A kommunikáció jellemzői

A kommunikációt a folyamat irányultsága szerint elkülöníthetjük, mint egyirányú vagy kétirányú. Egyirányú, ha a vevőnek nincs módja adóvá válnia, ilyen például az olvasás, tévénézés. Kétirányú kommunikációról beszélhetünk ha mód van rá, hogy az adó és vevő szerepet cseréljen, s így beszélgetés alakulhat ki. A kommunikációt megkülönböztetjük még, hogy közvetett vagy közvetlen. Közvetlen akkor, ha az adó és vevő egyszerre vesz részt a folyamatban és térben közel vannak egymáshoz. Minden más esetben közvetett kommunikációról beszélünk. Közvetett kommunikáció az is, ha magunknak készítünk emlékeztető feljegyzést, vagy ha az információ egy harmadik személyen keresztül jut el a címzettig. A kommunikáció több csatorna igénybevételével történik. Eszerint elkülönítünk verbális, vokális és nem verbális kommunikációt. A teljes közlésrendszer mintegy 7%-a verbális, 38%-a vokális, 55%-a nem verbális. Verbális kommunikáció a beszéd és az írás. Ezek az emberiség története során alakultak ki, de egymástól távol eső időkben. A vokális kommunikáció a verbális kommunikációba van kódolva, az alatt. A beszéd mellett a hanggal is nagyon sok mindent kifejezhetünk. A hang hatékonyan jelzi az izgalmat és a szorongást. A szorongás beszédzavarhoz is vezethet, például dadogáshoz. Nem verbális kommunikáció a mimika, mely az érzelmi viszonyok tükröződése az arcon, az arc izmainak mozgásával. Az érzelmek kifejezésében a szemnek, a szemöldöknek és a szájnak van szerepe. Ez alapján megalkották a piktografikus eljárást, mely az arcon csak három pontot vesz figyelembe, s ezek egyszerű rajzi megjelenésével ábrázolják az érzelmeket. Ez a hét érzelem az öröm, harag, félelem, undor, meglepetés, érdeklődés, figyelem. A mimika nagy része a kommunikációs folyamatban nem tudatos szinten jelenik meg, többnyire a verbális jelentéstartalmat kíséri, egybeolvad vele. A mimika tudatos visszafogása meghatározó szerepet játszik bizonyos társadalmi körökben. Ilyennel találkozhatunk például a politikusoknál. A tekintetnek a kommunikációs folyamatban szabályzó szerepe van, visszajelzést ad a megértésről, a másik személyhez való érzelmi viszonyról. A tekintet többnyire öntudatlan, de bizonyos helyzetekben igen megszabott a tartalma. A hosszas rátekintés valakire a kapcsolatteremtés, kapcsolatfelvétel funkcióját is betöltheti. Ha valakihez szólni akarunk, akkor előtte a szemkontaktust teremtjük meg. Az, hogy beszélgetés közben mennyire nézzük partnerünket, az függ az illető nemétől, státusától, kapcsolatuk intimitásától, a szimpátiától. Aki szimpatikus nekünk, annak arcán hosszabb ideig áll meg tekintetünk, ha valaki számunkra ismeretlen, akkor kicsi a szemkontaktus.

Az egyéni kommunikáció

A kommunikációnak négy alapfunkciója van mind személyközi, mind társadalmi vonatkozásban: 1. Információs funkció: a kommunikációs folyamat résztvevői között tájékoztatás történik, mely során tényeket, ezek magyarázatát közöljük. A közléshez fűződő érzések, illetve az érzések magyarázata is ide tartozik. 2. Érzelmi funkció: a közlő személyiség belső feszültségeinek feloldására kerül sor az érzelmek kifejezésével. Elégedettség, öröm, bosszúság, aggodalom, bánat, lelkesedés stb. egyaránt ide tartozik, ugyanis a ki nem fejezett, visszafojtott pozitív érzelmek éppúgy feszültséget okoznak, mint a negatívak. 3. Motivációs funkció: a kommunikációs folyamatokban a közlő fél a legtöbbször a fogadót rá akarja bírni valamire: cselekvésre, magatartásváltoztatásra, közös vélemény kialakítására, valamilyen körülmény, esemény, jelenség elkerülésére stb. E funkció leginkább a meggyőzés, a bátorítás révén jut kifejezésre. 4. Ellenőrzési funkció: újabb kommunikációs kapcsolatfelvétel segítségével tudjuk meg, hogy az eredeti elérte-e célját? Ehhez azonban kommunikációs céljainknak nagymértékben tudatosnak kell lenniük. A funkció segítségével tárjuk fel kommunikációs partnereink indítékait. A kommunikációs gyakorlatban az alapfunkciók mellé továbbiak társulhatnak, illetve egy-egy folyamat az esetek többségében többfunkciós. (Pl.: egy tájékoztatásnak egyszerre lehet célja a cselekvésre történő ösztönzés, a közlő érzelmi viszonyának kifejezése a szituáció egészéhez stb.) A személyiség társadalomban valósítja meg cselekvéseit, épp ezért lényegében minden emberi cselekvésnek van kommunikációs, kapcsolatteremtő vonatkozása is. Ezek a vonatkozások természetesen tágabb összefüggésekben magyarázhatók, érthetők meg, mint a személyközi, közvetlen kommunikáció, amely része - mondhatnánk "alapegysége" a társadalmi kommunikációs rendszernek. A személyközi kommunikáció során folyamatos kapcsolatban (kontaktusban) vagyunk a hallgatóval, illetve hallgatókkal (pl. megkérdezzük, hogy érti(k)-e, amit mondunk).

