LUCÁZÁS (DECEMBER 13.)

A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket, mely az alábbi szöveggel kezdődött: Luca -Luca kity-kotty, tojjanak a tiktyok, luggyok! (azaz tyúkjaik, lúdjaik), majd termékenységvarázsló és jókívánságmondó szövegekkel folytatódott. Az ének és mondóka után szétszórták a konyhában a szalmát, majd várták, hogy a gazdasszony valami ajándékot (aszalt gyümölcsöt, almát, diót stb.) adjon nekik. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak. Ha nem kaptak adományt, fenyegetőztek: Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!
Hont vármegyében az un. Luca napi heverés volt szokásban, melynek kezdősorai az alábbiak: Acélt hoztam kenteknek, cin legyen táljuk, vas legyen fazekjuk, ólom legyen kanaljuk! Az ének végén leheveredtek a földre: Így heverjenek a tyúkok! szavak kíséretében. A lucázó fiúknak azért is örültek, mert a hiedelem szerint, ha fiúgyermek érkezett elsőnek a házhoz, szerencse lett a tyúkok körül, ha azonban nő jött volna, a tyúkok nem tojnak és nem kotlanak. Sőt, attól is féltek, hogy egész évben törni fognak a tányérok.