Mozgás
Ha a retinán mozog a kép, mozgást látunk. Ez a kijelentés csak részben igaz, tudományos kísérletek során a mozgás három fajtája különült el egymástól. A sztroboszkopikus mozgás lényege, hogy a tárgy, illetve fényforrás nem mozog, csak a különböző helyzetekben felvillanó fény kelti ezt a hatást. A filmek ezen az elven működnek, hiszen állóképek sorozatát látjuk, amit mozgónak érzékelünk (24 kép másodpercenként. Nézd meg az animációt a sztroboszkopikus mozgásról! Az indukált mozgás jelenségénél sincs mozgás a retinán. Ennek lényege, hogy ha nagy tárgy mozog egy kisebb tárgy körül, a kicsit észleljük mozgónak. Ilyen mozgást észlelünk, amikor a Hold a felhők között vándorol. Valódi mozgás esetén a retinán ténylegesen megjelenik a mozgás. Az ember mozgásérzékelő küszöbe nagyon alacsony, azaz minimális ingereket is képesek vagyunk érzékelni. A mozgás érzékelését javíthatja, ha mintás háttér előtti mozgást (relatív mozgást) látunk, és ronthatja, ha semleges, egyszínű háttér előtti abszolút mozgást látunk. A mozgást az agyban található látókéreg kódolja. Itt különböző mozgásészlelő sejtek más-más mozgásirány és sebesség észleléséért felelősek. Ha ezek kifáradnak, az észlelés kevésbé lesz aktív. Nézd meg az emberi mozgást bemutató animációt! A mozgási utóhatás egy olyan sejtreakció, amikor a sokáig egyirányú mozgást néző ember az ingerről tekintetét elvéve, ellentétes irányú mozgást tapasztal. Ha például sokáig nézünk egy vízesést, és a mellette található sziklára pillantunk, a szikla szinte „elindul” felfelé.
Tárgyak
Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni, hol vannak a tárgyak, el kell tudnunk különíteni őket egymástól és a háttértől. Az észlelőrendszer háromdimenziós térben meghatározza a távolságot és az esetleges mozgást. Az elkülönítés, a távolság- és a mozgásészlelés perceptuális képességeit a látórendszer egy ága közvetíti. Az érzékelés folyamán a retinán különböző színű és világosságú pontok halmaza jelenik meg. Ez nevezzük a retinára vetülő képnek. Az ingerek (pontok) számától függ, hogy a kép mely részét észleljük figuraként, és melyiket háttérként. A figura-háttér felismerés (perceptuális organizáció) során az elrendezés megfordulhat, ez egyéni észlelőrendszer függő. Az észlelt tárgyakat az agy csoportosítja, azaz összetartozóként észleli. Ha a tárgyak közel vannak egymáshoz a közelség elve érvényesül, ha a tárgy más elemektől különáll, a zártság elve érvényesül. A perceptuális csoportosítás harmadik elve a hasonlóság elve, amely a tárgyakat a hozzájuk hasonlókkal sorolja egy csoportba.
Távolság
A tárgyak távolságának észlelése nem egyszerű folyamat. A retina egy kétdimenziós felszín, ezért a rajta keletkező kép lapos, tehát nincs mélysége. Azonban a képen vannak olyan jelzések, melyek következtetni engednek az észlelt tárgy távolságára. Ezeket a jelzéseket távolsági jelzőmozzanatoknak nevezzük. Két csoportjukat különböztetjük meg, a monokuláris (egy szemmel is érzékelhető) és a binokuláris (két szemmel érzékelhető) jelzőmozzanatokat. Az első csoportba tartoznak a relatív nagyság (távolabbi tárgy kisebbnek látszik), a takarás (ami takarásban van, messzebb van), a relatív magasság (a magasabban helyezkedő tárgy messzebb van) és a lineáris perspektíva (a párhuzamosok összetartása). A mozgás is monokuláris jelzőmozzanat, mert a lassan mozgó tárgy távol, míg a gyorsan mozgó tárgy közeli helyzetet feltételez. A binokuláris jelzőmozzanatok összetettebbek, hiszen két nézőpontot egyeztetnek össze. Az egyesülés során kialakul a mélység érzése. A két retinára vetülő kép (mivel más helyzetből látja a tárgyat) különbözik, az agy ezeket a különbségeket dolgozza fel.
Kapcsolódó animációk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
