Tananyag választó:
Bellini, Gentile

Bellini, Gentile (1435 k. – 1507): Velencei festő. Apja, Jacopo Bellini műhelyében tanult, és legkorábbi művei, köztük a padovai Santo Gattamelata-kápolnájába készített triptichon (1459/60) is közös munkájuk volt. Önálló működése 1465–től dokumentálható, ekkor készítette a boldog Lorenzo Giustinianit ábrázoló, egészalakos profilképét (Velence, Gallerie dell’Accademia). Stílusa, amely négy évtizedes munkássága alatt alig változott, mindvégig jellegzetesen lineáris maradt. Legjelentősebb művei a velencei scuolák számára, gyakran más művészekkel (Giovanni Bellini, Giovanni Mansueti) közösen festett, nagyméretű vászonképekből álló, narratív képsorozatai voltak, amelyek általában a megrendelő intézmény védőszentjének életét mutatják be. 1474–ben elnyerte a megbízást, hogy a Palazzo Ducale nagytermének (Sala del Maggior Consiglio) díszítését folytassa. A III. Sándor pápa életét ábrázoló vászonképek és a velencei dózsékról festett portrésorozata az 1577–es tűzvészben teljesen elpusztultak. A Scuola di San Marco számára festett hatalmas vászonképen (Körmenet a Szent Márk téren, 1496, Velence, Gallerie dell’Accademia, 367x745 cm) az előtérben megjelenő sokalakos figuracsoportot a háttér, a San Marco székesegyház rendkívül aprólékosan, valósághűen és pontosan megfestett főhomlokzata ellensúlyozza. Portréfestőként a kor politikai életének jelentős alakjait festette meg. 1479–ben diplomáciai küldetésen vett részt Konstantinápolyban, ekkor festette a II. Mohamed szultánt ábrázoló portrét (London, National Gallery). Egyik legkiemelkedőbb műve a budapesti Szépművészeti Múzeumban található: Catarina Cornaro egykori ciprusi királynő képmása.

Bellini, Giovanni

Bellori, Giovanni Pietro (1615-1696): A barokk művészetelmélet jelentős alakja.X. Kelemen pápától a római antikvárius megtisztelő címet kapta, a svéd királynő könyvtárosa volt. Poussin barátja lett, s ez a barátság befolyásolta elméleti nézeteit is, szintén a 17. századi klasszicizálás híve és hirdetőjeként. Vasari mintájára életrajzgyűjteményt írt kortársairól, amely 1672-ben jelent meg, s bevezetője az 1664-ben tartott akadémiai előadásának szövege lett.