A reneszánsz építészet kezdetei

Firenzében a 15. század elején kibontakozó humanizmus az irodalom, a festészet és a szobrászat mellett az építészetre is hatással volt. Hasonlóan a költőkhöz, festőkhöz, szobrászokhoz, az építészeknek is megváltozott a társadalmi helyzete, megbecsülése. Az ókorból fennmaradt építészet-elméleti irodalom (Vitruvius) hatására kezdett kialakulni a reneszánsz művészetelmélet, ezáltal az építészet humanista tudomány lett: az antik romok tanulmányozása éppoly megbecsült tudományos munka lett, mint a görög és latin irodalommal foglalkozó filológia. A humanista műveltségű építészek Itáliát járva leírták, felmérték, rajzaikon pontosan megörökítették a római emlékeket, hogy ezáltal megismerjék a tökéletes formákat és számtani, mértani ismereteik segítségével leszűrjék a tökéletes arány-elveket. Így megszerzett ismereteiket tudományos értekezések, traktátusok formájában adták közre. Ezek a művek az építészetnek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati követelményeit is magukban foglalták. A bennük leírt -és a kora-reneszánsz épületeken alkalmazott- szerkezeti megoldások alapvetően nem változtak a gótika óta. A tagozatok új formái (oszlopok, párkányok stb.) azonban már a római épületek ismeretéről tanúskodnak. E két építészeti hagyományt teljesen új szerkesztési elvek és arányrendszer szerint egyesítették, megteremtve a reneszánsz építészeti stílust.