Az írás
A beszédet információelméleti szempontból úgy foghatjuk fel, mint kódot, amellyel a mondanivalónkat a választott csatornán - a levegőben - továbbítható formába ültetjük át. A beszéd azonban nem az egyetlen nyelvi kód. Az írás is az. Az embernek ősrégi törekvése, hogy az információkat az agyánál megbízhatóbb, tartósabb, időálló formába, szervezetén kívül, attól függetlenítve rögzítse. Ez az igény akkor vált parancsoló szükségszerűséggé, amikor a társadalmi fejlődés során nagyobb települések alakultak ki. Az új termelési és elosztási viszonyok, a szervezés, irányítás új módszerei jelentősen növelték a rendszerben keletkező információk mennyiségét. Az emberi agy információ-feldolgozó és -tároló képessége ilyen körülmények között elégtelennek bizonyult. Új eljárást kellett kidolgozni, főleg a numerikus adatok nyilvántartására. Az eddig feltárt legősibb írásos emlékek a babilóniai Uruk város romjai között talált agyagtáblák. Az időszámításunk előtt körülbelül 3000-ben írt feljegyzések - a mintegy 700 jel megfejtése után kiderült - gazdasági jellegűek: gazdasági ügyletek nyilvántartása, állatok, állati termékek jegyzékei, számadatok. Az első jelek az i.e. 3000-et megelőző századokból még képszerűek, de a néhány évszázaddal későbbiek már a fonetizálás jegyeit mutatják. A fonetikus jelleg akkor erősödik meg, amikor eltérő szerkezetű nyelveket beszélő népek kezdték használni. Nagyjából ugyanabban az időben jelentek meg, talán a babilóniai ötlet hatására, más nyelvű népeknél más írásrendszerek. (Pl. az egyiptomi hieroglifák.) Végül különböző népek próbálkozásai után az i.e. XIII. században a föníciaiak rátaláltak arra a formára, amely a legmegfelelőbbnek bizonyult: a betűírásra. Hogy a beszéd rögzítésének valóban ez a legmegfelelőbb módszere, azt bizonyítja az a tény, hogy fejlődőképes volt, s alapjául szolgálhatott - a görögön keresztül - a ma legelterjedtebb, a latin betűs írásnak, oldalágon pedig a héber, arab, cirill írásnak.
Az írás meghatározása
Az írás a beszélt nyelv szimbóluma; nyelvileg kifejezett gondolatok maradandó rögzítésére szolgáló, emberi közösségek által elfogadott egyezményes grafikai jelek rendszere, melynek segítségével a beszéd látási ingerek útján felfogható, és bármikor. Gondolatainkat sokféleképpen kifejezhetjük – tánccal, rajzzal, de akár hangjegyekkel is –, az írás csak az egyik eszköz erre, ezért emeljük ki, hogy az írást a nyelvileg kifejezett gondolatok maradandóvá tételére használjuk. Így eltűnnek az idő- és térbeli korlátok, vagyis az írás hosszú időn keresztül is fennmaradhat, és nagy távolságokra is eljuthat.Az írás az ember ún. egyed specifikus jellemzője, egyetlen más faj sem használ hasonló jellegű kommunikációs formát. Csak azt az írást tudjuk elolvasni, amelynek ismerjük a jelkészletét, a közös megegyezés tehát feltétele az írott szöveg elolvasásának. A megértésben természetesen már a nyelvismeret is fontos szerepet játszik. (Az angol, német, francia stb. nyelven írt szövegekben is felismerjük a különböző betűket, ám legtöbbünknek igen nagy fejtörést okozna, ha pl. kínai vagy arab írást kellene elolvasni.) Amikor látási ingerek útján felfogható jelekről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az írásnak létezik nem- vagy alig látó emberek számára kialakított, tapintás útján felfogható verziója: a Braille-írás. Az írás reprodukálhatóságára példa lehet a régi korok kódexmásolóinak tevékenysége, valamint a ma emberének technikai eszközei, pl. a fénymásoló.Az írás azonban nemcsak mint fogalom szemlélhető, hanem vizsgálható az írás folyamata is, a kivitelezést állítva a középpontba! Az írás mint tevékenység olyan pszichomotoros nyelvi képesség, amely egyidejű (szimultán) és egymás utáni (szukcesszív) mozzanatok eredménye. Az írás tehát olyan tevékenység, amely agyi vezérlésű mozgásos (motoros) folyamat. Az írás kivitelezése egyszerre egyidejűséget és egymásutániságot tartalmazó mozgás. Ha leírjuk pl. a „kartondoboz” szót, fejünkben a szó írott alakja automatikusan, egy alakzatként jelent meg – nem kell azon gondolkodnunk, vajon hogy is nézhet ki az „k” és a többi betű. Ugyanezen alakzat „benne van a kezünkben is”, vagyis nem kell eltöprengenünk azon a mozdulatsoron, amivel létrehozzuk a szót. Miközben a szó a papírra kerül, egymás után jelennek meg a betűelemek, s a végén kialakul a szó teljes, írott képe.
