RTM
Rövid távú memória (RTM) A rövid távú memória nagy mértékben megfelel a William James által leírt elsődleges memóriának, amely arra az információra vonatkozik, ami az észlelés után a tudatban megmarad, és annak részét képezi. A RTM működését feltételezi például, egy telefonszám megjegyzése, amíg beütöm azt a telefonkészülék billentyűzetén. Az RTM-ban az információk kódolása akusztikusan és vizuálisan történik. Az emléknyomokat az RTM, amint azt a tár neve is mutatja rövid ideig őrzi meg, maximum 30 másodpercig. Egyik fontos jellemzője, hogy kapacitása korlátozott. Miller igazolta, hogy az RTM terjedelme „7plussz/mínusz egység”, s ez a világon minden egyes emberre jellemző. (Az emlékezetet illetően az egyéni különbségek elsősorban a hosszú távú memória működéséből fakad.). Az egység helyett a „tömb” elnevezés bizonyos esetekben kifejezőbb lehet. Az RTM kapacitását ugyanis képesek vagyunk növelni, ha az információkat tömbökbe szervezzük, előzetes tapasztalataink és ismereteink segítségével. Sokkal több számot vagyunk képesek tárolni a rövid távú memóriánkban, ha azokat számunkra jelentéssel bíró tömbökké szervezzük (pl. történelmi évszámok, családtagjaink születési dátumai stb.) A szervezéshez szükséges ismereteket a hosszú távú memória tárolja és bocsátja rendelkezésünkre. Az RTM fontos jellemzője még a tárolás sérülékenysége. Az RTM-ben a felejtésnek két okát emelhetjük ki: az elhalványulást és a kirekesztést. Ha nincs szükségünk az RTM-ben tárolt információkra többé, akkor az információk elhalványulnak. A felejtésnek a kirekesztéses formája akkor jön létre, ha az új információk kiszorítják a régit, hiszen az RTM kapacitása, mint azt már említettük korlátozott. Baddeley és Hitch a RTM-t munkamemóriának nevezi, mivel szerepet játszik az információk aktív feldolgozásában és átmeneti tárolásában. „Munkapadként” szolgál a hosszú távú memóriából előhívott, a problémák megoldásához szükséges információk tárolásában és későbbi felhasználásában, a számtani és szóbeli feladatok, valamint a megértés és az emlékezeti feladatok esetében. A munkamemóriának három fontos eleme van, melyek segítségével ez megvalósul: 1. Egy modalitásfüggetlen központi végrehajtóból, mely nagyban hasonlít a figyelemre 2. Egy artikulációs hurokból, mely beszéd formájában tárolja az információt 3. Egy vizuális-téri vázlatfüzetből, mely vizuális és téri információ kódolására specializálódott. Az RTM-ből az információ ismétlés és gyakorlás révén kerül tovább a hosszú távú memóriába
HTM
A hosszú távú memória (HTM) Amíg James szerint az elsődleges memória a pszichológiai jelennek, addig a HTM-val analóg másodlagos memória a pszichológiai múltnak felel meg, mert olyan információkat tartalmaz, ami már elhagyta a tudatot. A HTM kapacitását tekintve, korlátlan mennyiségű információ tárolására és azok korlátlan ideig történő megőrzésére képes. A HTM-ben az információk legnagyobb mértékben szemantikusan, azaz jelentés alapján, értelem szerint kódolódnak. Természetesen akusztikus (pl. valakinek vagy valaminek a hangja) és vizuális kódolás (pl. egy könyv borítója) is előfordulhat a HTM-ben. Nagyon fontos, hogy az információk a HTM-ben megszilárduljanak, konszolidálódjanak. A konszolidációhoz időre van szükség, amely pár perctől akár egy évig is eltarthat. Ha bármi megzavarja az agyban az emléknyomok megszilárdulását (pl. agyrázkódás, elektrosokk), azaz a konszolidációs folyamatot, akkor az információ elvész. Az emléknyomok megszilárdulásáért felelős agyi képletek, a hippokampusz és az amygdala. Ez a borsó nagyságú képlet és a mandula