Tananyag választó:
Gondolkodás és nyelv
Jegyzet szerkesztése:
Nyelv és kommunikáció
Eszköztár:

Prototípus

Az egy fogalomhoz tartozó tulajdonságok két csoportba sorolhatók. Az egyik csoport alkotja a fogalom prototípusát, azaz a fogalom legjobb példányainak leírását. A prototípus az, ami általában eszünkbe jut, amikor a fogalomra gondolunk. De bár a prototipikus tulajdonságok igazak lehetnek az adott jelenség jellegzetes eseteire, nem érvényesek mindig. Vegyük például az izompacsirta prototípusát. Erről csaknem mindenkinek egy olyan férfi jut eszébe, akinek majd’ kicsattannak az izmai, egyfolytában a testépítő lapokat és az edzőtermet bújja és értelmi képességei meglehetősen korlátozottak. Mi a helyzet azonban azzal az egyetemi tanárral, aki nem hanyagolja el testét, ám hasonlóan izmos, mint előbbi példánk szereplője?

Mag

A prototípus valamilyen sztereotípiának felel meg többnyire, ám a tapasztalt jelenségek leírásához nem elégségesek a prototípusok által keltett képzetek. Ez azt jelenti, hogy a fogalom valami mást is kell tartalmazzon a prototípuson kívül. Ez a valami a fogalom magja, amelybe a tagsági viszony szempontjából kritikus tulajdonságok tartoznak. Az izompacsirta fogalmának magjába olyan tulajdonságok tartoznak, mint „izmos férfi”; ezek a tulajdonságok meghatározó érvényűek a fogalomra nézve, a többi pedig a sztereotipizálás következménye. Másik példaként vizsgáljuk meg a „madár” fogalmát. Prototípusunkba valószínűleg beletartozik a repülés és a csiripelés – ezek érvényesek is a „madár” legjobb eseteire, mint például a fecskére és a rigóra, azonban más példányokra, például a struccra vagy a pingvinre nézve nem. A fogalom magjába feltehetően olyan tulajdonságok tartoznak, melyek a madár mivolt biológiai alapjaira vonatkoznak – bizonyos génekre, vagy legalábbis arra, hogy a szülei madarak voltak.

Klasszikus és életlen fogalmak

Mindkét példánkban („izompacsirta” és „madár”) a prototipikus tulajdonságok kiugró jellegűek, ugyanakkor nem biztos mutatói a fogalomba tartozásnak, míg a magbeli tulajdonságok diagnosztikus értékűek a tagsági viszonyra nézve. Van azonban egy fontos különbség az olyan fogalmak, mint az „izompacsirta”, és az olyanok, mint a „madár” között. Az „izompacsirta” magját egy könnyen alkalmazható definíció alkotja. Vagyis mindenki, aki feltűnően izmos férfi, egyben „izompacsirta” is, és viszonylag könnyen meghatározható, hogy valaki rendelkezik-e ezekkel a meghatározó tulajdonságokkal. Az ilyen típusú fogalmakat körülírt fogalmaknak nevezzük. Egy körülírt kategóriába való tartozás megítélése egy adott tárgy vagy személy esetén annak meghatározását jelenti, hogy rendelkezik-e a kategória magtulajdonságaival. Ezzel szemben a „madár” fogalom magja nemigen tekinthető definíciónak – valószínűleg csak sejtjük, hogy a géneknek valami szerepe lehet benne –, és a magtulajdonságok rejtve maradnak. Vagyis ha egy kis állattal találkozunk, aligha vizsgálhatjuk annak génjeit vagy a származási vonalát. Ezzel szemben megnézhetjük, hogy csinál-e bizonyos dolgokat, például hogy repül-e és csiripel-e, s ezt az információt használjuk annak eldöntésére, hogy madár-e. A „madár”-hoz hasonló fogalmakat életlen fogalmaknak nevezzük. Az életlen fogalomba tartozás meghatározásához sokszor a fogalom prototípusához való hasonlatosságot kell megítélni. Fontos észrevenni, hogy a természetre vonatkozó legtöbb fogalmunk életlen – nincs igazi definíciójuk, és kategorizációjuk erősen a prototípusra támaszkodik. Az életlen fogalmak bizonyos példányai több prototipikus tulajdonsággal rendelkeznek, mint más példányok. A madarak közül a rigó például repül, míg a strucc nem. Minél több prototipikus tulajdonsággal rendelkezik egy példány, az emberek annál jellegzetesebbnek tartják azt a fogalomra nézve. A „madár” esetében például az emberek a rigót tipikusabb madárnak tartják, mint a struccot; az „almát” tekintve pedig a piros almát tipikusabbnak tartják, mint a zöldet (mivel a piros az „alma” fogalom egyik tulajdonsága), és így tovább. A példányok tipikussága erősen befolyásolja a kategorizációt. Ha az embereket megkérdezzük, hogy egy képen látható állat „madár”-e, a rigó azonnali „igen” választ eredményez, míg a csirke esetében hosszabb gondolkodásra van szükségünk. Amikor kisgyerekeknek teszik fel ugyanezt a kérdést, a rigót szinte mindig helyesen sorolják a madarak közé, míg a csirkét gyakran nem tekintik madárnak. A tipikalitás azt is meghatározza, mire gondolunk, amikor egy fogalom megnevezésével találkozunk. Ha azt halljuk, „Egy madár ül az ablakpárkányon”, sokkal valószínűbb, hogy egy galambra, mint hogy egy keselyűre gondolunk, és az, hogy mi jut az eszünkbe, nyilván meghatározza, hogyan értelmezzük az egész mondatot.