Iskolaérett az a gyermek, aki képes arra, hogy vele egykorú társaihoz alkalmazkodjon, közösen új ismeretanyagokat sajátítsanak el. A gyerekek általában hat, hat és fél éves korukra érik el ezt az értelmi szintet. Az iskolaérettség szomatikusan azt jelenti, hogy a gyerek fizikailag elég fejlett. A fiúk testtömege legalább 18, 5 kg, a lányoké legalább 18 kg, a fiúk testmagassága 111 cm, a lányoké legalább 110 cm legyen. Vannak, akik családi adottság miatt nem érik el a megfelelő méreteket, itt szükséges a testarányok vizsgálata. A testi és a szellemi fejlődés egymástól el nem választható, ezért van nagy szükség a fizikai vizsgálatokra. Az iskolás gyermekformára az a jellemző, hogy a fej a testhez viszonyítva kisebb, az alkat karcsúbb, a végtagok nyúlánkak, az izomcsoportok kezdenek kialakulni. A gerinc fiziológiás görbületének kialakulásával megváltozik a testtartás is. Az iskolaérett gyermek mozgásai összerendezettek, alkalmasak a finomabb mozgások végzésére is. A gyerekek ebben a korban igen mozgékonyak. Azonban tudniuk kell ezt a mozgékonyságot kordában tartani, ha azt kívánják tőle, hogy üljön nyugodtan, és figyeljen, meg kell ezt értenie, és tudnia kell elsajátítania a kitartást. A pszichés alkalmasság kritériumai a beszédfejlettség, az értelmi fejlettség, az érzelmi és akarati fejlettség, és a munkára való képesség. A gyereknek ekkorra már folyékonyan kell tudnia beszélni, a hangokat helyesen ejti, megérti, amit mondanak neki, és ki tudja magát fejezni. A beszédfejlettség szoros kapcsolatban van a gondolkodás fejlettségével. A munkaérettség magában foglalja a feladattudatot, monotóniatűrést, teljesítményigényt. A gyerekeknek szükséges alkalmazkodóképességgel is rendelkezni, hogy be tudjanak illeszkedni az osztályközösségbe, és együtt tudjanak dolgozni, játszani társaikkal. Azok a gyerekek, akik óvodába jártak, ez nem jelent majd akadályt. Ha a szülők már korábban nagyobb önállóságra nevelték a csemetét, az jó szolgálatot tesz az iskolában, hiszen itt nem tud mindenkivel külön foglalkozni a nevelő.
Az iskolaéretlen gyermek
Az iskolaérettségi vizsgálatok során fény derülhet olyan betegségekre, melyeket esetleg korábban nem vett észre a szülő. Leginkább olyan gyerekeknél fordul ez elő, akik nem jártak óvodába, akik gondozása nem volt megfelelő. Ha testileg elmaradott a gyerek, meg kell találni ennek az okát. Ez lehet koraszülöttség, fejlődési rendellenesség, krónikus betegségek, stb.. A felderítés és a szakszerű kezelés segíthet abban, hogy a gyermek a következő évben bekerülhessen az iskolába. Az évhalasztáson kívül lehetőség van a gyereket korrekciós osztályba íratni. Itt a gyerekek 10-15 fős osztályba kerülnek, ahol a pedagógus fokozottabban tud figyelni mindenkire. Az első hónapokban itt játékosabb az oktatás, nem fegyelmezik annyira a gyerekeket, hogy lassan-lassan szokjanak hozzá az iskolához, annak szabályaihoz. Lényegében a normál első osztály anyagát sajátítják el, csak jobb körülmények között. Ha a korrekciós osztályban a gyerek megtanulta az alkalmazkodást, a második osztályt már „rendes” körülmények között folytathatja. Súlyos érzékszervi fogyatékosság esetén, mint a süketség, vakság a gyermek speciális iskolában tanulhat. Testi fogyatékosság esetén megoldás lehet még a magán úton való tanulás.