A csoportos kommunikáció

A csoport olyan társadalmi struktúra, amely valamilyen tevékenység közös elvégzésére egyesíti tagjait, akár munkateljesítmény, akár valamilyen szükséglet kielégítése a cél. Ez a szükséglet lehet akár szórakozás is. Csoport jöhet létre azonban teljesen spontán módon is. Például csoportot alkothat egy autóbusz utazóközönsége, az orvosra váró betegek a várószobában. A csoport tagjai között különböző kapcsolatok alakulnak ki: alá-, mellé- és fölérendeltségi viszony, rokon- és ellenszenv, érdekkapcsolatok, különböző lehet a szerepük, státusuk. Ezek a viszonyok természetesen mind tükröződnek a csoporton belüli kommunikációban. Általános szabályként megállapíthatjuk, hogy a kis csoporton belüli kommunikációra jellemző a közvetlenség és a kölcsönösség. Emellett persze igen nagy eltérések lehetnek a különböző struktúrájú csoportok között. A kialakuló kommunikációs kapcsolatokat modellekkel lehet ábrázolni. A hálózatok öt fő típusát különböztetjük meg: „mindenki kommunikál mindenkivel”, kör, lánc, csillag és villa. Ezek a modellek, illetve az általuk ábrázolt valóságos szerkezetek kétfélék lehetnek: viszonylag centrális és viszonylag periférikus jellegűek. Természetesen a közös kód használata elsőrendű követelmény. Nagyon gyakori, hogy a csoport tagjai között kialakul egy olyan sajátos nyelvi kód, amelyet más csoportok tagjai nehezen vagy egyáltalán nem értenek meg. Ennek sokszor éppen az is a célja, hogy a tagok elkülönítsék magukat a társadalom többi tagjától. Minél nyitottabb egy társadalom, minél magasabb tagjainak kulturális szintje, annál több jelrendszert sajátítanak el (idegen nyelvtudás, idegenforgalomban, kereskedelemben, közlekedésben alkalmazott jelrendszerek). A csoportkommunikáció sajátos esete a szervezeten belüli kommunikáció. Itt különbséget kell tennünk információs és kommunikációs rendszer között. Az információs rendszer formális, jól szabályozott (feltéve, hogy a szervezet normálisan működik), meghatározott csatornákon meghatározott információk áramlanak meghatározott irányokba. A kommunikáció viszont - eltekintve a már említett társadalmi kötöttségektől (hierarchia, szerep stb.) - informális, kötetlen, spontán, legtöbbször közvetlen, s a csatornákon az információk gazdag választéka közlekedik.

Kommunikációs formák

Kommunikáció: olyan tevékenység (folyamat), amely egy kibocsátó (információforrás) és egy befogadó (címzett) között gondolatok közösségét vagy egyezését hozza létre. A kommunikáció teljes véghezviteléhez hat összetevő elem szükséges:

- a közlő,

- az üzenet,

- az eszköz,

- a nyelv,

- a közeg,

- a befogadó.

Az eszközrendszernek két fajtája van:

- verbális,

- non verbális.

A kommunikáció alapvető eszköze az emberi test. Nemcsak a beszéd és hallás szervei, hanem a szem, az arcizmok, a kéz és a karok, az agy és sok esetben az egész test.

Írásbeli kommunikáció:

- levél,

- jelentések,

- brosúrák,

- sajtótermékek (napilapok, hetilapok, könyvek, szaklapok, magazinok, reklám kiadványok).

Kommunikációs eszköz a hirdetés, ami megkísérelt kommunikáció személy szerint ismeretlen emberek befolyásolására, általában hogy vásároljanak valamit, vagy fogadjanak el bizonyos álláspontot. A hirdetésre fel lehet használni az összes médiát és a kommunikáció összes eszközét a szendvicsembertől az égre írásig. Technikai kommunikáció fajtái:

- számítógépek,

- audió (hangfeldolgozó) eszközök,

- videó,

- telefax és telex,

- fotográfia,

- a nyilvános kihangosító rendszerek (hangosbemondó).

A kommunikáció típusai

A kommunikációs folyamatok osztályozása sem megoldott kérdés. Sok osztályozási rendszer létezik. A legáltalánosabban elfogadott formák a következők: 1. a kommunikációban részt vevő személyek száma szerint intraperszonális, interperszonális, csoport- és tömegkommunikációt; 2. az alkalmazott jelrendszer függvényében verbális és nem verbális kommunikációt; 3. a közlő szándéka szerint szándékos és nem szándékos kommunikációt; 4. közölt információ természetét és a befogadóra tett hatását illetően kognitív és affektív-emocionális, vagy egy másik felosztás szerint praktikus (gyakorlati), irányító és szórakoztató kommunikációt.