsőjére irányul (fényképen látja magát) az általa elképzelt ideális látvány (vagy hang) megsérülhet. Ezért van, hogy magas szintű éntudatosság esetén jobban észrevesszük a különbségeket, és hamarabb megbirkózunk velük.

Külső reakciók

Az önértékelés másik alapvető módszere a társas összehasonlítás, mikor nem saját belső elvárásainknak, hanem a körülöttünk lévők tulajdonságainak szeretnénk megfelelni. Terrer önértékelés-fenntartás modellje szerint az összehasonlítás során két reakció következhet be: vagy jól érezzük magunkat, vagy elkeseredünk. Az, hogy milyen reakciót vált ki az összehasonlítás, függ az összehasonlítottak térbeli közelségétől, illetve a két fél közötti kapcsolat fontosságától. Hozzánk közelálló személyek esetén fájdalmasabb lehet az összehasonlítás. Nemcsak tőlünk függ, hogy kivel hasonlítjuk össze magunkat. Mivel az ember társas lény, mindennapjai során számos társas jellegű helyzetet él át. A másikkal való összehasonlítás ezekben az esetekben is automatikusan működésbe lép. A külső ingerrel való összehasonlítás az esetek többségében nem valószerű, hanem különféle torzulásokat mutathat

Törekvés

A külső és belső összehasonlítás révén az egyén önértékelésében változások mennek végbe. Ezek lehetnek öntudatlanok, de a kívánt ideális én eléréséhez tudatos törekvéssel juthatunk el. Ilyen esetekben az ideális én és az elvárható én, illetve a másik személy kívánt tulajdonságait, jellemzőit az önértékelő személy elérendő célként határozza meg, aminek elérése érdekében akár életmódbeli változtatásra képes. A tudatos változtatás erős éntudattal és személyiséggel rendelkező emberek esetében valósulhat meg, hiszen ezek elengedhetetlen feltételei az akaraterő és céltudatosság meglétének.