A tömegkommunikáció
A szervezettség foka szerint hagyományosan megkülönböztetik a személyek közötti és a tömegkommunikációt. A személyek közötti kommunikáció két vagy több személy között folyik, személyes találkozás révén vagy valamilyen közvetítőeszköz segítségével. Jellemzője, hogy kétirányú, azaz lehetőséget nyújt a kölcsönös visszacsatolásra. Az üzenet tartalmát nem a nyilvánosságnak szánják, és nem is rögzítik. – A tömegkommunikáció mindig valamilyen médiumon keresztül történik, és rendszerint professzionális kommunikátorok irányítják. Jellemzője, hogy szervezett, intézményesült és tömeges formában zajlik. Az üzenet a nagyközönségnek szól, azaz nyilvános. A közönség heterogén, az üzenet feladójától távol lévő emberekkel szimultán kapcsolat jön létre. A tömegkommunikáció általában egyirányú, azaz nem nyújt lehetőséget a közvetlen visszacsatolásra, üzeneteit rögzítik, azok visszakereshetőek. – A technika fejlődése – különösen a digitalizáció – lassan elmossa a személyek közötti és a tömegkommunikáció közti határokat. Például az Internet csevegőoldalain már magánemberek is a nyilvánosság előtt szólnak hozzá, sokszor anonimitásukat is megőrizve, közéleti témákhoz. A telefónia fejlődése, különösen az SMS- és az MMS-szolgáltatások új lehetőséget nyújtanak a gyors visszacsatolásra a tömegkommunikációban is.
A tömegkommunkiáció kialakulása
A polgárság megerősödése, gazdasági ereje a társadalomfejlődés során minőségileg új társadalmi formációt hozott létre: a kapitalizmust, melynek vezető társadalmi rétegévé vált. A polgári forradalmak győzelme lehetővé tette a polgári átalakulást, s ez a folyamat még ott is elkezdődött, ahol az elmaradottság okán csak részben valósulhatott meg (mint pl. Magyarországon). A polgári társadalom működése új igényeket, s egyben új lehetőségeket teremtett az információ rögzítése és tárolása, valamint az információ továbbítása (távközlés) terén egyaránt. Ebben a társadalomban még fontosabbá vált a régi igazság, miszerint az információ hatalom: a tőkés gazdasági életben gyors és pontos információ szükséges a döntések meghozatalához. A polgári társadalom tagjai egyre műveltebbek, a polgári államok oktatáspolitikai törekvéseinek köszönhetően csökken az analfabétizmus, egyre szélesebb rétegek lesznek részesei a társadalmi információáramlásnak, ezért jellemző, hogy a társadalom információs szükséglete egyre gyorsabban nő. Ehhez járul az is, hogy az új körülmények között a tudomány is egyre gyorsabban és differenciáltabban fejlődik, az egyes tudományágak elkülönülnek egymástól, szaporodó eredményeiket pedig egyre szélesebb körben használják fel a gazdaságban és a mindennapi életben egyaránt. (Példa lehet erre a gőzgép feltalálása, az elektromosság felfedezése, a kémia fejlődése nyomán a vegyipar kialakulása és számos egyéb eredmény.) Ezt mutatja az is, hogy lezajlik az ipari forradalom, mely lehetővé teszi az ipari kapitalizmus kialakulását, de eredményeit a mindennapi életben is felhasználják. Mindez pedig még jobban felgyorsítja a társadalmi változásokat. A tömegkommunikáció forradalmának jellemzője, hogy az információ rögzítésének és tárolásának új módjait találják fel, illetve a korábbiakat (nyomtatás) tökéletesítik. Emellett abszolút újdonság, hogy megoldják az információ gyors továbbításának a problémáját is, amire korábban nemigen volt példa, hiszen azt csak a postagalambok és a futárok segítségével tudták megvalósítani, ami meglehetősen esetleges volt. Mindehhez felhasználják a tudomány eredményeit. Az információtovábbításhoz kapcsolódó találmányokat tekintjük át először, hiszen ez volt az egyik első lépés a tömegkommunikáció kialakulása felé. Ez volt a modern sajtó kialakulásának egyik feltétele éppúgy, mint az elektronikus médiumoké.