formájú amygdala sérülése esetén zavart szenved az új információk HTM-ben való megszilárdulása, ekkor csak rövid ideig vagyunk képesek azokra emlékezni. A régi információk továbbra is felidézhetőek, de az új információk hosszú távú tárolása azonban a hippokampusz működése nélkül lehetetlenné válik. A krónikus alkoholizmus következtében kialakuló Korszakov szindrómában szenvedők egyik jellemző tünete, a hosszú távú memória sérülése, amelynek következtében hosszabb ideig nem képesek az új információk tárolására. Ez többnyire a két agyi struktúra sérüléséből fakad. Az emlékezeti tárak nemcsak a kódolás, a megőrzés idejét és kapacitásukat tekintve különböznek egymástól, hanem a felejtés is másképpen megy végbe az egyes tárakban. A HTM-ből történő felejtés legtöbb esetben nem az emléknyomok elvesztéséből, hanem az azokhoz való hozzáférhetetlenségből fakad, ezt nevezzük állandó memória elméletnek. Ez azt mutatja, hogy a HTM esetén a felejtés nem tárolási - mint az RTM –ból való felejtésnél - hanem elsősorban előhívási probléma. Ezt igazolja a „nyelvem hegyén van” jelenség, valamint az is, hogy hipnózisban olyan gyerekkori emlékek is felidéződhetnek, amelyek már rég a felejtés homályába vesztek. Tulving kétféle felejtést különböztet meg: Nyomfüggő felejtés: amikor ellentétben az állandó memória elmélettel az emléknyom vész el. Jelzőinger függő felejtés: amikor az emléknyom megvan, csak az előhíváshoz szükséges támpontok felejtődnek el. Ez utóbbi típus is arra enged következtetni, hogy az előhívás hatékonyágának növelésében nagyon fontos szerepet kapnak a megadott támpontok. Ezt igazolja az a kísérlet is, amikor kísérleti személyek egy csoportjának egy lista szavait kell felidézni támpontok nélkül és egy másik csoportnak, pedig támpontok megadásával (pl. növény, állat, tárgy stb.). Az előhívás ez utóbbi csoport esetén sokkal eredményesebb volt. Ha az előhíváshoz megkapták a megfelelő támpontokat az első csoport tagjai is az ő előhívási teljesítményük is elérte a másik csoport szintjét. A felejtésben jelentős szerepet játszik az interferencia. Az interferencia az ingerek közötti kölcsönhatás. Megkülönböztetünk proaktív (előreható) és retroaktív (visszaható) interferenciát. Proaktív interferencia lép fel, ha a már megtanult információ gátolja az új információ elsajátítását, megőrzését. Retroaktív interferencia esete akkor áll fenn, ha az új információ megtanulása gátolja a régi megtartását. A felejtésben nagyon fontos szerep jut az érzelmeknek is. Általában elmondhatjuk, hogy azokra az élményekre, eseményekre vagy tárgyakra jobban emlékszünk, amelyhez pozitív érzések kapcsolódnak, mint azokra, amelyekhez valamilyen kellemetlen érzés köthető. Ezt magyarázza Freud elfojtási hipotézise, amely szerint azokat a tartalmakat, emlékeket, amelyek olyan mértékű feszültséget, traumát jelent a tudat számára, amit az nem tud elviselni, elfojtódnak és a tudattalan részévé válnak. Freud azzal magyarázza a gyerekkori amnéziát (életünk első három évére nem emlékszünk), hogy olyan traumatikus volt számunkra, hogy azt teljes egészében elfojtottuk. Freud elképzelése szerint tehát a felejtés nem előhívási hiba, hanem az emlékekhez való aktív hozzáférés gátlása. Az erős érzelmek mindenképpen befolyásolják az emlékezeti előhívást. A freudi elfojtási hipotézis ellenére találunk arra is példát, amikor épp a kellemetlen érzés gátolja a felejtést. Például a közelgő dolgozathoz kapcsolódó szorongásról nehezen tudunk megfeledkezni
Kapcsolódó információk
Kapcsolódó animációk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
