SZENT IVÁN NAPJA (JÚNIUS 24.)

Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára, ő kereszteli meg Jézust. Az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. A nyelvünkben máig élő Szent Iván név a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet. Az ünnep elnevezései Zobor vidéken Virágos Szent János, Szeged környékén Búzavágó Szent János, Székelyföldön Keresztelő Szent János.
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A napfordulókat már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban és néhány közel keleti népnél, ezzel a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni. A keresztény egyház Szent Jánost tette a nap védőszentjévé, ünnepe az 5. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiájába építette és megszentelte a Szent Iván napi tüzet.
A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek fűződtek. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen és elősegíti a jó termést. A Szent Iván napi tűzgyújtásról a 15. század óta vannak hiteles adataink. A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Menyhén, Gímesen (Nyitra vármegye) virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden (Nyitra vármegye) a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán (Pozsony vármegye) vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát "mellfájás" ellen. Almágyon (Gömör-Kishont vármegye) tűzugrálás közben ezt kiáltották: "Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjék."