FONÓ

A fonó a női társasmunka legfontosabb alkalma volt. Többnyire az őszi behordástól a farsang végéig tartott. Szent Györgykor mindenképpen be kellett fejezni a munkát, mert úgy tartották, "hurka teremne a szöszben". A fonás kezdőnapja kötődhetett valamilyen jeles naphoz. A fonó több hónapos életét befolyásolták az ünnepek, jeles napok is. Így például Katalinig énekeltek, táncoltak, adventtől karácsonyig csendesebb időszak volt, majd farsang idején érte el a fonóbeli szórakozás a csúcspontját, amikor különféle dramatikus játékokat adtak elő.
Voltak tilalmas napok, melyeken tilos volt a fonás. Legismertebb a Luca nap (dec.13.), mert úgy tartották, hogy aki ilyenkor fonna, befonná a tyúkok fenekét, és azok nem tojnának. Ugyancsak tilalmas nap volt Borbála (dec. 4.) is. Göcsejben az a hiedelem élt, hogy Borbála bedobná az orsót az ablakon. Általában tiltották a fonást szombaton is.
A fonás legrégibb eszköze a guzsaly, melyet ritkábban a hónuk alá fognak, többnyire talpára ülnek, míg másutt talpat készítenek alá. Nagyon sok közülük faragott, gazdagon díszített, amit a legény ajándékozott szeretőjének. A rúd felső részére kötik a fonásra előkészített szöszt, melyről bal kézzel eresztik és állandóan nyálazva sodorják a szálat, míg a jobb kézzel egyenletesen az orsóra tekerik. A 18. század végén jelent meg a kerekes guzsaly, a rokka, de csak lassan szorította háttérbe a guzsalyt, egyes helyeken pl. a Bodrogközben, meg sem honosodott. A kész fonalat egyágú kézi, vagy négyágú hajtható motollára tekerik fel, mely egyben már mérést is jelent. A fonóknak különböző fajtái voltak:

• korcsoportok szerint: asszonyfonók, asszony- és lányfonók vegyesen, és külön lányfonók;
• helyszín szerint: mindig más háznál fontak vagy egy időre közösen béreltek házat;
• a munka jellegét tekintve: az ún. kalákás fonókban mindenki a háziasszony fonalát fonta, ennél általánosabb volt, amelyikben mindenki a magáét fonta, s legfeljebb bizonyos napokon a helyet adó gazdasszonyét.

A fonóbeli ételeket, a világításhoz szükséges petróleumot, a fűtéshez a fát a fonóba járók közösen adták össze.
A fonóba járás kötelező volt, az elmaradókat felkeresték, kikolompolták, taligán húzták el a fonóba. A legények nemcsak a megjelenésüket, hanem a lányok munkáját is ellenőrizték. Ismert módszer volt az ún. kulcspróba. A hanyagul fonó lány szöszéből csak sokára hullott ki az eldugott kulcs. A fonónak meghatározott rendje volt, ez érvényesült az ülésrendben is. A borsodi fonóban például a fal mellett helyezkedtek el az új fiatalok, a szélen az ajtónyitogatók, kitüntetett helyet kaptak a szorgalmasok vagy a mesélők. Azokon a napokon, amikor a legények is ott voltak a fonóban, a kemence köré, vagy a lányok mellé ültek beszélgetni, tréfálni.
A fonóban a házasság- és férjjósló eljárásokat közösen végezték. Ha valaki véletlenül magasra kötötte a szöszt, úgy vélték, sokáig nem megy férjhez. A jóslás egyik legismertebb módja a meggyújtott kenderkóc. Az Ormánságban, Kalotaszegen, a borsodi fonókban három csepűbábot állítottak, a középső a lányt jelképezte, a két szélső a legényeket. A lányt jelentő bábot meggyújtották, s amelyik a két szélső közül ettől nem gyulladt meg, azt jelezte, hogy az illető legény nem szereti a lányt. A kenderkóc meggyújtásakor Galgamácsán párosító, kiházasító énekeket énekeltek. Hangosan kiáltották annak a legénynek a nevét, akit szerettek volna, ha eljönne: "Potty ide Kuruc Jóska!" A tűz körül guzsallyal táncoltak:
A fonó volt a téli szórakozás és játék fő színtere. A fonóban helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, s főként a játékoknak. Ezeket a lányok részben maguk között, részben pedig a legényekkel együtt játszották.
A leányjátékok az ügyességet fejlesztő, testedző játékoktól az énekes, táncos változatokig terjedtek.

