A szemiotikai iskola

A szemiotika a jelek és a jelrendszerek tudománya. Ebbe beletartozik a megértés, a jövőre vonatkozó állítások (predikció) és a jelentés: annak a folyamata, hogy miként jutunk el a jelentéshez, hogyan fogalmazzuk meg a jövőre vonatkozó gondolatainkat és fogjuk fel, értjük meg a világot. A jelek általános elméleteit is szemiotikának nevezzük. A szemiotikusok felfogása szerint a jelek egy nagyobb rendszerben kapnak jelentést. Egy nyelv szavainak és kifejezéseinek például egy adott nyelvben van jelentése, és csak azért van jelentésük, mert az adott nyelv szerkezetében bizonyos rendeltetésük, használati szabályuk van. A szemiotika kulcsfogalma a jel, amely a jelölés/kommunikációs mechanizmusának alapja, egy olyan érzékelhető jelenség, ami más helyett áll, tehát önmagán túlmutat. A jel szerkezete, a jelölő és a jelölt közti viszony adja a jelentést. Így a nyelv a gondolatokat kifejező jelek rendszere. A mai értelemben vett szemiotika megteremtője Charles Sanders Peirce. Tőle származik a jelek három csoportba való felosztása: ikonok, indexek és szimbólumok, amely a jel és tárgya közti viszonyt veszi alapul. Charles Morris volt az, aki először elhatárolta a szemiotika három részterületét: a pragmatikát (a szemiotikának az az ágazata, mely a jelek eredetét, használatait és hatásait tanulmányozza), a szemantikát (a szemiotikának az az ágazata, mely a jelek jelentését tanulmányozza) és a szintaktikát ("azt a módot tanulmányozza, ahogy a különböző osztályok jelei kombinálódnak, hogy összetett jeleket alkossanak").

A folyamat iskola

Az az emberi hajlam, hogy képekben gondolkozzunk, arra is nagy hatással van, hogy milyen módon közelítünk a személyek közötti kommunikáció tanulmányozásához. Meghatározhatjuk az interperszonális kommunikációt, mint olyan folyamatot, amely kölcsönösen elfogadott jelentést hoz létre egyedi szituációkban, de hogy ez a definíció mennyire „ül”, az egyedül attól függ, kinél milyen képzeteket vált ki. Sokan valamilyen játékként képzelik el ezt a folyamatot. Kommunikációval foglalkozó kutatók nyelvi játékokra, a játékszabályokra, játékszerű viselkedésre, sőt még játékelméletre is utalnak. A kommunikáció nem egyéb, mint a tudatunknak a testünkön kívülre helyezése. Ez a folyamat nagyjából a következő fázisokra bontható:

1. a tudattartalom bizonyos részének fokuszálása;

2. a kommunikálandó tartalomelem kiválasztása;

3. a tudatelem diszkretizációja;

4. a tudatelem formalizációja (közösségi evidenciával való felruházása);

5. linearizáció (a már diszkretizált és formalizált tudatelemek egydimenziós sorba rendezése);

6. nyelvi kódolás.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunikált tudatelem a folyamat minden fázisában módosul valamelyest — de hát ez a kommunikáció ára. A kommunikáció mint folyamat két típusú lehet: egyenrangú és egyenlőtlen. Egyenrangú: a partnerek közti viszony egyenlő. Egyenlőtlen: a felek közt különbség van, az egyik fél befolyásosabb.

Az öt komponensű modell

Az öt komponensű kommunikációs modell sémája: - ki? - minek? - mit? - milyen csatornán? - hogyan közöl?

Jakobson-féle kommunikációs modell

A Jakobson-féle modell szerint (a kommunikációs folyamatban külön funkcióként szerepel az informálás, a meggyőzés, és az érzelmek kifejezése. Ezen külön funkciók a speciális közlési terepektől függően változhatnak, például az egyházi vagy tudományos kommunikáció terén. A Jakobson-féle modell értelmezése szerint a feladó az, aki a címzettnek valamilyen üzenetet küld. Az, hogy az üzenet mindkét fél számára érthető legyen, szükség van közös kódra, mely akkor működik hatékonyan, ha létezik egy kontextus, egy összefüggés, a valóság (az, amiről szó van). A kontaktus a fizikai csatornát jelenti (ami lehet auditív vagy vizuális). Ezek teszik lehetővé az interakciót. A modell szerint, amikor a kommunikáció a csatornáról szól, azaz a kommunikációs eszköz működésének ellenőrzésére irányul, akkor azt a szerepet tölti be, hogy fenntartsa a kommunikációban résztvevők közötti kapcsolatot. Jakobson hat kommunikatív funkciót tart szükségesnek megkülönböztetni. Ezek a következők: - emotív vagy önkifejező (=expresszív), - konatív vagy valamire felhívó/felszólító (=apellatív), - referenciális vagy valóságos vagy fiktív eseményeket közlő (ábrázoló), - fatikus vagy kapcsolatfelvevő, -fenntartó és –megszüntető, - metanyelvi vagy a használt nyelv/kód működését ellenőrző, - poétikai vagyis elsődlegesen a közleményre irányuló funkció.

A szemiotikáról, jeltudományról link

Jakobson-féle kommunikációs modellről link