A tömegkommunikáció sajátos jellemzői
A tömegkommunikációs rendszer - a könnyebb érthetőség és nagyobb nézőszám kedvéért szükségképpen sematizál, uniformizál. Jók és rosszak, szépek és csúnyák népesítik be a rajzfilmeket, szappanoperákat, reklámfilmeket. Mindez szükségképpen befolyásolja a nézők világképét is. Komoly veszélyforrást jelent az is, hogy a tömegkommunikációval folytatott emberi kommunikáció általában egyirányú - ez még akkor is igaz, ha az utóbbi időben egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. interaktív médiumok. Ez egyrészt jelentheti a befogadó passzivitását az aktív televízió előtt, másrészt viszont jelentheti az aktív számítógép-kezelőt a passzív és jámbor számítógép előtt. Mindkét forma végzetesen egyirányú kommunikációt eredményezhet: a számítógép-kezelő megszokja, hogy szinte korlátlanul uralkodhat a gép fölött, s a valóságban már nem tudja elviselni az "önálló partnereket", miközben a passzív televíziónéző teljes mértékben önállótlanná válik. A tömegkommunikációs rendszerek üzeneteiben nagyon gyakran összemosódnak az értékek, értelmezhetetlenné válnak a hagyományos erkölcsi rend kategóriái. Ma már természetes humorforrássá vált az, ha a másik ember pórul jár, egy-egy poén már nemcsak a jó ízlés határait súrolja, de ha szó szerint értelmeznénk őket, akkor szükségképpen emberellenesnek lehetne tekinteni őket. Mindez anómikus, értékrend nélküli - csak az a fontos, hogy nekem itt és most jó legyen - világot eredményezhet a diákok fejében. Nagyon sokszor összemosódik a média által kreált világ és a diákok valóságos élete. Ebben az esetben nem az a fő veszély, hogy a diákok "álomvilágban élnek", "belső képük", beleélési képességük felfokozódik, hanem az, ha a két világ kontrollálhatatlanul összekeveredik. A tömegközlés sajátos jegyeit a következőkben foglalhatjuk össze: - a közlemények áramlása egyirányú, a közlő és a befogadó a közlés során sohasem cserél szerepet (ha van is visszajelzés, az a rendszeren kívül megy végbe); - a közlemények továbbítása a modern hírközlő eszközök útján történik; - közlő és befogadó között térbeli és vagy időbeli távolság van; - valamely adott információ sugárzása viszonylag egységesen történik (ellentétben a személyközi kommunikációval, amelynek során a hírek gyakran eltorzulnak, szóbeszéddé, rémhírré fajulnak); - a szétsugárzott közlemények elsősorban társadalmi jelentőségű eseményeket tartalmaznak (a személyközi kommunikációban túlsúlyban vannak a személyes érdekű hírek); - jellemző a tömeges jelleg, a szó mindkét fentebb említett értelmében.
A tömegkommunikációs rendszerek
Az első elektromos távírókat 1845 körül állították szolgálatba, miután Morse 1838-ban feltalálta a róla elnevezett abc-t, ami már a gyorsaság és az írásosság követelményének is megfelelt, és gyakorlatilag bármilyen szöveget továbbítani lehetett a segítségével. Ezt követte egy gyorsabb, nemzetközi kódrendszer kidolgozása, 1874-ben vezették be a Baudot-rendszert, amely már kétirányú kommunikációt biztosított, ugyanaz az eszköz alkalmas volt az adásra és a vételre egyaránt. Még gyorsabbá vált az írott információ továbbítása a XX. század első éveiben bevezetett telex segítségével, mely egy írógéphez hasonló gép volt, az egyik oldalon begépelték az információt, melyet a másik oldalon ugyanolyan gép fogadott, s az érkezett elektronikus impulzusok hatására automatikusan „leírta” a szöveget. Mindezzel párhuzamosan a XIX. század második felében megszülettek a hírügynökségek, melyek direkt arra alakult szervezetek voltak, hogy összegyűjtsék a világ minden részéből érkezett információkat, s továbbították azokat az újságoknak, akik azután híreik összeállításánál felhasználták azokat. Az első hírügynökséget Reuter alapította 1851-ben Angliában, majd a következő évtizedben Európa nagy fővárosaiban mindenütt