• A testedző játékok általában valamilyen munkamozzanatot utánoztak: kendertörést, tilolást, motollálást, lisztőrlést, köszörülést, olajütést, diótörést stb. A motollálás nagy ügyességet kívánó játék. Ketten, egymásnak háttal térdre-könyékre támaszkodva hidat alkottak. A harmadik kézen állt, a negyedik megfogta derekát, megemelte úgy, hogy a keze ne érje a földet, amaz is átkulcsolta az ő derekát. Ekkor átlendültek a motolla törzsét képező hídon úgy, hogy most az került álló helyzetbe, aki az előbb fejjel lefelé volt. Ezt egyre gyorsabban csinálták, míg "eltört" a motolla. Bódva völgyén Cserehát vidékén a malmocskáztak: "Egy lány a fonóház közepén egy kisszékre támaszkodott. hozzáguggolt. Ő volt a malom garatja. Társai lefedték lepedővel. Ezután az egész társaság, mint malom működésbe lépett. Fedőket dörzsölgettek össze ütemesen, szakajtókat ütögettek kezükkel ....a tűzhelyet ütögették kutaccsal (=piszkavassal) A garat pedig oldalát, hátát, farát a zaj és közben dalolt nóta ütemére ringatta, rázogatta. Vállára a többiek egy kis lisztet szórtak, ami apránként lerázódott, lepergett a lepedőn. Ekkor egy-két lány fakanalakkal hozzálépett és kapargatta le a faráról a lisztet."
• Az ügyességi próbák közé tartozott a fonóverseny: lapáton izzó szenet járattak körbe, minden szál lefonása után arrébb tolták, a parázs egyre lohadt, egyre gyorsabban kellett fonniuk. Akinél elhamvadt, annak büntetésből vagy az asztal vagy a szék alatt kellett átbújnia.
• Az utánzó játékok közül általánosan ismert volt a pl. a vonatozás: sorban földre ültek szétterpesztett lábbal, kezüket az előttük álló vállára tették, ütemesen jobbra-balra dőltek, közben valamilyen mondókát mondogattak: pl. "Megy a gőzös, megy a gőzös, ripeg, ropog a kereke."
• Az egyik legelterjedtebb mérkőző játék a csizmaszárazás: ketten egymással szemközt a földre ültek, jobb kezükben levetett csizmájukat tartották, egyikük hirtelen hanyatt dőlt, a másik a hátsó részére ütött, majd ő dőlt hanyatt.
• Népszerűek voltak a kitalálós vagy beugratós játékok is. Pl. Itt a cica... úgy zajlott, hogy körben a földre ültek felhúzott térddel. Tányért, vagy csomóra kötött kendőt csúsztattak a lábuk alatt. A kör közepén állónak ki kellett találnia, hogy kinél van.

A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas életében. A legények az ún. legényjáró napokon keresték fel a fonókat. A leányfonókban alig várták a legények érkezését, ezért mindenféle praktikákkal igyekeztek odacsalogatni őket. "Ha hosszalják a legények kimaradtát, egy leány seprőt vesz, s minden társa előtt söpör, kérdvén, kit söpörjön oda? A kérdezett szeretőjét nevezi meg. Ekkor amaz egyet toppant a seprővel mondván, hogy a nevezett legény mindjárt ott teremjen." A fonóban a mások előtt való ölbeültetés és a csók megengedett volt, holott a hagyományos falusi szokások szerint az utcán még jóformán egymás mellett sem mehettek a lányok és a legények.
A fonóbeli udvarlás kedvelt formája volt az orsó leverése. A leesett vagy levert orsót csókkal kellett visszaváltani. Ha elmaradt a csók, a legények bosszút álltak, például a borsodi fonóban a fonalat lemotollálták, a szöszt vizes vályúba dobták. Ezt idézi az alábbi lírai dal, amelynek változatai főként Csíkban és Moldvában voltak elterjedve:
A legények és a leányok közös játékai főként a párválasztással voltak kapcsolatosak. A legnépszerűbb fonójátékok a "Megy a kosár...", "Fordulj bolha...", "Kútba estem...", "Tetszikezés, szomszédkázás..." voltak. Ezek közül a "Megy a kosár..." szövegkezdetű játék az egész magyar nyelvterületen ismert volt. Nógrádsipeken a "Fordulj bolha..." játékot úgy játszották, hogy egy legény leült egy székre és a többiekkel párbeszédet folytatott. Miután megnevezte a lányt, annak ha tetszett, ha nem a legény, meg kellett csókolnia.