Párizs és Burgundia

V. Károly uralkodása idején a francia királyi székhely, Párizs, jelentős művészeti központtá vált a 14. század második felében. A nagyszabású uralkodói építkezések nyomait mára sajnos hiába keresnénk, ezek később elpusztultak. A legnagyobb szabású ezek közül a mai Louvre helyén felépített, hatalmas kerek bástyákkal övezett, négyzetes lakótornyot magába foglaló kastély volt, amelynek egy részét néhány évvel ezelőtt feltárták, és amelynek meglehetősen pontos ábrázolását Berry herceg hóráskönyvében találjuk meg. Talán szintén V. Károly udvarához köthető az egyik legkorábbi, ha nem a legkorábbi önálló portré az antikvitás óta: V. Károly apjának, II. Jó János királynak a profilképe. A 14. század második felének udvari művészetében az egyik legfontosabb jelenség a miniatúraművészet kiemelkedő teljesítménye. Az ekkor készült kódexek díszítései egyrészt Avignonon keresztül érkezett itáliai, elsősorban sienai, valamint flamand stíluselemeket ötvöznek. Károly halála után, 1380-ban fia, a gyengeelméjű VI. Károly került a trónra. Korának művészete a lágy stílus franciaországi térhódításáról tanúskodik. A párizsi udvarban ekkor jelennek meg egymás után flamand művészek, festők és szobrászok egyaránt. Jean Malouel, aki maga is észak-németalföldi származású volt, 1396-tól dolgozik Párizsban, és az ő műve az a Pieta-tondó, melynek stílusa, elsősorban az alakok gyengéd gesztusai és a lágy formaképzés révén az internacionális gótika egyik kiemelkedő alkotása. A kép valójában a Szentháromság narratív jelenetté átalakított változata: az Atyaisten és az angyalok tartják kezükben a halott Krisztust, mellettük jobbra pedig a gyermekét magához ölelő anya és a legkedvesebb tanítvány, János apostol fájdalmas alakja jelenik meg.

Az 1400 körüli párizsi udvari művészet jelentős emlékei az ötvösművészet körébe tartoznak. Az ekkor népszerűvé váló, úgynevezett nagy ékszerek egyik káprázatos gazdagságú, hihetetlenül részletgazdagon kialakított emléke a Mátyás-kálvária felső része, amely a Keresztrefeszítést és az oszlophoz kötözött Krisztust ábrázolja. A mű, amelyet Herman Ruissel készített úgynevezett ronde-bosse aranyozott zománc technikával, 1403-ban a burgundi hercegi udvar ékessége volt.

A 14. század végének egyik legjelentősebb udvari központjává Dijon, a burgundi hercegség székhelye vált,. Azok a művészeti tendenciák, amelyek Párizsban megfigyelhetőek a korban, itt is jelentkeznek, és nem véletlenül. Merész Fülöp, II. Jó János francia király fia, 1363-ban kapta meg a burgundiai tartományt, és az ekkor létrejövő hercegség, melynek 1404-ig volt ura, a kor fontos politikai és művészeti központjává vált. Burgundia felemelkedéséhez az is hozzájárult, hogy Merész Fülöp Flandriai Margittal kötött házassága révén megszerezte Flandriát és Brabantot. Ez a dinasztikus kapcsolat is magyarázza, hogy a dijoni udvar vezető mesterei szinte kivétel nélkül flamand festők és szobrászok voltak, ugyanakkor az is igaz, hogy e mesterek általában a párizsi királyi udvarból érkeztek Burgundiába, mint például Jean Malouel, aki Merész Fülöp udvari festője is volt. A dijoni építkezések közül kiemelkedik a város melletti karthauzi kolostor, Champmol rendházának felépítése 1377-től. A műegyüttes legfontosabb emléke az a kútház, amelyet a kerengőben állítottak fel 1399-ben, és amelynek egészalakos szobraitClaus Sluter faragta az ezt követő fél évtizedben. Az úgynevezett Mózes-kút a kor legkiemelkedőbb szobrászati alkotása, amelynek mestere, Sluter haarlemi, azaz észak-németalföldi származású volt, és korábban Brüsszelben is dolgozott, Champmolban pedig a rendház kápolnakapuzatának alakjait faragta ki még a 14. század utolsó éveiben. A Mózes-kút valójában egy Kálvária-csoportot magába foglaló szoboregyüttes, melynek csúcsán eredetileg a megfeszített Krisztus szobra állt. A hatszögű kútház oldalához csatlakozó, egészalakos prófétafigurák, köztük Mózesé, drámai mozgalmasságukkal, naturalisztikusan megformált "portréikkal", ugyanakkor az udvari ízlést tükröző, gazdagon redőződő ruházatuk plasztikus formáival magasan kiemelkednek a kor szobrászati emlékei közül, és Sluter valódi művészegyéniségének tanúiként szolgálnak.

A dijoni udvar németalföldi orientációját mutatják a festészeti emlékek. Közülük is a legfontosabb a flandriai származású Melchior Broederlamnak a champmoli kolostorSzent Kereszt oltára számára festett két táblája. Ezek közül a második, jobb oldali az Angyali üdvözletet és a Vizitációt ábrázolja. A kép két jelenetét kompozicionálisan a kétféle háttér választja el. Az Angyali üdvözlet jelenete egy bonyolult, több egységből álló, gótikus épületegyüttesben játszódik, melynek szokatlanul merész térbeliségét a festő a sienai festészet, elsősorban Ambrogio Lorenzetti műveiről kölcsönözte. A Vizitáció, az ikonográfiai hagyománynak megfelelően, tájban jelenik meg. E táj részletgazdag megfestése, a sziklák között megbúvó növényzet bemutatása ugyanúgy az internacionális gótika jellemző vonása, mint a szereplők ruháinak lágy redőkezelése és az élénk, miniatúrákra emlékeztető színhasználat.

Melchior Broederlam: Angyali üdvözlet és Vizitáció

Claus Sluter: Mózes-kút