A város
A települést az ökológia tudománya olyan sajátos, összetett környezeti rendszerként értelmezi, amely nem csak természeti, hanem döntően művi elemekkel jellemezhető, s ezért módosult élőhelynek tekinthető. Ebben – a település nagyságától, jellegétől, beépítettségétől függő mértékben – módosult környezeti rendszerben az ember, mint biotikus környezeti elem, sajátos társadalmi szerveződési szinten jelenik meg. Szerepe kettős: a település létrehozásával, működtetésével, fenntartásával, üzemeltetésével maga is a környezet aktív alakítója, ugyanakkor az ember, mint biológiai lény, a környezeti változások hatásainak kitett élőlény, „amely” egyéni érzékenysége alapján reagál a különböző környezetminőségi változásokra. A település összetett környezeti rendszerében sokrétű természeti, gazdasági, társadalmi folyamatok és mozgások zajlanak, s ezek mind a településökológiai vizsgálat tárgyát képezhetik. A település fogalom, a görög oikosz szó értelmében nem tesz különbséget város és falu, nagyváros, megalopolisz és tanya között. Nyilvánvaló, hogy a település önmagában, puszta fizikai kiterjedésében is környezeti változást idéz elő, az eredeti ökoszisztéma kisebb vagy nagyobb mértékben módosul, változik, az ökológiai egyensúly megbomlik. A települési funkciók differenciálódása révén pedig a környezeti rendszerekre gyakorolt hatás egyre nagyobb léptékű lehet, mind kiterjedésében, mind az ökológiai egyensúlyra gyakorolt hatásának mértékében. Amikor tehát településökológiáról beszélünk, akkor nagyobb hangsúlyt kapnak a városok, azok az összetett települési rendszerek, amelyek számottevő környezeti hatással rendelkeznek, amelyek maguk is összetett, sajátos környezeti rendszert hoznak létre. A településökológia a településsel (várossal) mint összetett környezeti rendszerrel, az itt található élőrendszerekkel, -együttesekkel és az élettelen környezeti elemekkel való kapcsolatrendszerekkel foglalkozik. A települési szintű természettudomány azt vizsgálja, hogy az ember által alakított környezet, a település, a város milyen hatást gyakorol a növényzetre, az állatvilágra, a klímára, a talajra, a felszín alatti, valamint felszíni vizekre és végül, de nem utolsó sorban az emberre, mint természeti lényre, s mindezek eredményeként hogyan alakul a városi ökoszisztéma, milyen kölcsönhatások érvényesülnek a rendszerben. Az ökológia tudományának vizsgálati alapját jelentő legkisebb rendszeregység az ökoszisztéma, amely az egy földrajzi területegységen található, egymással és a környezetükkel szoros, folytonos kölcsönhatásban lévő élő szervezetek együttesét jelenti. Az ökoszisztéma a bioszféra egy viszonylagosan lehatárolható része, a biotóp – élettelen környezet – és a biocönózis – növény- és állattársulások – együttese, dinamikus egysége, amelyre jellemző egy meghatározott anyag- és energiaforgalom, valamint egy térbeli elrendeződés, szerkezet. A bioszférát számtalan ökoszisztéma alkotja, vagyis a bioszféra az ökoszisztémák mozaikszerű együttese. A település is különböző ökoszisztémák bonyolult, összetett rendszere, amelyben azonban az abiotikus környezeti elemek, vagyis az ember által létrehozott művi részrendszerek sokkal nagyobb szerepet játszhatnak.
