Érzékenység
Érzékleti modalitásunk rendkívül érzékenyen reagál a környezetből érkező ingerekre. Érzékeink ingerküszöbe nagyon alacsony, más szóval nagyon érzékeny a megfelelő érzékleti modalitás. Legérzékenyebb azonban talán mégis a látás, erről azt mutatták ki, hogy annyira érzékeny, amennyire ez csak fizikailag lehetséges. Az ember egy mindössze 100 fotont tartalmazó fényvillanást is érzékelni tud, noha a fényenergia legkisebb egysége az egy foton. Azt is kimutatták, hogy ebből a 100 fotonból csak 7 éri el a szemben azokat a molekulákat, amelyek a fényt láthatóvá teszik, és hogy e 7 foton mindegyike különböző molekulákra hat. A szem fényre fogékony egysége (egy molekula) tehát a fényenergia lehetséges legkisebb mennyiségére is érzékeny.
Abszolút küszöb
Az érzékenység mérése azt jelenti, hogy meghatározzuk azt a legkisebb érzékleti mennyiséget, amit egy adott személy vagy éppen faj még éppen érzékelni képes, vagy amit megkülönböztetünk az inger hiányától; mondjuk a csendet a legkisebb hallható zajtól. Ezt a legkisebb ingererősséget nevezzük abszolút küszöbnek. Az ilyen küszöbök meghatározására szolgáló módszereket pszichofizikai módszereknek nevezzük. Az egyik gyakran használt módszerben a kísérletvezető először kiválaszt egy olyan ingerkészletet, melynek erőssége a küszöb körül ingadozik. Az ingereket egyenként, véletlenszerű sorrendben mutatják be a kísérleti személyeknek, és igennel kell válaszolniuk, ha észrevették az ingert, nemmel, ha nem. Sokszor bemutatnak minden ingert, és minden ingernagyságra meghatározzák az „igen” válaszok arányát. Minél több az igen választ, annál erősebb az inger is természetesen. A pszichológusok megállapodása szerint az az ingerérték, melyet az esetek ötven százalékában észrevesznek, más néven dektálnak. Ez az abszolút küszöb egyénenként jelentős szóródást mutathat, sőt akár egy személy is igen különböző értékeket produkálhat attól függően, hogy éppen milyen fizikai és motivációs állapotban van.
Különbségi küszöb
A világ és a környezet érzékelése során túlélési értéke van annak, hogy képesek legyünk felfedezni a változásokat, és megfelelően reagáljunk rájuk. Természetesen ahhoz is szükségünk van egy különleges képességre, hogy ezeket a változásokat észleljük, ehhez pedig érzékenynek kell lennünk két inger különbözőségére, legyen ez bármennyire is minimális. Két hang intenzitását például úgy tudjuk megkülönböztetni, ha az egyiket hangosabbnak halljuk, ám ahhoz, hogy a hangmagasságok között különbséget tegyünk, a hangok frekvenciájának kell különböznie. Azt a legkisebb különbséget, vagy különbségi küszöböt, ami két ingert megkülönböztet, éppen észrevehető különbségnek (ÉÉK) nevezzük, s az abszolút küszöbhöz hasonlóan ezt is statisztikusan határozzuk meg. A korábban leírt kísérleti módszer alkalmazásával az ÉÉK az a változás, amelynél a kísérleti személy a próbák 50 százalékában észleli a két inger közötti különbséget. Tegyük fel, hogy a fény érzékelésének különbségi küszöbére vagyunk kíváncsiak. Ezt egy olyan kísérlettel mérhetjük, melynek során a kísérleti személynek egy fényfoltot mutatnak be (standard), amelyen egy kisebb fényfolt (növekmény) villan fel rövidebb időre. A standard inger azonos minden próbában, de a növekmény erőssége próbáról próbára változik. A kísérleti személy „igen” vagy „nem” válasszal jelzi, hogy a növekmény világosabbnak látszik-e, mint a standard. Ha a személy éppen a próbák felében tudja megkülönböztetni az 51 watt erejű fényt az 50 wattos standardtól, akkor az ÉÉK 1 watt.
Kapcsolódó információk:
Kapcsolódó animációk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
