Izomorfizmus

Lewin számára a mezőelmélet nem csupán egy új pszichológiai rendszer meghatározott tartalommal, hanem olyan fogalmi készlet, mely segítségével a pszichológiai valóság reprezentálható. Ezen fogalmak eléggé átfogóak ahhoz, hogy alkalmazhatóak legyenek bármely viselkedés leírására, ugyanakkor eléggé specifikusak is ahhoz, hogy egy meghatározott egyént egy konkrét szituációban leírjanak. Lewin úgy jellemezte mezőelméletét, mint az "oksági viszonyok elemzésének és a tudományos konstruktumok felépítésének elmélete". Lewin mezőelméletének alapvető jellemzői a következőképpen összegezhetők:

1. a viselkedés a mező függvénye, amely akkor létezik, ha a viselkedés megjelenik;

2. az elemzés a szituációval, mint egésszel kezdődik, melytől az alkotórészek különböznek; és

3. egy konkrét egyén egy konkrét szituációban matematikailag reprezentálható.

Lewin hangsúlyozza a viselkedés alapját alkotó meghatározó erőket, és előnyben részesíti a mező pszichológiai leírását szemben a fizikai vagy pszichofiziológiai jellemzéssel. A mező úgy definiálható, mint "egymás mellett létező tények teljessége, melyek egymástól kölcsönösen függenek". Lewin a mezőelméletet egyaránt alkalmazta pszichológiai és szociológiai vizsgálatok körében, de személyiség-elméletét is ennek alapján építette fel. Elméletének egyik sarkköve az ún. izomorfizmus jelensége, ami azt jelenti, hogy közvetlen, egy az egyben megfelelés áll fenn az egyén pszichés folyamatai és a hátterében álló idegrendszeri mechanizmusok között. Azaz bármely pszichés jelenség visszavezethető a megfelelő vegetatív idegrendszeri folyamatokra, vagy magyarázható velük, de éppígy minden egyes fiziológiai folyamat is a psziché valamilyen befolyásolásával jár.

Kvázi-szükséglet

Lewin személyiségelméletének jelentősége abban mutatkozik, hogy a személyiség kialakulását és fejlődését nem pusztán belső, pszichikus tényezők eredményének, hanem az individuum és a környezet aktív kölcsönhatása következményének tekinti. A személyiséget külső és belső tényezők sajátos, aktuális egységeként értelmezi. Elmélete szerint az adott szituáció és az organizmus aktuális tulajdonságai között dinamikus mező képződik, és a személyiség tulajdonképpen az organizmus azon oldala, mely a szituáció felé fordul, mint ahogy a környezet a szituációnak azon vonatkozásaiból áll, melyek az organizmus felé irányulnak. A személyiség nem konstans, nem állandó és változatlan egység, hanem a környezet feléje irányuló motívumainak és saját igényeinek dinamikus kölcsönhatásaként érvényesülő, a külső és belső feltételek módosulásával változó tényező. Személyiségelmélete az ember pszichikus rendszerével foglalkozik, illetve ennek struktúrájával, működésével. Az egyén lelki rendszerét helyezi el a virtuális mezőben, amely olyan dinamikusan strukturált pszichológiai rendszer, ahol az egyén és környezete együtt van mint létező, ahol szerves egységet alkotnak, interdependens viszonyban vannak. Az egyén önmagában "semmi", létezését a környezet bizonyítja, amelyben él és szüntelenül hat rá. A személyiség különböző szituációkba, mezőkbe kerül, melyekkel folyamatos kölcsönhatásban van, így az ember csak a szituációval együtt érthető meg. Ahogyan az egyén megél egy adott szituációt, az a pszichológiai valósága. A lelki élet szintén nem mechanikus, hanem dinamikus folyamat, melyet olyan meghatározó tényezők vezérelnek, mint a szándék és a szükséglet. A cselekvési készenlét meghatározza a viselkedést, vezérli valami cél felé, tereli az egyén tevékenységét afelé, hogy a lehetséges reakciók közül azt válassza, amelyik leginkább biztosítja a feszültség feloldását. Ily módon jönnek létre olyan igények, melyek a cselekvés dinamikájának hajtóerőivé válnak: az ún. kvázi-szükségletek. A mező egyes elemei az indítékok tükrében más-más felszólító jelleget kapnak. A mezőben jelen levő tárgyak felszólító jellegeinek játéka adja meg azokat az erőket, melyek a viselkedést együttesen fogják meghatározni.

Frusztráció

A frusztráció jelensége Lewin elméletében a célra törő akarat akadályoztatása, mely nem engedi kielégíteni a szükségleteink iránti igényeinket. A frusztráció eredménye mindig valamilyen regresszió: a frusztrál, céljaiban akadályoztatott egyén valamilyen korábbi, regresszív szintre esik vissza személyiségfejlődésében. Ez azonban nem szorítja ki az eddig általa „belakott” dinamikus mezőből, hanem a mező maga változik meg, s alakul át az egyénnel együtt, valamit átformálja a szükségleteket is a további frusztráció kivédése érdekében. Lewin elgondolása szerint a mezőben az egyén magatartását minden pillanatban az a strukturált összesség határozza meg, amely magába foglalja az alanyt és környezetét, vagyis az élettér. Ebben együtt vannak mindazok a fizikai, társadalmi, tudatos vagy nem tudatos tények, amelyek az egyedre hatnak. A mező dinamikus. A dinamika fogalma Lewin ismeretelméleti elgondolásának és módszerének az összefoglalása: a viselkedést a pszichikus mezőben megjelenő erők (feszültségek) játéka - ütközése, kiegyenlítődése - határozza meg. A cselekvésre fordított erőfeszítés, a tevékenység iránya, szakaszai, célja, eredménye - mindezek absztrakciók, részletei egy egésznek. Az egész pedig, amelyben a cselekvés részletei és körülményei elhatárolhatók, tagolhatók - a helyzet, az élettér, amelyben a cselekvés lejátszódik.

Az izomorfizmusról link