A könyvnyomtatás
A XV. században az írott, gazdagon díszített kézírásos kódexek helyét fokozatosan elfoglalta a nyomtatott könyv. Északon a népmozgalmak, a reformáció, délen a reneszánsz szelleme, a felvilágosodás igényelték a könyvet. Az Európa-szerte kifejlődő és alakuló egyetemek a kibontakozó természettudományok otthonai voltak. Az egyetemek szükségszerűen a könyvek nagy mennyiségét fogyasztották. A haladás egyik követelménye az volt, hogy olyan technikát alakítsanak ki, amellyel a hiteles szöveget több száz vagy több ezer példányban egymással teljesen azonos formában tudják kibocsátani. Másolással ez nem volt megoldható. A kézzel írott és nyomtatott könyvek között az átmenetet a fametszetű nyomatok képviselik. A fametszetet már a XIII. században ismerték. Eleinte szentképeket, játékkártyákat nyomtattak fadúcról, ezeket színezve hozták forgalomba. A XV. sz. első felében már fatábláról nyomtatott képeskönyvek jelentek meg. Gutenberg János zsenialitásának köszönhető a betűöntés kis műszere, amely ezeket a feladatokat mind megoldotta. Az öntőkészülék lényegében négyszögletes, faburkolatú, fémbetétes szerszám, csavarmenettel szűkíthető, szabályozható oldalfalakkal. Alsó felébe illesztették a matricát, az oldalfalakat beállították a matricának megfelelő betűszélességre, és a matricával szemben levő oldalon kis csatornán keresztül kanálkával folyékony ólomötvözetet öntöttek a beállított formába. Megszületett a szétszedhető és újra összerakható, többszörösen felhasználható, sokszorosítható, pálcika alakú ólombetű. Ezek egymás mellé sorakoztatva szavakat, sorokat és oldalakat képeztek. Ily módon a szöveg sorainak vonalba állításával, a szavaknak egyöntetű szóközökkel való elválasztásával lehetővé vált a könyv ma is használatos formáját kialakítani. Amikor Gutenberg révén az írástudók számára tudatossá vált, hogy típusokkal manipulálnak, hogy "informatikusok", a tipizáló gondolkodás a kultúra minden egyes területén kibontakozhatott. Típusok feltalálásából, azoknak a világ karaktereihez illesztéséből, folyamatos tökéletesítéséből, majd pedig világra nyomásából áll. Ez a gondolkodásmód a Kr. e. második évezred közepe táján a Földközi-tenger keleti partvidékén kezdett kibontakozni. A könyvnyomtatás révén tisztán tudatosult, és az újkorban meghódította a földgolyót.
A könyvek elterjedésének hatása
A könyvnyomtatás elterjedésének hatása A könyvnyomtatás révén az információ gyorsabb, olcsóbb és szélesebb körű lett. Gutenberg találmánya 500 évre megteremtette a nyomtatott betű egyeduralmát, ezt a jelenséget Gutenberg-galaxis-nak is szokták nevezni. A könyvnyomtatás révén válhatott az írásbeliség a mindennapi élet szerves részévé. - Az információ kontrollálása A könyvnyomtatás technikájának kidolgozására az egyik reakció az volt, hogy a nyomtatott könyvek rá fogják kapatni az írás-olvasásra azokat, akikre az egyáltalán nem tartozik. Korán felmerült a könyvkiadás szabadságának kérdése. VI. Sándor pápa 1501-ben például így vélekedett: " A könyvnyomtatás nagyon hasznos dolog, ha hasznos, kipróbált könyvek terjesztését segíti elő, de roppant ártalmas is lehet, ha megengedik ártalmas könyvek terjesztését. Ezért tehát szükséges teljes ellenőrzés alá vonni a nyomdákat, hogy ne nyomtathassanak ki olyasmit, ami ellentétes a keresztény hittel vagy bajt okoz a hívőknek." (Befejezetlen Múlt 3. 