SZENT IVÁN NAPI TŰZUGRÁS

A Szent Iván napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt. Az e napi tűzugrásról a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak adatok. A szokás az északi ( Nyitra, Hont és Bars, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) és a déli peremvidékeken maradt fenn legtovább. Legszebb változatait Kodály Zoltán gyűjtötte a 20. század elején Zobor alján. A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett, melyet néhol a lányok gyűjtötték, és a tüzet is ők gyújtották meg.
A tűz meggyújtásának és átugrásának szertartásos módjai voltak. Csallóközben egy lány háromszor körüljárta és vízzel megszentelte a tűzrevalót, majd egy legény ugyancsak háromszor körbefutotta és égő fáklyával meggyújtotta. A szokás lényeges része a szerelemvarázslás: a tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek, erre utal a közismert szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének". Egyrészt a falu összes fiatalját összeénekelték, másrészt néhol már az ünnepet megelőző vasárnapokon is gyújtottak tüzet.
Kodály Zoltán a 20. század eleji zoborvidéki gyűjtése során az énekek alábbi sorozatát jegyezte le:
"1.Tüzét megrakáljuk..., 2. Világolj, világolj.., 3. Meggyullandó N:N. kőháza..., 4. Ki lovai vannak a nagy hegyek alatt?..., 5. Jelenti magát Jézus.., 6. Magas a rutafa..., 7. A virágok vetélkedése...,8. Hajtsad, rózsám, hajtsad... , 9. Ha a dió megérik... 10. Lassan csendíjjetek, ti apró diákok..., 11. Ha én volnék budai nemes asszony..., 12. Gyüjtöttem, gyüjtöttem... "
Az Ipoly mentén is szokás volt Szent Iván előestéjén a tűz átugrálása, Őrhalmon az 1920-as évek táján szűnt meg. A legények gyújtották a tüzet, amit a lányok, legények és a gyerekek is átugráltak. A lányok kifelé és hazafelé menet párosító énekeket énekeltek.