A perspektíva Masaccio Trinita-freskóján

A Brunelleschi által kikísérletezett lineáris perspektíva első, programszerű alkalmazását MasaccioTrinita-freskóján találjuk meg. A falkép a firenzei domonkosok főtemplomának, a Santa Maria Novellának a bal oldali mellékhajójába készült, valószínűleg 1424 körül. Egyetlen monumentális, reneszánsz építészeti keretbe foglalt tere egy valóságos kápolnát imitál, amelyben a különböző térrétegekben jelennek meg az egyes figurák. A szereplők hierarchikus alárendeltségét éppen a perspektíva támasztja alá. A festett építészeti keretet a kutatás nem véletlenül tulajdonítja Brunelleschinek: Masaccio barátja volt, aki, mint láttuk, kikísérletezte a térábrázolás módszerét, és ő volt az az építész, akinek stílusát e festett architektúra követi. A freskó témája a Szentháromság. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármas csoportján kívül, a keresztre feszített Krisztus két oldalán Mária és Evangélista Szent János áll, előttük pedig a donátor házaspár térdel. E jelenet alatt, egy illuzionisztikusan megfestett oltárasztal mögött, grisaille technikával megfestve, egy csontváz látható, amely egyes értelmezések szerint az emberiséget szimbolizálja.

A freskó az egyenyészpontos lineáris perspektíva legszigorúbb szabályai szerint lett megszerkesztve, a bekarcolt enyészvonalak közelről nézve ma is láthatók a freskón. A horizont vonala a néző valóságos szemmagasságának megfelelően, a főjelenet alsó szintjén, a lépcső magasságában lett kijelölve, az enyészpont pontosan ennek felezőpontjában helyezkedik el. Ennek megfelelően, a mély, kazettás dongaboltozattal fedett, és kannelúrás pilaszterekkel, illetve az árkádívet tartó féloszlopokkal keretezett, fiktív kápolna tere erősen alulnézetből jelenik meg. A középtengelyt a Szentháromság alakjai uralják, az Atya és a Fiú között, mintegy kapocsként (vinculum) helyezkedik el a Szentlélek galambja. A megfestett építészeti tér olyan pontos, hogy annak hosszmetszete is kiszerkeszthető. Ebből kiderül, hogy a kétszintes kápolnatérben leghátul, az emelvényen áll az Atya, és előtte áll a kereszt, a Megfeszített alakjával. Mária és János még e kápolna terén belül, de a nézőhöz közelebb áll. Az átmenetet a kápolna fiktív tere és a néző valóságos tere között a két donátor alakja teremti meg. Ők ugyanis már a szent téren kívül, tehát valójában a valóságos templomtérben térdelnek a lépcsőn. A perspektíva pontos alkalmazása tehát lehetővé tette Masaccio számára, hogy a festmény teológiai tartalmát pusztán e komponálási módszer segítségével ragadja meg.

Masaccio: Trinitá (Szentháromság)