A városok fejlődésének hatásai
Az emberi történelem legalapvetőbb változásának tekinthetjük azt a folyamatot, amikor az új-kőkorban az emberek a vadászó-gyűjtögető életmódról áttértek a nomád állattartásra, majd fokozatosan a növénytermesztésre. Így növekedett az előállított élelmiszer mennyisége, majd megjelent a magántulajdon fogalma is. Az élelmiszer-többlet előállításával a mezőgazdasági termelés teremtette meg az alapot egy jelentős társadalmi változáshoz. Az élelmiszer-többlet tette lehetővé, hogy a közösségekben kialakuljon a mezőgazdasági termelést nem-folytatók - a papság, a katonaság, a kézművesek - rétege. A hatalom és a gazdagság alapját az élelmiszer összegyűjtése és szétosztása jelentette. Mivel kisebb területen nagyobb mennyiségű terményt állítottak elő, megindulhatott a népesség növekedése. Elkezdtek nőni a települések. Először kis falvak alakultak ki, majd városok, végül város-államok. Jerikó fallal körülvett városa i.e. 6500-ban négy hektáron terült el, Uruk templomvárosának Mezopotámiában i.e. 3000-ben 50000 lakosa volt. Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a franciaországi Toulouse városának majdnem 5000 évvel később, 1789-ben 55000 lakosa volt. A városok gyors ütemű növekedése vezetett el a környezetszennyezés korszakához. A világon az első csatornarendszert, a Cloaca Maximát a Római Birodalomban építették fel, az i.e. VI. században a Tarquinius etruszk dinasztia uralkodása idején. Elsődlegesen azért készítették ezt a hatalmas építményt, hogy lecsapolják a Palatinus és a Capitolium dombok között elterülő mocsarat, amellyel végül is megteremtették a lehetőséget arra, hogy ezen a helyen létrejöjjön a Forum Romanum, amely először a köztársaság, később pedig az egész birodalom központja lett. Az ókori Római Birodalom vízügyi úttörői egész csatornahálózatot és szövevényes vízvezetékrendszert építettek a városok ellátására. Európában századokon keresztül megszokott volt, hogy a városok bűzlöttek a mocsoktól. Egy utazó a tizenhetedik század közepén a franciaországi Narbonne városát "Latrina mundi, cloaca Galliae"-nek nevezte el. 1772-ben Pierre Patte leírja, hogy Bordeaux, Lyon és Toulouse városaiban mindenféle szemét a nyitott kanálisokban hömpölyög a csatornák felé, és a vágóhidakból a vér az utcákon folyik. Napjaink városai a levegőszennyezés egyik fő forrásai, mindemellett elképesztő mennyiségű szennyvíz és hulladék is keletkezik. Ezek együttes hatása katasztrofális következményekkel járnak a környező élővilágra, illetve a savas esők és a légszennyezés hatásai távolabbi vidékeken is rombolják a természetet.
A városok kialakulása
Az első városok mai tudásunk szerint Kr.e. 4000 körül jöttek létre az ókori Mezopotámia területén. Kezdetben a városok is döntően a mezőgazdasági termelésből éltek, később alakult ki a városok igazgatási, vallási, kereskedelmi szerepköre. A városfejlődés az ipari forradalom nyomán vett nagy lendületet, nagymértékben fejlődtek a régi városok és újak is kialakultak. A városok fejlődésével párhuzamosan a városi népesség száma is nőtt. A városok kialakulása Mezopotámia és Egyiptom nagy folyómenti kultúráiban meglepően gyorsan (néhány évszázad alatt) ment végbe - ami arra utal, hogy a városok nem a lakosság egyszerű megsokasodásának köszönhetőek. A város nem nagyra nőtt falu, hanem merőben újszerű "szimbolikus világ", amit már a korabeli képzelet is így tekintett. A Gilgames-eposzban úgy esik szó az Uruk városát övező falról, mint "égből alászállott építményről" - éles kontrasztként a "paraszti világegyetem" alapjául szolgáló termőfölddel és a hozzá tapadó faluval. Úgy tűnik, hogy a városok kiemelkedése inkább az istentiszteleti szertartások helyeinek körülkerítésével kezdődött - előbb e szimbolikus helyek gyűjtötték maguk köré a környék szétszórt faluközösségekben élő lakóit, s csak e koncentráció rendszeressé és intenzívvé válásával lettek e helyek előbb vallási, majd uralmi központokká. Persze szellemi centrumból valódi tartós életközösséggé csak olyan helyek válhattak, amelyek megfelelően illeszkedtek a földrajzi környezetbe is - amelyeknek a környező termőhelyekkel és kis településekkel való kapcsolata, mégoly egyszerű áruforgalma biztosítható volt, amelyeket a kereskedelmi útvonalak is érinteni tudtak, s amelyek katonai tekintetben is védhetőek voltak. Mindenesetre jellemző, hogy a városfal, amely évezredeken át biztosította és szimbolizálta a város ilyen elkülönült, magába záródó jellegét, csak jóval később nyert katonai-védelmi funkciót, és csak sokkal később kezdték kvázi közigazgatási határnak is tekinteni. A spirituális értékek és a gyakorlati, gazdasági-hatalmi szükségletek e köréhez vegyük azután hozzá, hogy a város a benne élők számára az érintkezés és a kollektív kommunikáció merőben új formáit teremti meg - ami fontos dolog, ha meggondoljuk, hogy milyen probléma lehetett a "központ" számára az egyre nagyobb számban köréje sereglők irányítása, terelése, féken tartása. Már a korai városok építtetői is súlyt fektettek arra, hogy templomaik, palotáik, a kapuk, lépcsők, oltárok monumentális arányaikkal, díszes megformáltságukkal le is nyűgözzék az odaérkezőket, s ezzel biztosítsák a hely vonzerejét, tartós fennmaradását. (Mindentudás Egyeteme)
Kapcsolódó információk:
Kapcsolódó animációk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
