Tananyag választó:
Életrajz gyűjtemény
Eszköztár:
Andrea del Castagno

Andrea del Castagno (működött 1442 k. – 1457):Firenzei festő, a Masaccio utáni korai reneszánsz festészet jelentős képviselője. Kortársaihoz hasonlóan (Paolo Uccello, Domenico Veneziano), a centrális perspektíva pontos alkalmazása jellemzi műveit. Főműve a firenzei Sant’Apollonia templom refektóriumának freskói (Utolsó vacsora), valamint a firenzei dómban, Uccello hasonló műve mellé (Sir John Hawkwood) festett lovas emlékműve (Niccolo da Tolentino, 1456), illetve a Villa Carducciba festett Uomini famosi (Híres emberek) egészalakos portréciklusa, közte Ozorai Pipó (Pippo Spano) alakjával. Stílusára, plasztikus figuraképzésére, Donatello szobrászata nagy hatást gyakorolt.

Angelico, Fra

Angelico, Fra (Fra Giovanni da Fiesole, Beato Angelico) (1400k – 1455): Firenzei festő és miniátor, a korai quattrocento festészet kiemelkedő alakja. Korai művein, elsősorban miniatúráin mesterének, Lorenzo Monacónak az internacionális gótikában gyökerező, élénk színvilágú és részletgazdag stílusa tükröződik. Korai festményei azután készültek, hogy 1418-ban belépett a domonkos rendbe és a fiesolei kolostorban tartózkodott (Trónoló Madonna gyermekével és domonkos szentekkel, Fiesole, San Domenico, 1428-30). 1436­-ban ment át a Cosimo de’Medici által felépíttetett firenzei San Marco kolostorba, melynek reneszánsz épületegyüttese ekkor épült fel Michelozzo Michelozzi tervei szerint. Az elkövetkező több mint tíz év során készítette azokat a vallásos elmélyülést szolgáló freskóit, amelyek a szerzetesi cellákban találhatóak (pl. Angyali üdvözlet, Noli me tangere, Krisztus színeváltozása, Királyok imádása Cosimo magáncellájában stb.) A freskók kivitelezésében tanítványai, Zanobi Strozzi és Benozzo Gozzoli is részt vettek. A San Marco oltárképén (Sacra conversazione) Szent Kozma és Damján alakjában Cosimo és Giovanni de’Medici rejtett portréit festette meg. (Firenze, Museo di San Marco, 1438-40) Ez az oltárkép a reneszánsz pala, az egyetlen, négyzetes táblára festett, egységes kompozícióval kialakított oltárkép-típus egyik első példája. Fra Angelico stílusának kettőssége abból fakad, hogy a Lorenzo Monacótól eredő internacionális gótika színvilágát és érzelmességét megőrizve, a masacciói új, reneszánsz stílus tömegalakítását átvette, és konzekvensen alkalmazta a lineáris perspektívát művein. Stílusfejlődése során a gótikus hagyomány egyre erőteljesebben adja át a helyét a reneszánsz stílusának. Oltárképei közül korai stílusát képviseli az Angyali üdvözlet (Madrid, Prado, 1430-2), a Mária megkoronázása (Firenze, Uffizi, 1430-35), Mária megkoronázása (Párizs, Louvre, 1430-32) és az Utolsó ítélet (Firenze, Museo di San Marco, 1432-5) oltár. Az utóbbi képen, a középtengelyben alul ábrázolt, nyitott sírok perspektivikus rövidülése a masacciói perspektíva alkalmazásának tudatosan hangsúlyos alkalmazása miatt érdemel figyelmet. Fra Angelico 1445-ben Rómába megy, mert az V. Miklós néven a pápai trónt elfoglaló domonkos rendi szerzetes, korábbi firenzei rendtársa (Tommaso Parentucelli) megbízza a vatikáni palota magánkápolnájának, a cappella Niccolinának a kifestésével (1477-9). A Szent Lőrinc és Szent István protomártír, diakónus szentek életét elbeszélő freskóciklus Angelico utolsó jelentős alkotása, amelyen a plasztikus tömegformálás és a reneszánsz architektúra-ábrázolás révén végkép eltávolodik a gótikus hagyományoktól