A nyelv és a beszéd

A nyelv a beszédből alakult ki, s a beszéd a létformája. Ám az idők során önálló és saját törvényekkel rendelkező rendszerré fejlődött, s a kettő között kölcsönös függőség alakult ki. Emberi beszéd nyelv nélkül ma már elképzelhetetlen. A legprimitívebb népeknél sem találkozunk a beszéd nyelv előtti formájával. A nyelv a beszéd nyersanyaga, de nem csak lehetőség, hanem kötöttség és kényszer is. A nyelv - ezt már többször hangsúlyoztuk - a legbonyolultabb jelrendszer, amelyet az ember valaha is "kitalált". Nevezhetnénk szuperrendszernek is, amelyet hierarchikusan egymásra épülő rendszerek alkotnak. Minden alrendszer magában teljes rendszer, saját elemeivel és kombinációs szabályaival, és elég gazdag és komplex ahhoz, hogy önálló tudomány tárgya legyen. Alulról felfelé haladva, ezek a rendszerek egyre bonyolultabb, összetettebb nyelvi jelekből - nyelvelemekből, szimbólumokból -, s a közöttük levő viszonyok sokaságából állnak. A viszonyrendszert, a jeleket összekapcsoló szabályok rendszerét nyelvtannak, grammatikának nevezzük. A puszta jel-objektum-képzet kapcsolások még nem teszik a nyelvet a gondolkodás és kommunikáció számára alkalmas eszközzé. Ehhez kellenek a jeleket összekapcsoló szabályok. A nyelv nem egyszerű jelkészlet, hanem cselekvési, alkalmazási mód. Ha ismernénk négyezer szó jelentését külön-külön, még nem lenne nyelv, ha nem értenénk a mondattan alapelveit. A nyelvtan ama formális ökonomikus szabályok összessége, amelyekhez egy nyelv használói ösztönösen alkalmazkodnak minden nyelv nyelvtanát a kötöttségeknek ugyanaz a foka jellemzi. Deme László így határozza meg nyelvet: "A nyelv a társadalomban élő emberek beszédtevékenységét szolgáló eszközöknek rendszert alkotó állománya, amely a valóság tükröződésére alkalmas konvencionális jelekből áll"

A verbális kommunikáció

A nyelv és a beszéd a verbális kommunikáció alapja. A nyelvi kommunikáció az érintkezés és az ismeretek megszerzésének, közvetítésének, valamint a gondolkodásnak a leghatékonyabb eszköze. A verbális csatorna az ember legspecifikusabb kommunikációs módja, mindenféle információ továbbítására alkalmas. A nyelv közös jelrendszerként teszi lehetővé a kölcsönös megértést, hangolja össze viselkedésünket, cselekvéseinket. Az emberi kultúra alapja. A nyelv teszi képessé az embert arra, hogy az emberiség tapasztalatait elraktározhassa, s azokhoz hozzájárulhasson. A nyelv segítségével ismerjük meg a világot, s ennek kapcsán alakul a személyiség szerkezete. A nyelv - eszköz és szabályrendszer - jellemzője, hogy az egyén számára objektív, állandó és stabil. A beszéd, miután az egyén hozza létre adott célból és helyzetben, ezért szubjektív, egyéni, egyszeri. A beszéd referenciális, megismertető funkciójáról, a világ tényeiről való tájékoztatás, az ismerettovábbítás során beszélünk. Elsősorban kijelentő mondatokban nyilvánul meg. Az emotív funkció esetén közlésünkből az érzelmi jelleg emelkedik ki, a beszéd tárgyához való érzelmi viszonyt fejezi ki. Az érzelmi telítettségű felkiáltó és óhajtó mondatokra jellemző. A konatív funkcióban az akarati befolyásolás kerül előtérbe. Legtisztább megnyilvánulása a parancs, felszólítás. A fatikus funkcióban a kapcsolatteremtés dominál. Elsősorban a bizonytalan gondolati tartalmat hordozó kérdő mondatok sajátossága. A poétikai funkció érvényesülésekor az esztétikai hatás a cél. A metanyelvi funkció során a nyelvi megformálásra vonatkozik a közlés. A funkciók a nyelvi közlés más-más oldalát határozzák meg, de szinte minden nyelvi üzenetben több funkció is megjelenik. A pontos artikuláció a hatékony, jól érthető beszéd fontos feltétele. A mondatban a hangsúly helyét az alábbi tényezők határozzák meg: - az értelem - az érzelem - a ritmus. A nyelvi kommunikáció másik formája az írás. Az írás a beszélt nyelv szimbóluma. A gondolatok rögzítését, közvetítését teszi lehetővé. írásban nem támaszkodhatunk a nem-verbális jelekre. Előnye, hogy rögzített, bármikor elővehető, reprodukálható, javítható, kiegészíthető.

A verbális kommunikáció jellemzői

A hangsúly rövidebb, hosszabb szakaszokra bontja a mondatot. A beszéd ritmusát a hangsúly teremtette szakaszok kiegyenlítődése biztosítja. A pontatlan, helytelen hangsúlyozás akár félreérthetővé, érthetetlenné teheti a mondanivalónkat, akárcsak a hangok elharapása. A hangerő a beszélőben lévő feszültség levezetését, valamint a befolyásolás hatékonyságának az emelését segíti. A beszédszervek izomműködésétől függ. Az érzelmek és a fontos dolgok kiemelésére jól használható. A hangerő mértéktelen fokozása a beszéd differenciáltságát rontja.

