Dúc: az a fa- vagy fémlap, amelynek domború (magasnyomás) vagy homorú (mélynyomás) felületéről a mintát nyomják vagy préselik. A mézeskalácshoz, kályhacsempéhez, dombornyomatos könyvkötéshez stb. használt formát is dúcnak hívják.

Ezüstvessző: pergamenre vagy érdes felületű papírra ezüstből készült vesszővel rajzolnak. A fém világos szürke nyomot hagy, a vonalak idővel besötétednek és barnulnak. Rendkívül finom hatású rajzot lehet vele készíteni. Más fémet (ólom, ón, vas) is használnak ilyen célokra.

Fametszet: magasnyomású sokszorosító eljárás. A művész egy gondosan simára csiszolt falapra (dúc) rajzolja a kívánt képet, majd a vonalak közét vésők segítségével bemélyíti. Az így elkészített dúcot festékkel behengereli, és prés segítségével nyomatot készít róla.

Kódex: kézzel írott könyv, pergamen lapok ívekbe fűzve. Eleinte papirusz alapanyagra készültek (tekercsek), melyeket később a pergamen váltotta föl, míg a nyomtatás feltalálásával ezeket teljesen ki nem szorították az olcsóbb, papírból készült könyvek. Kötéstáblája készülhetett fából, bőrből, bársonyból, selyemből, faragott elefántcsontból, és a sarkokat olykor drágakővel kirakott fémveretek díszítették. Tartalma szerint lehet egyházi használatra készült mű, Biblia, vagy világi: lovagregény, dalok gyűjteménye, zenei mű (kottákkal), antik szerzők művei.

Krisztus feltámadása: Krisztus keresztre feszítése utáni harmadik nap megjövendölt eseménye. A szinoptikus evangéliumok a húsvétvasárnap eseményeiről írnak, a feltámadásról magáról nem. Művészeti ábrázolása a 13. században jelent meg, legtöbbször, amint Krisztus az alvó katonák között kilép a sírból.

Magasnyomás: a grafikai sokszorosító eljárásoknak az a csoportja, amelynél a megjeleníteni kívánt rajz vagy betű emelkedik ki a nyomóformából. Legismertebb fajtái a betűnyomás, a fametszet és a linóleum-metszet.

Mélynyomás: a grafikai sokszorosító eljárásoknak az a csoportja, amelynél a rajzot adó pontok és vonalak bemélyednek a nyomóforma felületébe. A nyomtatás során a befestékezett formát letörlik, így csak a mélyedésekben ül meg a festék. Az erős préselés következtében a papír kissé benyomódik a mélyedésekbe, és “kiemeli” onnan a festéket. A legismertebb mélynyomó eljárások a rézkarc és a rézmetszet.

Miniatúra (latin, minium: cinóber, vörös festék) eredetileg a kéziratok szövegének cinóbervörös festékkel való díszítését jelentette. Általános értelemben a rotulusok és kódexek, pergamen vagy papír alapjára ecsettel felvitt, általában temperával, illetve arannyal (laparany vagy aranyfüst) festett figurális és ornamentális díszítést jelöli. A könyvnyomtatás megjelenése után, a 15. század második felében a nyomtatott lapok keretdíszeit is gyakran díszítették miniatúrával. A leggazdagabb miniatúradíszítést a középkorban általában a liturgikus kódexbe (missálé, psaltérium, breviárium Biblia stb.) festették. Nem szabad összekeverni a „miniatűrrel”, mely lényegesen későbbi, a 18-19. században népszerű, kis méretű festményt jelent. Ez a szó a latin „minimus” =legkisebb szóból ered.

Niello: Az arany vagy legtöbbször ezüst felületébe bevésik a díszítés kontúrvonalát, melybe egy speciális, ezüstből, ólomból, bóraxból, kénből, rézből készített keveréket tesznek. Ezt beleégetik, lecsiszolják, mely fekete rajzolatot ad a fémfelületen.

Papír: a kínaiak találták fel, készítésének módjáról az első írásos feljegyzés Kr.u. 105-ből ismert. Európába arab közvetítéssel jutott el, ők főleg rongyból készítették. A 12.-13. századra már általánosan elterjedt, a 14. században elsősorban az egyetemi oktatás céljára készítettek kódexeket papírból. Készítése: növényi rostokat tartalmazó anyagokat alaposan összedarálják, a vízzel kevert masszába szitát merítenek, majd a fennmaradt réteget megszárítják. Ez a merített papír.

Rézkarc: mélynyomású grafikai eljárás. A sima rézlapra vékony fedőréteget – úgynevezett aszfaltréteget – visznek fel, majd ebbe karcolják a kívánt képet. Ezután a lapot savval maratják, ami csak a karcolt részeken érvényesülhet. A vonalak mélysége a savban töltött időtől függ. A vékonyabb, finomabb vonalakat újabb aszfaltréteggel vonják be, a vastagabbakat tovább maratják.

Rézmetszet: a legrégibb mélynyomású grafikai eljárás. A rajzot a metsző különböző vésőkkel vési közvetlenül a rézlemezbe. A lemez árkaiba juttatott festéket puha, nedves papírra préselik. A niello-technikából fejlődött ki, és az ötvösmesterek műhelyeiből terjedt el.

Szénrajz: érdes felületű papírra faszén rudacskával készített rajz. A faszenet úgy készítik, hogy a vékony farudakat levegőtől elzárva izzítják (például agyagba burkolva égetik). Rajzolószénhez leggyakrabban használt fafajták a hárs, fűz, szilva, birs.

Szignatúra:művészjelzés, az alkotónak a műtárgyon vagy annak elválaszthatatlan tartozékán elhelyezett saját kezű, teljes név-, vagy betűaláírása, vagy megszokott jelvényének elhelyezése.

Tus: rajztollal és fekete festékkel készített ábrázolás, illetve a festék neve. A kínaiak már Kr.e. 2500 körül használták a koromtust, amelyet különböző anyagok (fa, csont, zsiradék, gyanta, magok) égetésével kormot állítottak elő, és ezt kötőanyaggal és vízzel keverve használták. Színes tust őrölt kőzetek vagy fémek hozzáadásával készítettek. Európában a 20. század népszerű tusfélesége a tintahal váladékából nyert szépia volt.