Donatello szobrászata

A quattrocento szobrászatának legsokoldalúbb alakja volt Donatello. Dolgozott márvánnyal és bronzzal, készített szabadon álló és fülkébe szánt szobrot, elsőként elevenítette fel a monumentális bronz lovasszobor műfaját, a reliefplasztika terén pedig Ghiberti méltó társa volt. Legkorábbi munkái nagy firenzei állami megrendelésekhez kötődnek. A dómhomlokzatSzent Jánosfigurája és az Orsanmichele fülkeszobrai után ő készítette a Campanile ótestamentumi prófétáinak márvány alakjait. A firenzei köznyelvben csak Zucchonénak, tökkelütöttnek becézett, valószínűleg Habakuk prófétát ábrázoló szobrának monumentális egyszerűsége, kopasz fejének szinte karikaturisztikus realizmusa már túlmutat az antik szobrászat utánzásának igényén. Köpenyének súlyos redői enyhén megemelt bal válláról lendületesen hullanak alá, miközben szabadon hagyott jobb karjának mozdulata teszi kiegyensúlyozottá a kompozíciót.

A korareneszánsz antikizáló tendenciái közé tartozik a szabadon álló szobor műfajának felélesztése. Donatello valószínűleg Cosimo de Medici megrendelésére készítette azt a bronz Dávid-szobrot, amely eredetileg a család városi palotájának, a Palazzo Medicinek a belső udvarán állt, magas márvány talapzaton. A szobor témaválasztása azért érdekes, mert Dávid Firenze emblematikus figurája volt, a városi öntudat, a köztársasági eszme kifejezője a 15. században. Cosimo művészeti reprezentációjának sajátos eleme tehát, hogy a Firenzét szimbolizáló Dávid-szobrát saját palotájában állíttatta fel. Donatello korábban is készített márványból Dávid-szobrot, de azt a firenzei köztársaság megbízásából tette, és azt a művet a Palazzo Vecchióban állították fel. A bronz Dávidaz antikvitás óta talán az első teljesen szabadon álló, nem belső térbe készült aktszobor. A bibliai hős fiatalságát testének szinte nőies lágysága érzékelteti, és antikizáló kontraposzt beállítása teszi körüljárhatóvá. Enyhén lefelé fordított arca, amelyet szokatlan, hegyes végű kalapja részben eltakar, arra enged következtetni, hogy a szobor viszonylag magas talapzaton állt. A szobor azt az epizódot ábrázolja, amikor a gyermek a legyőzött filiszteus kardjával már lefejezte Góliátot: bal lábát az ellenség fejére helyezi.

Donatello legösszetettebb szobrászati alkotása a padovai ferences bazilika, a köznyelvben csak Santo-ként emlegetett templom (Sant Antonio) főoltára volt. A műegyüttes mai állapotában csak a szobrokat tartalmazza, de eredetileg egy reneszánsz építészeti keretbe voltak foglalva a bronz alakok, és alattuk helyezkedtek el a széles bronz domborművek. Az egészalakos bronzszobrok közül középen a szigorú szembenézetre komponált, ölében gyermekét tartó Madonna látható, két oldalán pedig a szentek sorakoznak. Az oltár, szabadon álló szobraival teljesen új típust képvisel, lényegében a festészetből ismert sacra conversazione formáját ülteti át háromdimenziós formába. A főoltár talapzatához illesztett bronz domborművek, amelyek Szent Antal csodatételeit beszélik el, a korareneszánsz reliefszobrászat kiemelkedő emlékei: a mozgalmas kompozíciók a tér mélységét hűen érzékeltető, perspektivikusan rövidülő építészeti környezetben bontakoznak ki.

Donatello firenzei és padovai művei nagy hatással voltak korának művészeire. A Santo domborművei Mantegna festészete számára nyújtottak kompozícionális és formai előképeket, Firenzében pedig a század közepén színre lépő új szobrász-generáció, elsősorban a Rossellino-testvérek (Antonio és Bernardo), valamint Desiderio da Settignano köszönhettek sokat a donatellói, antikizáló stílusnak.

Donatello: Habakuk próféta ("Zuccone")

Donatello: Dávid