A hanglejtés a beszéd hangmagasságának változtatásán alapul. Az élő beszéd dallama. Szorosan kapcsolódik a hangsúlyozáshoz. A beszédet kísérő minden érzelmi velejáró a hanglejtés változásában nyilvánul meg. Változásait a beszélő egyénisége, a beszédszituáció határozza meg. A beszéd gyorsaságát az egységnyi időtartam alatt kifejtett szótagok számával mérjük. Minél kevesebb idő jut a hangok képzésére, annál gyorsabb a beszéd. A magyar nyelv sajátossága, hogy viszonylag lassú. A megfelelő tempó is befolyásolja a beszédet, hiszen ha túl gyors, nehezen követhető a mondanivaló, ha túl lassú, szinte elaltat. A beszéd gyorsaságát befolyásolják a beszélő pszichés sajátosságai, temperamentuma. Az érzelmek nagyszerűen tükröződnek a tempóban. A szünet a beszédfolyamat fontos része. Szerepe van az érzelmi telítettség érzékeltetésében. Kapcsolatban van a hangsúllyal, a szórenddel.

Típusai:

belégzési szünet

hezitációs szünet,

felhívási szünet

kifejező szünet

A hangszín a hang azon sajátossága, mely alapján az azonos erősségű és másságú hangok megkülönböztethetők egymástól. Az alaphang és a felhangok számának és intenzitásának aránya adja. A beszélő beszédszervei határozzák meg, de a beszélő érzelmei is befolyásolják. Az egyénre leginkább jellemző sajátosság. Árnyalati gazdagsága befolyásolja a hangsor tartalmát, jelentését.

A verbális kommunikáció szabályai

1. A verbális kommunikációban nagyon sok sematikus, formális elem van, ami építőkockaszerűen kapcsolódik be a különböző stratégiákba, és bizonyos helyzeteket rögzít, a figyelmet tereli, védekezést, elhárítást stb. szolgál. Ezeknek az úgynevezett gambiteknek mintegy metakommunikatív jelentésük van, mert a közvetlen szövegszintnél elvontabb információkat hordoznak. E nyelvi fordulatok értelme és hatása is öntudatlanul érvényesül. E kérdésre még visszautalunk a metakommunikáció tárgyalásánál. 2. A tág kontextuális térben olyan témák is utalásos jelleget hordozhatnak, amelyek látszólag egyszerű közlések, nincs bennük semmilyen utalásos nyelvi támpont. Például párkapcsolatban vagy házasságban mindig funkciója van, ha valaki (a partner felszólító kérdése nélkül vagy élettörténeti beszámolás közvetlen kontextusa nélkül) korábbi partneréről beszél. Az ilyen közlésre a másik fél rendszerint úgy reagál, mintha utalásról lenne szó, anélkül, hogy ezt tudatosítaná. Nagyon elvont és általános metakommunikatív funkciót hordozhat az ilyen közlés (ismét a metakommunikáció problémakörében fogjuk ezt tovább tárgyalni). 3. A mindennapi emberi kommunikációs helyzetekben összetett hatások érhetők el bizonyos témák, jelentéstartalmak, összefüggések és problémák elhallgatása révén. A nem beszélés valamiről nagyon sokoldalú funkciókkal bírhat. A nyílt kommunikáció az utóbbi évtizedek társadalomtudományában a társadalmi és interperszonális problémamegoldás kívánatos útjának minősül, és mintegy általános megoldásként ajánlják a szakemberek. Bár ez általában igaz, egyes esetekben a kommunikáció korlátozása bizonyos témákkal kapcsolatosan nagyon fontos lehet.

Pszicholingvisztika

Az a tudományág, amely a nyelv használatának, megértésének, produkciójának és elsajátításának mentális mechanizmusait vizsgálja. A nyelv használata és megértése legtöbbször erőfeszítés nélküli és automatikus. Inkább csak akkor figyelünk fel rá, ha valami a szokásostól eltérő módon működik: ha a nyelvi képesség sérül, ha gye­re­kek­hez be­szé­lünk, ha nem értjük, amit a másik mond, ha nem jutnak eszünkbe a szavak. A pszicholingvisztika a nyelvhasználat természetes folyamatait ta­nul­má­nyozza, de az is érdekli, hogyan tanuljuk meg a nyelvet, valamint hogy a nyelv milyen szerepet játszik gondolkodásunkban. A pszicholingvisztika gyökerei egyrészt a strukturális nyelvészetben, másrészt a kísérleti és kog­nitív pszichológiában rejlenek, önálló tudományként az 1950-es évek má­so­dik felétől indult fejlődésnek. Módszertanában megfigyeléses és kísérleti ada­tokra támaszkodik. Főbb kutatási témái a következők: Produkció: Hogyan fordítjuk le az átadni kívánt információt hanghullámokra, kézjelekre vagy betűkre? Megértés: Hogyan észleljük és ismerjük fel a beszédet? Az akusztikus vagy vizuális jelzést hogyan értelmezi nyelvileg a hallgató vagy olvasó? Elsajátítás: Hogyan sajátítja el a gyerek ezeket a képességeket anya­nyelvének megtanulása során, és hogyan terjesztheti ki ezeket más nyel­vekre? Nyelvi zavarok: Mi okozza a beszéd és a nyelvi feldolgozó rendszer átmeneti vagy állandó zavarait? Nyelv és gondolkodás: Hogyan hat egymásra a nyelv és a gondolkodás, meghatározza-e egyik a másikat? Számít-e az, hogy milyen nyelvet beszélünk, abban, hogy hogyan gondolkodunk? Neurolingvisztika: Hogyan valósítja meg a nyelv és a nyelvi feldolgozás kognitív architektúráját az emberi agy, mi a nyelvi fakultás agyi-funkcionális ar­chi­tektúrája? Mik a nyelv biológiai alapjai és hogyan alakult ki az evolúció folyamán?

A pszicholingvisztikáról link

Verbális kommunikációról link