Szenzomotoros szakasz
Jean Piaget (1896-1980) svájci pszichológus, a huszadik század egyik legkiemelkedőbb gondolkodója. Az ő munkássága tette a legnagyobb hatást a fejlődéslélektan huszadik századi történetére. Fellépése előtt a gyermekek kognitív fejlődéséről való gondolkodást két szemben álló nézet uralta. A biológiai (érésközpontú) megközelítés, amely szinte kizárólag az öröklött tulajdonságok szerepét hangsúlyozza, és a környezeti (tanulási, vagy nevelésközpontú), ami pedig minden hangsúlyt a nevelésre helyezett. Piaget viszont a két komponens egyensúlyát, kölcsönös hatását hirdette a lelki fejlődésre. Ő a gyermeket a fejlődésben aktív tényezőnek tekintette, nem pedig a fenti két összetevő passzív eredőjét. Úgy vélte, a gyermek érdeklődik a külvilág iránt, és miniatűr „kísérleteket” hajt végre, amelyek alapján „elméleteket” alkot – ezeket az elméleteket Piaget sémáknak nevezte. Mikor a gyerek új tárggyal, jelenséggel vagy eseménnyel találkozik, megpróbálja értelmezni a már meglévő sémáival – ez az asszimiláció. Ha ez nem lehetséges, mert a meglévő séma erre alkalmatlan, akkor a gyerek a sémát az új információknak megfelelően átdolgozza – ez a folyamat az akkomodáció. Piaget szerint a fejlődés az asszimiláció és az akkomodáció közötti folyamatos huzavona, és ez a folyamat, ez az egyensúlykeresés az ekvilibráció, vagy kiegyensúlyozás. Megfigyelései alapján Piaget arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek fejlődés szakaszosan megy végbe, így azt egymástól minőségileg különböző négy fő szakaszra osztotta. Piaget szakaszelmélete alapján az első szakasz a szenzomotoros szakasz. Az elnevezés arra utal, hogy az élet első két évében a gyermek érzékelésének és mozgásának kölcsönös fejlődése áll a középpontban. A gyermek felfedezi saját cselekvése, és annak következménye közötti kapcsolatot (pl. megrázza a csörgőt, és ennek hatására ez csörög). Kialakítja az önmagáról, mint a külvilágtól elkülönülten létezőről szóló fogalmát. Elsajátítja a tárgyállandóságot, vagyis felismeri, hogy a tárgyak akkor is folyamatosan léteznek, ha ő éppen nem érzékeli azokat.
Műveletek előtti szakasz
Erre a szakaszra jellemző, hogy a gyermek megtanulja használni a nyelvet, vagyis képes lesz szimbólumokban gondolkodni. Piaget műveletnek nevez egy információ átalakítására vonatkozó mentális szabályt, amely megfordítható: minden műveletnek van ellentettje. (Például, ha egy magas, vékony pohárból a vizet egy alacsony, széles pohárba töltjük. A felnőttek tudják, hogy a víz mennyisége állandó, mivel meg tudják fordítani a műveletet, el tudják képzelni, hogy a második pohárból visszatöltjük a vizet az elsőbe.) A műveletek előtti szakaszban a gyermek nem rendelkezik a megfordítás képességével, vagy más mentális műveletekkel. Ezért Piaget szerint ebben az életszakaszban a gyerekek még nem jutottak el a konzerváció (megmaradás) elvéhez. Vagyis gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége megmarad, mert nem képesek egyszerre több tényezőt figyelembe venni.
Konkrét műveleti szakasz
A gyermek képessé válik logikailag gondolkodni tárgyakról és eseményekről, képesek absztrakt fogalmak használatára, de csak azon tárgyak kapcsán, amelyek számukra konkrétak, vagyis érzékszervileg elérhetők. Megértik a számok, a tömeg, a súly megmaradását, és képessé válnak egyszerre több tulajdonság alapján osztályozni, illetve egy dimenzió mentén sorba rendezni őket.
Formális műveleti szakasz
Ekkor a gyermek már képes elvont kijelentésekben, logikai szempontok szerint gondolkodni, és feltevéseit módszeresen ellenőrizni. Foglalkozik a lehetségessel, a jövővel, és ideológiai problémákkal is. Ez a felnőttekre jellemző gondolkodásmód kezdete.
Neopiaget-iánus
A kisgyermekkori fejlődés Piaget által felállított elméletének modern követői, újraértelmezői, illetve továbbfejlesztői három nagyobb csoportba sorolhatók. Az első ág képviselői megtartják Piaget eredeti elméletét, de bizonyításához kifinomultabb, korszerűbb módszereket alkalmaznak, illetve az elmélet részleteinek csiszolására összpontosítanak. A második csoportba tartozó kutatók Piaget-vel szemben úgy vélik, hogy a kisgyermek kognitív fejlődése nem írható le egyetlen általános elmélettel. Szerintük a gondolkodás fejlődése egymástól függetlenül megy végbe a különböző területeken, mint például a rajzolás, a társas viszonyok, a zene, a nyelv stb. Vagyis minden területnek megvan a maga logikája és tartalma, és ezért elképzelhető, hogy az egyikben a gyermek magas szinten áll, miközben a másikban még egy alacsonyabb szinten tart. A harmadik csoportba tartozó kutatók ezzel szemben úgy vélik, hogy igazolható a gondolkodás fejlődésének egyidejű és általános volta. Ennek feltétele, hogy a különböző területekre vonatkozó feladatok, amelyekkel a kutatók a gyermek fejlődését vizsgálják, a területek sajátosságaiból adódó eltérések ellenére mind logikájuk felépítésében, mind tartalmuk nehézségi szintjében megegyezzenek.
Kapcsolódó információk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
