Az élőlények közötti kapcsolat

A biocönózisok (társulások) megítélésével kapcsolatban a 20. század elején két egymással ellentétes koncepció alakult ki. Az egyik a biocönózist olyan szuperorganizmusnak tekintette, amelynek alkotó egyedei és populációi egy közös és kölcsönhatásokon alapuló történelmi evolúciós fejlődés eredményeképpen szoros kapcsolatban állnak egymással. Ezáltal a társulás definiálható és határai is megvonhatók. A másik viszont a populációk együtt élésének okát kizárólag környezeti igényeik és toleranciájuk hasonlóságában látta. Véleménye szerint a társulások határai nem élesek, ezért azok nem is léteznek. A társulások határait rendszerint térben és időben valóban nem tudjuk élesen megvonni, velük, mint szerveződési szinttel, mindenképpen érdemes foglalkoznunk. A társulás számos faj egyedeiből, illetve populációiból szerveződő, adott ökológiai környezetben fajaiban és fajainak egymáshoz viszonyított arányában ismétlődő összetételű, szervezett (organizált) egyed feletti szerveződési szint. A társulást alkotó populációk meghatározott kapcsolatrendszerben élnek együtt, ami által a társulásban önszabályozás valósul meg. Mennél változatosabbak az életkörülmények a biocönózisban, annál nagyobb a benne előforduló fajok száma. Ezzel szemben mennél jobban eltérnek az életfeltételek az optimálistól, annál nagyobb lehet a biocönózis egyedszáma. A speciális (szélsőséges) élőhelyeknek nagyon jellegzetes a társulása . A társulások összetételének ismeretében ezért információkat szerezhetünk a környezetükről. A társulások analitikus bélyegei az egyedszám (abundancia), a borítás (dominancia), a társulási képesség (szociabilitás), az életképesség (vitalitás), szintetikus bélyegei pedig a sűrűség (frekvencia), az állandóság (konstancia) és a hűség (fidelitás). Egy társulás vizsgálatakor azonban olyan jellemzők sem hanyagolhatók el, mint a fajösszetétel, a fajgazdagság, a faj-egyed-diverzitás, a fiziognómiai térszerkezet (szintezettség), az időbeli (napszakos, évszakos és annál is hosszabb változású) struktúrák és a korábban már tárgyalt, populációs kölcsönhatások révén kialakuló struktúrák (pl. táplálkozási struktúrák). Részben a fenti jellemzők alapján is jól elkülöníthetően megkülönböztetünk erdei, réti, vízparti, tavi stb. biocönózisokat. Érdemes még különbséget tennünk a természetes és a kultúrbiocönózisok között is.

Az ökológia meghatározása

Az ökológia a tudományoknak azon ága, amely az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgálja. A kifejezést 1866-ban alkotta meg Ernst Haeckel német darwinista biológus az "öko" (görögül oikosz = "lakás, "ház", "háztartás") és a lógia (görögül logosz = "tudomány") szavakból. Az ökológia a biológiához, s azon belül az egyed feletti szünbiológiához tartozó, tehát élőlényközpontú tudományág; környezetbiológiának is szokták közhasználatban nevezni.

Környezetbiológiai jelenségeket előidéző okokat, kényszerfeltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja. Az ökológia a populációk és élőlény-együttesek tér, és időbeli eloszlásával és az azt előidéző okokkal foglalkozó tudomány. Más vélemények szerint az ökológia az ökoszisztémak működésével foglalkozó tudomány. Az ökológiai vizsgálódások a környezet (hatótényező) és a tolerancia (a fogadóképes tényező; tehát maga az élőlény, pontosabban populáció) komplementaritásain alapszanak. Az ökológia tehát nem egyenlő a környezettel. Az ökológia nem környezet- vagy természetvédelmet jelöl. A környezet- és természetvédelem csupán felhasználja az ökológiai vizsgálódások egyes eredményeit (természetvédelmi biológia).

Az ökológia nem a nagy mindent áthálózó folyamatok ismerője. Egyrészt a valóban "nagy" folyamatok megértéséhez még sok idő kell, másrészt lehet beszélni pl. ökofiziológiáról (résztudomány), amely az élettani jelenségek (melyek másodpercek alatt lejátszódhatnak) ökológiai hátterét kutatja.

Az ökológia, mint tudomány elnevezését Haeckel használta először 1866-ban az élőlények és környezetük kapcsolatát vizsgáló fiziológiai szakterület megjelölésére, tehát a maitól nagyon eltérő módon (forrás: Majer, 1993). Igaz nem sokkal később már Ő maga is árnyaltabb véleményt alkotott: A korai művekben a különböző módszertani lehetőségek eredményei még egymást kiegészítve, egymással egységben jelentek meg, később azonban éppen az eltérő módszertan és eltérő fogalomhasználat vezetett az ökológia tárgyával kapcsolatos napjainkig észlelhető bizonytalanságokhoz. Az MTA Ökológiai Bizottságának testületi állásfoglalása szerint az ökológia „feladata azoknak a limitálással irányított jelenségeknek és folyamatoknak a kutatása, amelyek a populációk és közösségeik tér- és időbeni mennyiségi eloszlását és viselkedését ténylegesen okozzák”.

Rokonterületek

Az ökológia, hasonlóan számos más tudományághoz, számos rokonterülettel van szoros kapcsolatban. A legközelebb állónak a biológia és a földrajz tekinthető, de szoros összefüggés tapasztalható a meteorológia, geológia, kémia, fizika. Sőt bizonyos esetekben az olyan tisztán emberi tevékenységhez köthető tudományhoz is mint az építészet, vagy a városfejlesztés. Mindezen tudományágak kapcsolódása az ökológiához azon alapelven nyugszik, amely szerint az élet nem választható el a környezetétől.

Az ökológia elemeiről link

Az ökológiáról link