Fromm

Fromm elmélete napjainkra egyre aktuálisabbá válik, hiszen az emberi szabadság és magányosság kérdéseit vizsgálja. A szabadság ára mindenesetben a magány, vagy lehet szabad az ember anélkül is, hogy izolálódna társaitól? Fromm mondanivalójának lényege, hogy az ember elszakadt természetes környezetétől, és embertársaitól, ezért magányosnak, elszigeteltnek érzi magát. A történelem során az ember szabadsága egyre növekedett, de ezzel együtt egyre magányosabbá is vált. A magánytól két úton próbálhat meg menekülni az ember: – Úgy, hogy a szeretet és a munkamegosztás segítségével egyesül embertársaival. – Úgy, hogy valami tekintélynek alárendelődik, feladja a szabadságát. Fromm egyértelműen az első utat tekinti követendőnek az emberek számára. Az emberre sajátos léthelyzet jellemző, mert az emberi természetnek egyszerre vannak emberi és állati aspektusai. Az ember egyszerre része is meg nem is a természetnek. Ezt az ellentmondást próbálják a különböző társadalmi berendezkedések, a feudalizmustól, a szocializmuson át a kapitalizmusig feloldani. Az embert – előbb említett specifikus létfeltételeiből adódóan - öt alapvető és humánspecifikus igény jellemzi:

1. Kapcsolatigény: Ez a legfontosabb emberi érték minden más emberrel való kapcsolat alapja.

2. Transzcendenciaigény: Ez az önkiteljesítésre való igény. Ez saját énünkön túli célokat jelent, egyfajta igényt arra, hogy az élet nagy kérdéseire választ kapjunk.

3. Valahova tartozás igénye: Ez természetes társas gyökerekre való igényt jelent.

4. Azonosulási igény: Más személlyel vagy csoporttal való azonosulásra való igény, ami segíti az embert saját identitása, azonosságtudata megteremtésében.

5. Tájékozódási keret iránti igény: Ez a világ felfogásának és megértésének az igénye, arra való igény, hogy egy olyan tájékozódási kerettel rendelkezzünk, ami ezt lehetővé teszi. Jegyezzük meg: Fromm szerint az ember szabadsága növekedésével egyszerre egyre magányosabbá vált, amit a szeretet és a munkamegosztás, vagy valamilyen hatalomnak való alárendelődéssel próbál oldani. Öt, csak az emberre jellemző tulajdonsága van a kapcsolódási igény, a transzcendenciaigény, a valahová tartozásigénye, az azonosulás igény és a tájékozódási keret iránti igény.

Erikson

Erikson pszichoszociális fejlődés elmélete

Emlékezzünk vissza Freud elképzeléseire a személyiségfejlődésről! A Freud utáni pszichológia kiegészítette, továbbgondolta az elméletet. Visszatértek a fejlődés kérdésének alapjához: Vajon a személyiség fejlődése véget ér serdülőkorban vagy eltart életünk végéig? Erikson nem tagadja Freud fejlődéselméletét, hanem továbbgondolja azt. Elfogadja az ösztönfejlődés és a tudattalan elvét, de a tudatos folyamatok szerepét fontosabbnak tartja azoknál. Erikson szerint a fejlődés egy egész életen át tartó folyamat, amely nyolc alszakaszból áll. Mindegyik alszakaszra egy-egy pszichoszociális krízispotenciál jellemző. Ez egy olyan sorsproblémát, fejlődési feladatot jelent, ami ha pozitív megoldást nyer az alkalmazkodás sikeres lesz, és egy jellegzetes pszichoszociális erő szabadul fel. Ha ez a sorsprobléma megoldatlanul marad, az az alkalmazkodás kudarcának a forrása lehet.

1. Csecsemőkor

(Freudnál az orális korszak) Ennek a korszaknak a feladata az ősbizalom kialakítása az ősbizalmatlansággal szemben. A bizalom csak akkor alakulhat ki, ha az anya azt a zsigeri biztonságot alakítja ki a gyermekében, hogy szereti és hogy elég fontos számára a gyermek ahhoz, hogy mindig kielégítse a szükségleteit. Ha ezt az érzést nem sikerül kialakítania, az elhanyagoltság és a harag érzése uralkodik el a csecsemőn, amely a személyiségfejlődés súlyos torzulásához vezethet. Ennek a korszaknak a jellegzetes pszichoszociális ereje a remény. A remény nem más, mint tartós hit abban, hogy legmélyebb vágyaink teljesülhetnek.

