Jacopo Bellini

A 15. század első évtizedeiben Velence az internacionális gótika festészetének egyik fontos központja volt. A Palazzo Ducale nagytermének kifestésében részt vett Guariento, majd Pisanello is, és végül Gentile da Fabriano, korának egyik legünnepeltebb festője, mielőtt Firenzébe ment volna 1423-ban. Az Európa-szerte elterjedt stílust követték a helyi mesterek is, köztük Jacopo Bellini is, egészen addig, amíg az új stílus firenzei képviselői meg nem érkeztek a városba. Amíg ugyanis Bellini devocionális festményei a Gentile da Fabriano által közvetített gótikus stílus közvetlen, helyi átvételeként értelmezhetőek, úgy rajzai a firenzei reneszánsz első velencei emlékei. A firenzei stílus megismerését két művész jelenléte tette lehetővé. Paolo Uccello és Andrea del Castagno, különböző időpontban, de egyaránt részt vettek a San Marco székesegyház díszítésében. A templom egyik mellékkápolnájának, a Mascoli-kápolnának a mozaikjait azonban Castagno már Jacopo Bellinivel közösen készítette el, és elsősorban Castagnónak lehet tulajdonítani, hogy Bellini érdeklődése a perspektíva felé fordult. A velencei festőcsalád feje, Jacopo, igen hamar felfedezte az új stílus, elsősorban a perspektíva lehetőségeit. Műhelyének, köztük fiai számára készített vázlatkönyvének lapjai között igen sok olyan kompozíciót találunk, ahol ezt ékesen bizonyítja. A két vázlatkönyv rajzai később elkészíthető festmények számára készültek mintaként, de ezek a rajzok egyszersmind, mint önmagukban kész alkotások, Jacopo Bellini kísérleteiről, kompozícionális és perspektivikus stúdiumairól is pontos képet adnak. A két könyv rajzai mintegy három évtized alatt készültek el, az 1430-as évektől kezdve folyamatosan dolgozott ezeken. A ma a párizsi Louvre-ban található könyv, amelyet Jacopo fia, Gentile örökölt, és aki később azt diplomáciai ajándékként a török szultánnak ajándékozta, a korábbi rajzokat tartalmazza, a londoni British Museum-é a későbbieket. A párizsi lapok között található Heródes lakomájakompozícióján (1440-1445 k.) a bibliai jelenet szinte észrevétlen marad a nagyszabású építészeti összképben. Ez a víziószerű jelenet egy, a Palazzo Ducale belső udvarára kísértetiesen emlékeztető környezetbe állítja a lakoma epizódját, amely valójában a jobb oldali teraszon játszódik le. A centrális perspektíva szabályai szerint, erősen rövidülő oldalsó falak között, középen megjelenő, monumentális, puttókkal ékesített kút az, ami a néző figyelmét elsősorban leköti. A firenzei reneszánsz hatásának másik bizonyítéka ugyanezen a lapon az, hogy az épületeken ábrázolt szobrok egy részének az előképe antik művekről, elsősorban kámeákról származik. A velencei és észak-itáliai reneszánsz festészetben a valódi áttörést azonban Jacopo Bellini fia, Giovanni valamint veje, a padovai Andrea Mantegna hozta el az 1460-as években.

Jacopo Bellini: Mária gyermekével és Lionello d'Estével

Heródes lakomája