Fritz Heider

Az attitűd kutatásában számos elmélet született az attitűdök fontosságáról működéséről és állandóságáról. Itt a teljesség igénye nélkül három kutató elméletét és módszereit tárgyaljuk, Heider, Osgood és Festinger munkáját.

Heider az első kutatók között volt, aki megállapította, hogy a társas interakciókban való sikeres részvétel attól függ, hogy képesek vagyunk-e szociális környezetünket megérteni és ellenőrizni. Szerinte ezt a faladatot úgy oldjuk meg, hogy a viselkedéseknek okokat tulajdonítunk. Ezek lehetnek külső, környezeti okok, és az egyénben rejlő úgynevezett belső diszpozíciók.

A személyben rejlő okozó tényező két összetevőre bontható: az egyik a képesség, mellyel az emberek egy cselekvés kivitelezésére rendelkeznek, a másik az erőfeszítés, amivel kivitelezik. Mint azt Heider feltételezte, a külső és a belső okok képesek növelni, csökkenteni vagy kioltani egymás hatását, vagyis additív kapcsolat van közöttük. Míg a belső okok szorozzák egymást; vagyis ha valamelyikük hiányzik, az együttes hatás nulla lesz.

Osgood

Osgood munkássága az attitűdök méréséhez, és azokból levonható következésekhez köthető. Mérési módszerében skálákat használt.Az Osgood-skála, többdimenziós mérési eljárásnak tekinthető. Alapját a páros összehasonlítás módszere képezi. Osgood felfigyelt arra, hogy a hétköznapi életben a szavak jelentése mérhető az erősség és az aktivitás dimenzióiban is, ami tükrözi a hétköznapi gondolkodás értékelő jellegét.

Módszere lényege a következő: a vizsgálati személy számára megjelöljük, hogy milyen attitűdtárggyal kapcsolatosan vagyunk kíváncsiak a véleményére (pl.: cigányság, iskolai légkör), majd ezt követően pozitív és negatív melléknév párokat kínálunk a számára. A vizsgálati személynek az a feladata, hogy a tulajdonság-párok között elhelyezett skálán fejezze ki az attitűdtárgyra vonatkozó benyomását. Ez a skála lényegében az érzelmi viszonyulást ragadja meg, amihez csatlakozik az adott dologgal kapcsolatos vélekedés, viselkedés. Így ez a mérési eljárás technikai lehetőséget teremt arra, hogy a többdimenziós, ún. szemantikus térben több attitűdtárggyal kapcsolatos benyomásokat egyidejűleg tapasztalatilag kezelni tudjuk.

Festinger

Festinger az attitűd és a viselkedés belső összhangjának a kérdéséből indult ki. A kognitív disszonancia lényegében véve feszültségállapot, amely akkor jelenik meg, ha az egyénnek két, egymással pszichológiailag összeegyeztethetetlen gondolata, attitűdje, nézete, véleménye van. Disszonánsnak tekint egy attitűdöt akkor, ha az attitűd megismerési összetevőjében két vagy több elem ellentmondásba kerül egymással, vagyis, ha egyikből a másik ellentéte következik. Kiegyensúlyozott -konszonáns – állapotnak tekinthető az, ha a viselkedés megfelel az attitűd megismerési összetevőjének. Mivel a kognitív disszonancia előfordulása kellemetlen, az emberek arra motiváltak, hogy csökkentsék a disszonanciát. Hogyan lehetséges ez? Vagy úgy, hogy az egyik vagy mindkét ellentmondó elemet úgy módosítjuk, hogy egymással összeegyeztethetővé váljanak. A másik lehetőség, hogy olyan új elemet illesztünk a kettő közé, ami a fennálló szakadékot áthidalja. Nézzünk egy példát! Tegyük fel, hogy valaki dohányzik, és egyszer elolvassa az egészségügyi hatóságok jelentését arról, hogy a dohányzás hogyan függ össze a tüdőrákkal és más légzőszervi megbetegedésekkel. Disszonanciát fog átélni. Az, hogy cigarettázik, összeegyeztethetetlen azzal, hogy a dohányzás rákot okoz. Ilyen helyzetben a disszonancia csökkentésének egyik módja, hogy abbahagyja a cigarettázást. De sokaknak nehéz leszoknia. Ők hogyan csökkenthetik a disszonanciát? Például megpróbálja kétségbe vonni a dohányzás és a rák összefüggéséről szóló bizonyítékokat. Például elhiteti magával azt, hogy a kísérleti bizonyítékokat, vagy olyan emberekre hivatkozik, például orvosokra, akik ugyancsak dohányoznak, így elhiteti magával, hogy akkor nem is lehet olyan veszélyes, mint azt mások állítják. Esetleg áttérhet gyengébb cigarettára, és bízik abban, hogy az kevésbé ártalmas. Minden ilyen viselkedés csökkenti a disszonanciát, mivel csökkenti abszurd mivoltát. Az egyén úgy igazolja viselkedését, hogy tudatosan kisebbíti a veszélyt, vagy pedig eltúlozza a cselekvésnek tulajdonított fontosságot. Végeredményben az egyénnek sikerül vagy egy attitűdöt beépíteni önmagába vagy egy meglevőt megváltoztatni.

Fritz Heider elmélete az egyensúlyelméletről link