megszervezték ezeket. A létrejött hírügynökségek összeköttetést teremtettek egymás között, s megszervezték az együttműködést. Ezzel gyakorlatilag az információs rendszer az egész világot behálózta, s a tőzsdei árfolyamoktól kezdve a politikai hírekig minden hír pillanatok alatt eljutott bárhonnan bárhová. Az információ rögzítésének újabb módjait is feltalálták ebben az időszakban: megoldották a kép és a hang rögzítését. A kép rögzítését – bár mások is kísérleteznek vele – Daguerre valósította meg az 1830-as években: ő találta fel a róla elnevezett dagerrotípiát, azt az eljárást, melynek segítségével lehetségessé vált a kép rögzítése. Ez még igen kezdetleges módszer volt, de a következő évtizedekben többen egyre inkább tökéletesítették: kidolgozták a pozitív-negatív eljárást, a század végére megjelent a tekercsfilm, majd a celluloid film. Megszületett tehát a fotográfia (=fényírás), mely azóta szédületes fejlődésen esett át, (automata, majd digitális gépek), de napjainkig az egyik legfontosabb információrögzítési módszer. Ezzel párhuzamosan egyre több kísérlet történt a mozgó kép rögzítésére is, és a fotográfia mellett hamarosan elindult hódító útjára a kinematográfia is. 1895-ben a Lumiére fivérek levetítették első filmjüket, sőt 1903-ban már színes filmet is tudtak készíteni. Milliók szórakozása lesz a mozi, de emellett az a legfontosabb, hogy az ember most már nem egyszerűen a képet, hanem a mozgást is rögzíteni tudja mint információt. Az 1930-as évekre a hangrögzítés megoldása után – melyről még lesz szó – már hangosfilmet is tudnak készíteni, az 1950-es évekre megoldják a szélesvásznú filmek felvételének technikáját is, illetve a színeket is egyre élethűbben rögzítik. Az 1950-es években megjelent a mágneses képrögzítés módszere, a videomagnetofon. A képek rögzítése mellett felmerült a hangrögzítés igénye is. Ezt először Edison oldotta meg, amikor 1877-ben megszerkesztette a fonográfot (=hangírás), a hangrögzítés első formáját a technika történetében, melynek lényege, hogy a hangot egy viaszhengerre rögzítik. A filmhez hasonlóan itt is rögtön megjelent a szórakoztatóipar: nem elégedtek meg az információ rögzítésének új módjával, hanem – a modern társadalom igényeinek megfelelően – a széles közönség számára is hozzáférhetővé tették a nagyvárosi kultúra részeként. Ehhez Berliner tökéletesítette Edison találmányát, amikor megszerkesztette a gramofont (=lemezjátszó), mellyel bárki lejátszhatta a hangfelvételt, annál is inkább, mivel ekkorra feltűntek a henger helyett a lapos lemezek, melyeket már sokszorosítani is tudtak. A következő évtizedekben mind a felvétel, mind a lejátszás technikája egyre tökéletesebbé vált: sokáig hódított a mikrobarázdás lemez és a hozzávaló lejátszó, kidolgozták a sztereofon (=térhatású) felvételek lehetőségét, az 1980-as évektől pedig a digitális lemezek (CD) forradalmasították a hangfelvételt, természetesen már a számítástechnika fejlődésével összefüggésben. Fentiek mellett a hangrögzítés más módszerével is kísérleteztek, így valósult meg a mágneses hangrögzítés 1893-ban, amit a dán Poulsen talált fel. Ennek az eljárásnak a felhasználásával az 1920-as években megszerkesztették a diktafont, majd az 1930-as években megjelent a modern magnetofon készülék, bár ez inkább a második világháború után terjedt el. Akkor viszont tömeges méretekben, és egyre praktikusabb, kisebb készülékek jelentek meg a piacon, az 1960-as évektől már kazettás magnetofon formájában, melyet napjainkig használnak. Mindezek a találmányok, újdonságok alapjaiban változtatták meg az emberi kommunikációt. Kialakult egy merőben új kommunikációs forma, a tömegkommunikáció. Ennek első lépése az írott sajtó tömegessé válása volt, majd az újabb és újabb találmányok felhasználásával az elektronikus tömegkommunikáció korszaka is beköszöntött.