49.o.) A XVI. sz. közepén Európa-szerte általánossá vált a könyvek és a könyvkiadás ellenőrzése. Az ellenreformáció jegyében 1564-ben állították össze a tiltott könyvek jegyzékét (index librorum prohibitorum, röviden index.). - Az olvasási szokások változása Az olvasás eredendően nem csendes műfaj volt, általában felolvasást jelentett. (A csendes, hang nélküli olvasásnak például a szöveg megjelenése sem kedvezett, a szóközt pl. csak a VIII. századtól használják a szövegekben). A csendes olvasás a XII. századtól terjed el, először természetesen az egyetemeken és a városi iskolákban. A könyvnyomtatás megteremtette az önálló művelődés lehetőségét, innentől nem volt feltétlen szükség személyes mesterre, tanítóra, vagy az évszázadok tudását felhalmozó középkori könyvtárakra, hiszen egész Európa ugyanazokat a szövegeket olvashatta. A könyv mindennapi tárgy lett. A könyvkultúra a XVIII. sz. végére teljesedett ki. A tömegesebb olvasás következménye az is, hogy az egy vagy néhány könyvet (újra) elolvasó emberből sokat és sokfélét olvasó lett, szemlélete, hozzáállása megváltozott, a szövegeket össze lehetett/kellett vetni egymással, az olvasó így kritikusabbá vált. A közvélemény is átalakult: a szónoklat, titkos hírterjesztés mozgalmaival szemben elmélyültebb, szervezettebb lett. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a tömegesebb olvasás tömeges mivolta relatív. Bár az írni-olvasni tudók aránya folyamatosan növekedett, Kelet-Európában a XX. századig sokan voltak analfabéták, nem is beszélve arról, hogy ma is százmilliók élnek a világon, akik nem tudnak olvasni. Olvasásszociológusok kutatása szerint ma is akár a felnőtt lakosság 5-15 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis ismeri a betűket, de fogyatékos olvasástudása miatt nem tud szellemi javakat szerezni.
A könyvnyomtatás kulturális vonatkozásai
A mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatás felfedezése Európában paradigmaváltást hozott az információ áramlásának módjában. A nyomtatás társadalmi hatásai a nyelv vagy az ábécé kialakulásához hasonlíthatók, illetve a számítógép feltalálásának hatásait szokták hozzá hasonlítani. Gutenberg felfedezései nem csak Luther Márton német bibliafordításának olvasását tették lehetővé széles közönség számára, de hozzájárultak Luther többi írásának is gyors elterjedéséhez, nagyban elősegítve ezzel a reformáció kifejlődését. Szintén a találmánynak köszönhető a tudósok közösségeinek kialakulása (korábban a tudósok igencsak elszigeteltek voltak), ami megkönnyítette felfedezéseik közlését és elhozta a tudományos forradalmat. Vita tárgyát képezi, hogy a könyvnyomtatás megváltoztatta-e Európa gondolkodását. A korábbi kéziratokban a hangsúly a képeken és az oldalak szépségén volt. A korai nyomdai munkák elsődlegesen a szöveges tartalomkifejtést hangsúlyozták. A tudományokban a könyvnyomtatás a metaforák nyelvezetéről a tudományos módszer befogadására tért át. A könyvnyomtatás elindulásával a szerző kérdése nagyobb jelentőséget nyert. Hirtelen fontossá vált, ki mit mondott vagy írt, mi volt a pontos formája és ideje a megnyilvánulásnak. Ez lehetővé tette a hivatkozások pontos idézését. A könyvnyomtatás előtt a legtöbb munka szerzője ismeretlen volt vagy elveszett. A nyomtatási folyamat biztosította, hogy ugyanaz az információ kerüljön a lapmásolatokra, oldalszámokkal, tartalomjegyzékkel és lábjegyzetekkel. Ezáltal az olvasási folyamat is megváltozott, fokozatosan áthelyeződött a hangsúly a hangos közösségi felolvasásról a csendes, magán olvasásra. Ez a változás az oktatást teljesen átalakította, a műveltség szintjét pedig fokozatosan emelte. Amíg a korábbi szövegek latin nyelven készültek, megkezdték a könyveket a gyakrabban használt nemzeti nyelveken is előállítani. Általánosságban a tudás közelebb került az emberekhez, miután a nyomtatott könyvek a korábbi kéziratok árának töredékéért beszerezhetővé váltak. Minden könyvnek több másolata vált elérhetővé, így mind több ember tudott már rajtuk vitázni. Ötven-hatvan év elteltével a klasszikus tudás teljes könyvtára megjelent nyomtatásban.
Kapcsolódó információk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
