Az udvari művészet fogalma

Az itáliai reneszánsz művészet kibontakozása elválaszthatatlan a fejedelmi udvarok udvari kultúrájától. Az uralkodók körül kialakult, meglehetősen zárt környezetben, egymás mellett alkottak a művészek és humanisták, és ez tette lehetővé e kulturális és hatalmi központokban a humanista kultúra és a reneszánsz művészet egyidejű kibontakozását. Nagymértékben hozzájárult ehhez, hogy az udvarokban a művészek mentesültek a városi céhes kötöttségektől és gyakran magasabb társadalmi státust érhettek el. Az udvari művészet virágzása nem a reneszánsz sajátossága. 1400 körül, amikor Európában az internacionális gótika stílusa volt a meghatározó, Dijon, a burgundiai herceg székhelye, vagy korábban Avignon, Prága hasonló szerepet töltöttek be. Az átmenet tehát fokozatos, és a 15. század első felének udvaraiban gyakran egymás mellett látjuk a két stílus, a késői gótika és a reneszánsz jelenlétét. Új jelenség viszont, hogy a humanistákhoz hasonlóan maguk a művészek is egyre alaposabban tanulmányozták az antik világ írásos és tárgyi emlékeit. Itália kisebb hercegségeiben ezért, elsősorban az uralkodói reprezentáció szolgálatában, olyan környezet alakulhatott ki, ahol a kor jelentős egyetemein oktató humanisták és a városok és udvarok között vándorló művészek közvetlen kapcsolatba kerülhettek egymással.