Reflexek és az agy
A biológiai érési megközelítés szerint a csecsemő veleszületett reflexei lesznek a későbbi fejlődés kiindulópontjai, és szervezetének, elsősorban agyának fejlődése biztosítja azt. A feltétlen reflex örökölt sajátosság (nem kell tanulni): az adott inger mindig, minden körülmények között kiváltja az adott reakciót (pl. fény hatására összeszűkül a pupilla). Minden egyszerű reflex úgy működik, hogy az egyik idegsejt, az érzékelő receptor észleli az ingert, majd továbbjuttatja azt a gerincvelőbe, ahol egy szinapszison (idegsejtek közötti kapcsolat) keresztül egy mozgató idegsejthez jut az impulzus, elindítva ezzel a válaszreakciót (pl. ha megégetjük a kezünket, reflexszerűen elrántjuk a forróságtól). Az agytörzs, a gerincvelő kiszélesedő felső vége a születéskor már teljesen fejlett. Ez irányítja az újszülött legfontosabb reflexeit és létfunkcióit, mint a szopás, nyelés, légzés. A központi idegrendszer fontos területe még az agykéreg, melyet az idegsejtek bonyolult kapcsolatrendszere alkot. Újszülötteknél az agy ez a rész a legfejletlenebb. Később az agysejtek mérete, fajtáik és kapcsolódásaik száma is jelentősen nőni fog. A másik változás, a mielinizáció, azaz a vezető idegpályák velőhüvelyesedése, mely a gyorsabb ingerület-továbbítást teszi lehetővé. (167. o.)
Reflexek és viselkedés
A reflexek speciális ingerre adott, automatikusan (akaratlanul) létrejövő speciális válaszok, melyek meglétét csak bizonyos életkorig tartunk normálisnak. Később nagy részük eltűnik, vagy átalakulnak egy összetettebb, akaratlagos viselkedéssé. A különféle reflexekből következtethetünk az idegrendszer érettségére. A pislogási reflex a szemhéj gyors becsukásával megvédi a szemet a túl erős fénytől és a károsító idegen testektől. A szopó- és nyelőreflex a táplálkozáshoz szükséges. Az újszülött azonnal szopni kezd, ha valamit a szájába tesznek. A keresőreflex miatt a fejét fordítja és a száját nyitja, ha az arcát megérintik, mert keresi a mellbimbót. 3-6 hónapos kortól már nem váltható ki. A fogóreflex hatására, amikor hozzáér valami a tenyeréhez, összezárja ujjait. 3-4 hónapos korban tűnik el. Ha tartás közben hirtelen lejjebb engedik az újszülöttet, mintha leejtenék, vagy pedig erős hangot hall, akkor karjait először széttárja, majd hirtelen összezárja, mintha át akarna karolni valamit. Ez a Moro-reflex, ami hasonló ahhoz, ahogy a majomkölyök csimpaszkodik bele az anyjába veszély esetén. 6-7 hónapos korban tűnik el ez a reflex. Az elemi járás reflexe akkor jelentkezik, ha a csecsemőt függőlegesen megtartják, lábát vízszintes felülethez érintik. Körülbelül 2 hónapos kor körül tűnik el. A mászóreflex úgy igazolható, ha hasra fektetik az újszülöttet, és talpát megtámasztják, akkor mászó mozdulatokat végez. 3-4 hónapos kor után szűnik meg. A Babinski-reflex érhető tetten, ha a baba talpát végigsimítjuk: a lábujjai szétnyílnak, majd begörbülnek. 8-12 hónapos korban eltűnik. (170-171. o.)
Környezeti tanulás
A környezeti tanulási elmélet hívei is a csecsemő öröklött reflexeiből indulnak ki a csecsemő fejlődésének vizsgálatakor, de ők a környezethez való alkalmazkodást, a tanulást tekintik biztosítéknak. Némely, a születéskor már meglévő, feltétlen reflexek a későbbiekben átalakulnak. A létrejövő feltételes reflex tanult, szerzett sajátosság. Egy valamely eredetileg semleges ingert rendszeresen együtt adunk, társítunk egy feltétlen ingerrel, akkor egy idő után az egyébként közömbös inger is kiváltja a feltétlen ingernek megfelelő reakciót. Ennek a magasabb reflexszintnek az eléréséhez a környezeti tanulási nézőpont hívei szerint nemcsak a csecsemő biológiai fejlődése, hanem a környezeti alkalmazkodása, a tanulás is hozzájárul. A klasszikus kondicionálás során az egyed megtanulja, hogy mely ingerek, események járnak együtt. Az operáns kondicionálás azt jelenti, hogy egy adott viselkedési formára jövő válasz, a következmények milyensége befolyásolja a hasonló helyzetekben történő magatartást. Tehát azokat a viselkedési formákat ismétli meg előszeretettel a gyermek, amelyek esetén dicséretet vagy jutalmat kap a felnőttektől. Ezt nevezzük pozitív megerősítésnek.
Kognitív szakaszok
Az univerzális-konstruktivista elmélet pszichológusai, elsősorban Piaget, a természetesen érő képességek és a csecsemő környezetével kialakított kapcsolatának kölcsönhatásában látta a fejlődés mozgatóit. A reflexeket cselekvési sémák összehangolt, koordinált struktúráinak tartotta. A gyermek mint egy érdeklődő tudós kísérletezik, és a kezdeti sémák fokozatosan alakulnak, változnak a megszerzett tapasztalatok által. Ez a folyamat az adaptáció. Az adaptáció során egy új tapasztalat illeszkedik be a már meglévő sémába (asszimiláció). Az akkomodáció pedig a séma átdolgozása az adott új tapasztalat szerint. A kölcsönhatás az asszimiláció és az akkomodáció között addig folytatódik, amíg megteremtődik egy időleges egyensúly, s a gyermek a fejlődés újabb, magasabb szintjére lép. Piaget megalkotta a szakaszelméletét, mely szerint a fejlődés minőségi átalakulások sora. Négy nagy kognitív szakaszt különböztet meg: a szenzomotoros (0-2 év), a művelet előtti (2-7 év), a konkrét műveleti (7-11 év) és a formális műveleti (11-16) szakaszt. A csecsemőkort szenzomotoros (érzékszervi – mozgásos) szakasznak nevezte el (a születéstől kb. 2 éves korig tart), és hat alszakaszra osztotta. Itt a megismerés egyenlő a cselekvéssel, tehát a gyermek aktív információkereső- és szerző. Az I. alszakasz a baba 1-1,5 hónapos koráig tart, ekkor megtanulja az alapvető reflexeit használni. A II. alszakasz az 1-4 hónapos kor közé tehető, ez az elsődleges cirkuláris reakciók időszaka, azaz a csecsemő a kellemes ingerlést jelentő cselekvést megismétli (pl. ujjszopás, hangadás, nézés).
Kapcsolódó információk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