A tömegkommunikációs technika eszközrendszere
Az egy központból különböző vevőállomásoknak történő műsorszolgáltatás, mint a rádiózás lényege már a XIX. század nyolcvanas éveiben megfogalmazódott, csak még nem a rádiót használta mint információtovábbítót: a magyar Puskás Tivadar feltalálta a telefonhírmondót. Bár kissé nehézkesen működött, meghatározott időközönként híreket mondott és zenét is közvetített. Ennek ellenére nem tett szert különösebb népszerűségre, Magyarországon kívül másutt nem is működött. A rádiózás elterjedésével azonban egyre erőteljesebb szándék mutatkozott a műsorszórás megvalósítására, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol kezdettől fogva a kereskedelmi rádiózás gondolata (a rádió mint reklámhordozó) került előtérbe. A XX. század első évtizedeiben állandósultak a kísérletek ennek technikai megvalósítására. Így pl. 1910-ben sikerült egy koncertet az éterbe sugározni, amit persze ekkor még csak amatőrök tudtak venni. Mindenesetre a húszas években eljutottak odáig, hogy mind Amerikában, mind Európában egymás után alakultak a rádiótársaságok, és megkezdődtek a rendszeres adások, először hosszú hullámon, majd középhullámon is. (A rövidhullám és az urh csak a második világháborút követően terjedt el.) Magyarországon 1923-ban kezdődtek a kísérleti adások, 1925 végén pedig elindultak a rendszeres adások. Mindebben szerepet játszott az is, hogy nemcsak a reklámipar, hanem a politika is nagyon hamar felismerte a tömegkommunikáció befolyásoló szerepét, s egyre gyakoribb volt, hogy politikusok a propaganda céljaira használták. (Közismert pl. Hitler politikai beszédeinek hatása, de Roosevelt elnök is hetente szólt az amerikai polgárokhoz, stb.) A második világháború tovább erősítette a rádiózás igényét, hiszen a frontokról érkező információk legkönnyebben elérhető módja volt, ugyanakkor a mindennapok nyomorúságával szemben (a mozi mellett) ez nyújtott szórakozást és némi vigasztalást az embereknek. Ebben szerepet játszott az is, hogy egyre egyszerűbb és használhatóbb vevőkészülékeket szerkesztettek és gyártottak, s ez a folyamat a háború után sem állt meg: az ötvenes években már a tranzisztoros rádiók is elterjedtek. A televízió feltalálása az előző találmányokkal ellentétben nem egy elszigetelt, egyedi esemény volt, hanem a meglévő információ rögzítési és továbbítási eredmények folyamatos továbbvitele, sok ember együttes munkája jellemezte. Az 1920-30-as években folyamatos munka során teremtődtek meg azok a feltételek, melyek lehetővé tették a televíziós közvetítéseket és a vételt. Teljesen másként alakult a helyzet az Egyesült Államokban, ahol a kereskedelmi televíziózás valósult meg, és másképpen Európában, ahol inkább a kormányzatokhoz, de legalábbis a kormányzat által fenntartott intézményekhez kapcsolódott a televíziózás. A világon elsőként a rendszeres tv-adások Angliában kezdődtek el, 1936-ban, az Egyesült Államokban 1941-től beszélhetünk rendszeres adásokról. Valójában azonban a „televíziós civilizáció” a második világháború után bontakozott ki világszerte. Némi időbeli eltolódás itt is van, hiszen a létező szocializmus országaiban – politikai okokból – jóval később és akkor is csak korlátozottan fejlődhetett a televíziózás. Erre egyetlen példa: amikor az Egyesült Államokban már 1952-ben a rendszeres színes adások kezdődtek, addig Magyarországon 1957-ben kezdődött a rendszeres televíziózás. Szót kell még röviden ejtenünk arról a kommunikációs forradalomról is, amely napjainkban zajlik, s mi magunk is részesei vagyunk: ez pedig a számítógép forradalma, más szóval az információ forradalma, amely elnevezés arra utal, hogy ma gyakorlatilag a kultúra minden területe kapcsolódik a számítógéphez, vagy legalábbis kapcsolható. A számítógép a szó hétköznapi értelmében nem tartozik a kommunikációs eszközök közé, illetve eredetileg nem annak szánták, hanem az információk feldolgozására fejlesztették ki. Ám még az ezzel foglalkozó szakemberek sem gondolták talán, hogy milyen végtelen lehetőségeket rejt magában a számítógép alkalmazása, s az a fejlődés, ahová napjainkra jutott – s még koránt sincs vége. A társadalom fejlődését az utóbbi évszázadokban az információ termelésének exponenciális növekedése és az információáramlás folyamatos gyorsulása jellemezte. Az ember mind bonyolultabb szituációkban, mind több információ alapján kényszerül döntésekre, s úgy tűnik, a számítógép segítsége nélkül ez gyakran lehetetlen.
Kapcsolódó információk:
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
