Raffaello helye

Raffaello, akit az itáliai érett reneszánsz, a cinquecento festészet egyik legkiemelkedőbb művészegyéniségének tartunk, rövid élete alatt nagy utat járt be. Mindössze húsz évet átfogó életműve alatt a késő quattrocento umbriai hagyományaiból kiindulva, Firenzében elsősorban Leonardo komponálási módszeréből merítve, majd Rómában a michelangelói tanulságokkal felvértezve az érett reneszánsz stílus egyik megformálójává vált. Késői művein pedig ennek a harmónikus és kiegyensúlyozott, ideálisan szépnek tartott stílusnak a felbontását láthatjuk, és ezzel a manierizmus festészetének egyik előkészítője volt. Életműve tehát egyrészt átmenetet jelöl, másrészt szintézist. Művészetében, saját elbeszélése alapján is, az ideális szépséget kereste, amelynek révén stílusa soha nem vált eklektikussá. E szintézis az umbriai és firenzei hagyományok ötvözését jelenti, amelyből a század egészére meghatározó életmű jött létre. Raffaello nem csak római tanítványai, hanem a későbbi nemzedékek számára is követésre méltó mesterré vált. Kompozícióit gyakran másolták, a 16. század végén a barokk festészetet előkészítő Carracci festőcsalád tagjai gyakran használták fel Raffaello műveinek egyes elemeit. A 19. században pedig, részben Vasari nyomán, szinte mitikus figurává vált, akinek képeit, mint híres Madonna della sedia című tondó-képét, szinte vallásos tisztelet övezte. Ezért is érthető, hogy a 20. század elejének egyik legnagyobb művészettörténésze, Heinrich Wölfflin, a stílustörténeti és stíluskritikai iskola atyja, Michelangelo korai és Leonardo érett korszakának művei mellett Raffaellót tekintette az érett reneszánsz művészetet, általa Klassische Kunst-nak, azaz klasszikus művészetnek nevezett stílust megteremtő triász tagjának.

Raffaello: Madonna della sedia