2. Kisgyermekkor

(Freudnál az anális korszak) Ennek a korszaknak a feladata az autonómia kialakítása a szégyen és a kétely érzésével szemben. Ez az a korszak, amelyben a kisgyermek elsajátítja a szobatisztaság és az önálló járás fortélyait, ezáltal bizonyos fokú autonómiára tesz szert. A folyamat során a szülők bizonyos korlátokat állítanak fel, amelyek ha túl szigorúak, a kisgyermek úgy érzi, hogy elveszti a kontrollt önmaga felett, ezért a szégyen és a kétely érzése tölti el. A pszichoszociális erő, amely ebben a korszakban kialakulhat az akaraterő, ami egyszerre jelenti a szabad döntések hozásának és az önkorlátozásnak a képességét is.

3. Óvodáskor

(Freudnál a fallikus korszak) Ennek a korszaknak a feladata a kezdeményezés képességének a kialakítása a bűntudattal szemben. A gyermekek kezdenek rájönni, hogy a felnőttek milyen szerepeket várnak el tőlük. Játéktevékenységük során egyre inkább megfigyelhető a céltudatosság és a szándékosság. Ebben a szakaszban kezdődik el a lelkiismereti funkció kialakulása. Ennek a korszaknak a pszichoszociális ereje a céltudatos szándék, amely később segít a számunkra fontos célokért küzdeni, anélkül hogy a bűntudat, vagy a büntetéstől való félelem megbénítana.

4. Kisiskoláskor

(Freudnál a latencia kora) Ennek a korszaknak a feladata a teljesítmény elérése a csökkentértékűség érzésével szemben. Az iskoláskorban különféle teljesítményeket várnak el a gyerektől, amelyet, ha nem sikerül teljesítenie, elégedetlenné válik önmagával. A korszak jellegzetes pszichoszociális ereje a kompetencia, a hatékonyság érzése.

5. A serdülőkor

(Freudnál az genitális korszak) Ennek a korszaknak a feladata az identitás kialakítása az identitás konfúzióval (zavarral) szemben. Az identitás nem más, mint önmagunk folyamatosságának és azonosságának a bizonyossága és az a hit, hogy kifelé is képesek vagyunk ezt az azonosságérzést mutatni. Ha ezt az identitást sikerül kialakítani, akkor megjelenik a hűség, az elkötelezettség, mint ennek a korszaknak a jellegzetes pszichoszociális ereje. Hűségesek lehetünk egy emberhez, vagy embercsoporthoz, valamilyen eszméhez, vagy foglalkozáshoz is.

6. Ifjúkor vagy fiatal felnőttkor

Ennek a korszaknak a feladata az intimitás képességének a kialakítsa az izolációval (elmagányosodással) szemben. Az intimitás képessége azt is jelenti, hogy az ifjú képes szolidaritásra a másik emberrel szemben. Képes egy párkapcsolatban elkötelezni önmagát, képes kölcsönösségre, szeretetre. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, az ember reménytelenül elszigeteltté, magányossá válhat. Ennek a korszaknak sikeres megoldása esetén a szerelem képessége jelentkezik, mint pszichoszociális erő.

7. Az érett felnőttkor

Ennek a korszaknak a feladata az alkotóképesség kialakítása a stagnálással szemben. Az alkotóképesség megnyilvánulhat a munkában, de a gyereknevelésben vagy akár egy hobbiban is. Ha ezekben az ember nem érzi sikeresnek magát, úgy éli meg, az élete stagnál, ezért unatkozik. Ennek a korszaknak a pszichoszociális ereje a gondoskodás, a kiterjedt törődés másokkal.

8. Időskor

Ennek a korszaknak a feladata az énintegritás megőrzése a kétségbeeséssel szemben. Ez azt jelenti, hogy az átélt testi – lelki hanyatlás ellenére tapasztalatainkat megőrizzük, és átadjuk az újabb nemzedékeknek. Ha az énintegritásunkat nem sikerül megőrizni, ez nyílt, vagy rejtett halálfélelemhez vezethet. A halálfélelem oka a kétségbeesés, hogy az életünket elvesztegettük, és már nincs időnk az újrakezdéshez. Ennek a korszaknak a pszichoszociális ereje a bölcsesség, amely Erikson szerint nem más, mint „tárgyilagos, de egyszersmind aktív törődés az élettel a halál árnyékában.

A pszichoszociális fejlődésről link