A nemi identitás
A társas fejlődés két összetevője a szocializáció, amely során a gyermek elsajátítja a társadalmi normákat, illetve ezekhez integrálódik, és a személyiségalakulás, amely során egyénisége alakul ki. A szocializáció feltétele az identifikáció, más szóval azonosulás, ami azt jelenti, hogy a gyerekek környezetük számukra fontos személyiségeihez próbálnak hasonulni. Kisgyermekkorban a nemi identitás kialakulása a központi kérdés, vagyis az, hogy a fiúk teljes mértékig „fiúnak”, a lányok pedig „lánynak” érezzék magukat. A biológia egyértelműen meghatározza a nemet, a társadalmak mégis formális szabályokkal és informális normák tömegével befolyásolják, hogyan viselkedjen, érezzen egy férfi, és hogyan egy nő. Ezeknek a kultúra által létrehozott elvárásoknak, viselkedéseknek, szabályoknak az elsajátítását nevezzük nemhez igazodásnak, ami a nemi identitástól különböző fogalom. A nemi identitás és a nemhez igazodás kialakulásának talán leghíresebb elmélete Sigmund Freud nevéhez fűződik. A pszichoszexuális fejlődést szakaszokra osztotta, amelyek meghatározott sorrendben követik egymást. Freud a szexualitást tágabban értelmezte, és úgy gondolta, hogy mindenféle kielégülési formának vannak szexuális vonatkozásai. Ebből a szempontból minden fejlődési szakaszban egy-egy testrész áll a fejlődés fókuszában. Az élet első éve az orális szakasz, amelyben a száj az élvezet elsődleges forrása. A második és a harmadik év az anális szakasz, amikor a székelésben szerepet játszó izomcsoport feletti kontroll elsajátítása a lényeg. A harmadik év vége felé kezdődik a fallikus szakasz, amikor a gyerekek figyelme a nemi szerveikre irányul. Ekkor értik meg, hogy a fiúknak péniszük van, a lányoknak viszont nincs. Ezzel párhuzamosan ellentétes nemű szülőjük iránt szexuális érzéseket kezdenek táplálni, miközben azonos nemű szülőjükre féltékennyé válnak. Ezt Freud ödipális komplexusnak nevezte el (az ősi görög tragédia nyomán, melynek főhőse, Oidipusz, nem ismervén szüleit, megöli apját, és feleségül veszi anyját). Hat és hét éves kor között a latencia szakasza következik, amelynek során mindkét nem az azonos nemű szülővel való azonosulással oldja fel a fenti komplexust, utánozva annak viselkedését, attitűdjét, tulajdonságait. Végül bekövetkezik a pubertás, a nemi érés, ami a szexuális késztetéseket teljesen a felszínre hozza, azokat a másik nemre irányítva. Ez a genitális szakasz. Bár az elméletet sokan és sok szempontból vitatják, Freud más elméleteihez hasonlóan mai napig tartó hatást gyakorol nem csak a pszichológiára, de a közgondolkodásra is. A szexuális fejlődés másik megközelítése a szociális tanuláselmélet. A Freud-i pszichoanalitikus elmélethez hasonlóan ez is az utánzás és az azonosulás folyamatait hangsúlyozza, de a nemiséggel kapcsolatos viselkedést, fejlődést nem tekinti különlegesnek, eleve determináltnak, hanem úgy véli, mint minden más viselkedést, ezt is kizárólag a külső környezet hatására sajátítja el a gyermek. Vagyis a nemiség elsajátítása alapvetően nem belső konfliktusok feloldásán, hanem megfigyeléses tanuláson, utánzáson alapul. A kognitív fejlődési elmélet szerint a nemi fejlődés fő hajtóereje, hogy mikor a gyermekben tudatosodik a saját neme, akkor automatikusan törekszik arra, hogy saját nemi identitásának megfelelően cselekedjék.
Etnikai identitás
Egy olyan világban, ahol minden földrészen nap mint nap fordulnak elő etnikai, vagy faji konfliktusok, fontos kérdés, hogyan alakul ki a gyerekek etnikai és faji identitásának kérdése. Vagyis az, hogy hogyan azonosulnak saját népükkel, és hogyan viszonyulnak más csoportokhoz. A kutatásokból az derül ki, hogy négy éves korukra a gyerekek már tudatában vannak ezeknek a különbségeknek, saját etnikai hovatartozásuk mellett azt is képesek megítélni, hogy ez milyen társadalmi következményekkel jár. Gondolkodásmódjuk egyrészt a környezetükben élő felnőttek gondolkodásának, másrészt annak függvénye, hogy ők hogyan észlelik saját csoportjuk másokhoz viszonyított hatalmát, gazdagságát.
Kapcsolódó információk: